„Szárnykürt” változatai közötti eltérés

A szárnykürt a katonaságnál hagyományosan a gyalogság jelzőhangszere volt, míg a lovasságé a natúrtrombita. A szárnykürt trombitaformájú változatát [[1810]] körül a fafúvós hangszerekhez hasonló hanglyukakkal, billentyűkkel látták el, hogy fanfárszerű szignálok mellett dallamot is lehessen rajta játszani. E hangszerek alaphangja a C vagy B trombita, illetve az F vagy Esz trombita fölött egy [[oktáv]]val volt. A billentyűs szárnykürt csak a katonaság köreiben volt használatos, de egy hasonló elven működő basszus jelzőkürtféleség, az [[ophikleid]] a [[szerpent]] utódaként fontos szerepet töltött be a [[19. század]]i zenekarokban a [[Tuba (hangszer)|tuba]] elterjedéséig. Az [[1820]]-as évektőlévek]]től Ausztriában kezdtek a szárnykürtön szelepeket alkalmazni, így a [[kornett]]hez hasonló, annál kissé bővebb méretezésű C vagy B hangolású hangszer jött létre. Hamarosan megjelentek mélyebb változatai is, az F vagy Esz hangolású [[altkürt]], később a B vagy C hangolású [[tenorkürt]], melyet ''basszusszárnykürt''nek is neveznek. Ez utóbbiak néha szintén trombitaformájúak, de jellemzőbb a függőleges vagy ovális forma. [[1845]]-ben e hangszereket [[Adolphe Sax]] belga hangszerkészítő [[szaxkürtök]] néven szabadalmaztatott hangszercsaládjába integrálta.