„Kelenföldi Szent Gellért-plébánia” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Új oldal, tartalma: „A '''Kelenföldi Szent Gellért Plébánia''' Budapest XI. kerületének egyik katolikus plébánia|pléb…”
 
10. sor:
 
=== Az új templom építése ===
Az új Szent Gellért-templom és plébánia alapkövét [[1984]]. szeptember 24-én, Szent Gellért ünnepének napján tették le, az első szentmise pedig [[1992]] karácsonyán volt az új épületben, amikor is gyertyás körmenettel költözött át a gyülekezet a régi templomból az új helyre. Az új templomot úgy építették meg, Kiss András [[Ybl Miklós-díj|Ybl-díj]]as építész tervei alapján, hogy zárt belső tere zsúfoltság nélkül is képes legyen befogadni legalább 1500 embert. [[1997]]-től a templom melletti telken kialakított, s a Szent Sírról elnevezett kolumbárium tovább bővült, a bővítést [[2003]] őszén adták át. A kápolna sajátossága a tetőtér fordított csónak alakja, amely Noé bárkájára emlékeztet, egyúttal a természetes világítást is biztosítja.
 
Időközben, 1999 augusztusára megépült a templom harangtornya is, illetve ugyanebben az időszakban nyílt meg [[Varga Imre (szobrász)|Varga Imre]] szobrászművész alkotásaival az Árpád-házi szentek szoborkertje; ez utóbbiban [[I. István magyar király|Szent István]] és [[I. László magyar király|Szent László]] király, [[Szent Imre herceg]] herceg, [[Árpád-házi [[Szent Erzsébet]] és [[Árpád-házi Szent Margit]] [[bronz]] mellszobra látható. Ugyancsak Varga Imre alkotása a plébánia védőszentjének, Szent Gellértnek vértanúságát megjelenítő, s a templom oromzatán látható szobra, a [[II. Szilveszter pápa|II. Szilveszter pápát]] ábrázoló szobor, a templom előterében, valamint a Szent Sír kápolnában álló Fájdalmas Szűzanya is.
 
A Mindszenty-kápolnában [[Mindszenty József]] esztergomi érsek bronzszobra – ami az elvhűséget, Krisztus és az egyház melletti rendíthetetlen kitartást szimbolizálja – Meszlényi Antal alkotása, ugyanő alkotta a templomban látható monumentális Krisztus-szobrot is. Az altemplom [[Apor Vilmos]]ról elnevezett termében az 1945-ben vértanúhalált szenvedett győri püspök domborműve látható, ezt Mózessy Egon álmodta meg. A külső keresztút állomásainak mozaikképét Mazzag Orsolya iparművész, az képet körülvevő üvegkeretet pedig Haba Erika iparművész készítette.