Helyeselte a [[Magyarországi Szociáldemokrata Párt|Szociáldemokrata Párt]] és a [[Kommunisták Magyarországi Pártja|Kommunista Párt]] egyesülését.
1919. március 21-étől augusztus 1-jéig a [[Magyarországi Tanácsköztársaság]] komrányának, a [[Forradalmi Kormányzótanács]]nak [[elnök]]e volt. Komoly felelőssége van abban, hogy a főként a kommunisták által irányított közigazgatás, rendvédelem, hadsereg stb., területein agresszió bontakozott ki. Nem tett semmit a [[vörösterror]] kibontakozása ellen, bár utólag elítélte a bűntetteket. A kommunista önkényuralom legfelsőbb vezetőjeként felelős a [[proletárdiktatúra]] idején elkövetett állami erőszakért. A Tanácsköztársaság legmagasabb tisztségét viselte, így irányítója, fenntartója volt az 1919-es [[totalitárius]] államnak.