|
Hitler állítása viszont, miszerint Schleicher és Bredow hazaárulást követett el, az egész tábornoki kart felkavarta. A védelmi kerületek parancsnokai megjelentek [[Werner von Blomberg]] birodalmi védelmi miniszter előtt, hogy panaszt emeljenek, mert Blomberg semmit nem tett ez ellen az igazságtalan vád ellen. Állították, egyik tábornok sem követett el hazaárulást, és a tábornoki testület azonnali kivizsgálást követelt. Blomberg ugyan megígérte, hogy az eseményeket dokumentálni fogja, de nem tette ezt. Egyetlen tábornok akadt, [[Wolfgang Fleck]], aki nem érte be ennyivel. Mivel nem kapta meg a bizonyító dokumentumokat, benyújtotta lemondását, mert többé nem tudott megbízni a Reichswehr vezetésében. Szó szerint a következők állnak Blomberghez írt levelében: „[…] mindeddig a porosz hadseregben nem volt szokásban, hogy a birodalmi védelmi miniszter hazudik a tábornoki, parancsnoki karnak […]”.{{refhely| Berndorff|312. o.}}
Mások is rohamra indultak SchleichersSchleicher megöletése miatt. Az agg [[August von Mackensen]] Generalfeldmarschall és Schleicher barátja, [[Kurt von Hammerstein-Equord]] vezérezredes hiábavalóan próbálták a vérfürdő napjaiban Hindenburgot elérni, akit két adjutánsa, [[Oskar von Hindenburg]] és [[Wedige von der Schulenburg]] hermetikusan elzárt a külvilág elől. Hammersteint, aki Schleichernek közeli barátja volt, durván sértette az, hogy az SS nem engedte be Schleicher temetésére, és még a gyászolók koszorúit is elkobozta.{{refhely|Wheeler-Bennett1967|328. o.}} Miközben Schleicher és Bredow rehabilitációján dolgoztak, Hammerstein és Mackensen július 18-án jegyzéket küldtek Hindenburgnak, és ebben taglalták a két tábornok meggyilkolásának körülményeit, és megjegyezték, hogy Papen is csaknem erre a sorsra jutott.{{refhely|Wheeler-Bennett1967|329. o.}} A jegyzék folytatásában kérték Hindenburgot, büntessék meg a felelősöket, és bírálta Blomberget, mert nyíltan támogatta Schleicher és Bredow likvidálását.{{refhely|Wheeler-Bennett1967|329. o.}} Végül Hammerstein és Mackensen megkérte Hindenburgot, szervezze újra a kabinetet, távolítsa el abból a következő személyeket: báró [[Konstantin von Neurath]], [[Robert Ley]], [[Hermann Göring]], [[Werner von Blomberg]], [[Joseph Goebbels]] és [[Richard Walther Darré]].{{refhely|Wheeler-Bennett1967|329. o.}} Kérték Hindenburgot továbbá, hogy állítson fel egy direktóriumot Németország vezetésére, melynek javasolt tagjai: Hitler kancellárként, [[Werner von Fritsch]] tábornok kancellárhelyettesként, Hammerstein hadügyminiszterként és Rudolf Nadolny külügyminiszterként.{{refhely|Wheeler-Bennett1967|329. o.}} A kérés (Neurathnak Nadolnyval, a korábbi moszkvai nagykövettel – aki a közelmúltban lemondásával tiltakozott Hitler szovjetellenes külpolitikájával szemben – való helyettesítése a külügyminiszter posztján) jelzi: Hammerstein és Mackensen vissza kívánt térni a [[Szovjetunió]]val folytatott külkapcsolatokban a „távolságtartó barátság” keretei közé, amely 1933-ig gyakorlat volt.{{refhely|Wheeler-Bennett1967|329. o.}} Mackensen és Hammerstein így fejezik be jegyzéküket: {{idézet2|Excellenciás Úr, a pillanat súlya kényszerít minket arra, hogy Önhöz, mint legfelsőbb parancsnokhoz forduljunk. Országunk sorsa forog kockán. Excellenciád, Ön korábban már háromszor mentette meg Németországot az összeomlástól, Tannenbergnél, a háború végén és akkor, amikor Önt választottuk elnökünknek. Excellenciád, óvja meg Németországot negyedszer is! Mi, aláíró tábornokok és főtisztek esküszünk, hogy utolsó leheletünkig megőrizzük lojalitásunkat a hazához és Önhöz.|{{refhely|Wheeler-Bennett1967|329. o.}}}}
Hindenburg soha nem válaszolt a memorandumra, bár nem világos, hogy egyáltalán látta-e, mivel [[Otto Meißner]], aki karrierjét a nácikhoz kötötte, esetleg át se adta neki.{{refhely|Wheeler-Bennett1967|330. o.}} Figyelemre méltó, hogy azok, akiket leginkább sértett az öldöklés, mint Hammerstein és Mackensen, nem kárhoztatták Hitlert ezért, azt akarták, maradjon kancellár, hanem leginkább a kabinet átalakítását kívánták elérni Hitler radikálisabb követőinek kiiktatásával.{{refhely|Wheeler-Bennett1967|329–330. o.}}
|
