„Kodály-módszer” változatai közötti eltérés

 

Kodály számára meghatározó volt a vidéki népesség egyszerű [[magyar népzene|népzenéje]], ami gyűjtőútjaitól kezdve egész életében foglalkoztatta. 1925 előtt működött zenészként, néprajzosként és zenetudósként. Tanulmányait a budapesti [[Zeneakadémia|Zeneakadémián]] végezte, és zeneszerzésből szerzett diplomát. 1906-ban értekezést adott ki a magyar [[népdal]] versszakszerkezetéről. Zoltai Matrás 1911-ben megjelent ''Zeneelmélet és összhangzattan'' című könyvében Kodály Zoltán a zenetanítás céljaként azt jelölte meg, hogy a tanulók megtanuljanak kottát olvasni, abból énekelni, és hallás után dallamot lekottázni.

Meg vagyunk győződve arról, hogy az emberiség boldogabb lenne, ha megtanul zenélni, és aki hozzájárul ennek fejlesztéséért, az nem élt hiába. És: A megújulásnak alulról kell kezdődnie. Mit használnak a legszebb tantervek, a legbölcsebb irányelvek, ha senki sincs, aki szívvel és meggyőződéssel megvalósítsa. A lelket nem lehet adminisztratív úton formálni. Sokkal könnyebb a szépség és a tudás által formált lelket adminisztrálni. Igen, ez azonban a közgondolkodás előzetes megváltozását igényli.

==Pedagógiai célkitűzései==

 

Kodály három okot nevezett meg a magyar zenei visszamaradottság okaként: az óvodai zenei nevelés elhanyagolását, az iskola intézményének elhanyagolását és a hivatásos zenészek iránti érdektelenséget. Sürgette az iskolarendszer reformját, ahol is az államnak kell gondoskodnia a zenetanítás rendszerének felépítéséről. Leo Kestenberghez hasonlóan úgy gondolta, hogy a képzés jövője az iskolában dől el, mert az iskola adja az első zenei élményeket. A mindennapi éneklés lelkileg is alakítja a gyerekeket; a kórusban éneklés a közös gondolkodást is fejleszti, és fegyelmezett embereket nevel. A zenetanítás reformjához nem elég a tananyagokat átvizsgálni, hanem szükség van az énektanárok képzésének javítására és szerepük felértékelésére. Mindezek miatt sürgette az iskolai énektanítás fejlesztését. Ahogy az írás-olvasásnak, úgy a kottaírás ismeretének is közkinccsé kell válnia, és erre kell alapulnia minden más zenei ismeretnek.

A Kodály-módszerbe be van építve a fejlődési megközelítés. Az egyes készségeket a gyerekek fejlődéséhez igazodva teszik meg. (Choksy 1999:10) Az egyes építőelemeket akkor vezetik be, amikor a gyerekek a legfogékonyabbak rá, és az egyszerűtől a bonyolultabb elemek felé haladnak. (Landis 1972:56) Először tapasztalati úton, hallgatással, énekléssel, mozgással ismerkednek az újdonságokkal, és csak utólag tanulják meg lejegyezni. (Landis 1972:46) Később mindent többször megismételnek, játékkal, mozgással, énekléssel és gyakorlással.

===Ritmizálás===

 

A ritmizálást Emile Jaques-Dalcroze ritmikájából átvett mozgáselemek támogatják. (Choksy 1981:10) Kodály ismerte ezeket a módszereket, és egyetértett azzal, hogy a mozgás segít a ritmus befogadásában. (Landis 1972:42) Éppen ezért a Kodály-módszer használja a sétát, a járást, a futást és a tapsolást zenehallgatás vagy éneklés közben. Egyes feladatokhoz a tanárnak kell kitalálnia a megfelelő mozgást. (43)

A ritmusegységeket is a fejlődés elve szerint vezetik be. Az első ritmusértékek a negyed és a nyolcad, amiket a gyerekek már járásuk és futásuk ritmusából ismernek. (Choksy 1999:10) A ritmust hallgatással, tapsolással, a ritmusegységek nevének ütemes mondogatásával, énekléssel és mozgással vezetik be, és csak utána tanulják meg feljegyezni. Kodály csak akkor íratja ki a kottafejeket, ha szükséges, például a fél és az egész ritmusegységeknél. (13)

===Szolmizálás===

 

A szótagok kulcsként szolgálnak a hangmagassághoz, és a relatív hallást támogatják az abszolút hallással szemben. (Landis 1972:45) A módszert az angol Sarah Glover fejlesztette ki a kórusénekléshez. (Landis 44) Kodály a relatív szolfézst a tonalitás fejlesztésére, így az éneklés segítésére vezette be. A relatív szolmizációt a kottavonalas rendszer előfeltételévé tette, és egy egyszerűsített rövidítéses rendszert alakított ki a ritmusjelekhez. (Choksy 1999:14)

 

==Elterjedése és hatása==

 

A Leo Kestenberg által 1953-ban alapított ISME-n (International Society for Music Educators) a nagyvilág az 1958-as konferencián megismerhette a módszert. 1964-ben a résztvevők első kézből láthatták Kodály erről szóló munkáit. A zenetanárok országszerte bejárták a zenei általános iskolákat. Ezután több országban és kontinensen is bevezették, például az Amerikai Egyesült Államokban változtatás nélkül, Európában átgondolt változtatásokkal. Japánban még ma is alkalmazzák. Az eredeti elképzeléseket a Kodály-társaságok fejlesztik tovább. Ezeket a társaságokat 1975 óta a kecskeméti székhelyű Nemzetközi Kodály Szövetség (IKS) fogja össze, amit az 1973-as, kifejezetten a Kodály-módszerről tartott szimpóziumon alapítottak.

 

{{DEFAULTSORT:Kodalymodszer}}