„Katyusa (fegyver)” változatai közötti eltérés

1938–1941 között az RNII-ben több indítósínes szárazföldi indítóberendezéssel is kísérleteztek, amelyhez az RSZ–82-es rakétán alapuló 132 mm-es M–13 rakétát használták. A teherautó alvázra telepített rakéta-sorozatvetővel 1941 márciusában sikeresen végrehajtották a lőtéri teszteket, majd [[BM–13]] jelzéssel rendszeresítették a [[Munkás-paraszt Vörös Hadsereg|Vörös Hadseregben]]. Az elkészült 24 sínes [[prototípus]]ból módosított M–132 rakétákat terveztek kilőni, azonban a tartószerkezet hibája miatt kis híján súlyos baleset következett be<ref>http://rbase.new-factoria.ru/pub/gurov/gurov.shtml Az eredeti megoldás szerint a jármű nem előre, hanem oldalirányban lőtt volna. A nagyszámú rakéta tolóereje könnyedén felboríthatta a járművet.</ref>. Az áttervezett tartószerkezet szintén gyengének bizonyult a rakéták kilövése közben. V. N. Galkovszij vezetésével mind a sínrendszert, mind pedig az alvázat áttervezték [[ZiSZ–5]] teherautóra. A munkálatokkal 1939 augusztusára végeztek és a járművet BM–13 (jelentése: 13-as számú harcjármű) jelzéssel látták el. Különböző rakétákkal átfogó kísérleteket végeztek, míg végül a BM–13–16 típust<ref>M13 típusú rakéták 16 indítósínnel. </ref> fogadták el. E típusból a háború kezdetéig mindössze 40 darab készült el,<ref>http://ww2-weapons.com/Artillery/SP-guns/Russian/Katyusha/BM-13-N.htm</ref> 1941. június 21-én rendelte el [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]] a BM–13-asok hadrendbe állítását.

Az első harci bevetés helyszíneként a források [[Orsa (Fehéroroszország)|Orsa]] városát jelölik meg 1941. július 14-én 12 óra 12 perckor. A támadás során 112 csőből lőttek ki rakétákat az ellenfélre. 1942 után 300 mm-es rakétákat is elkezdtek gyártani, amelyeket elsősorban erődített helyek ellen kívántak felhasználni, sikerrel. Egyidejűleg beszüntették a kisebb 82 mm-es rakétákat kilövő BM–8-asok gyártását is. 1944 decemberéig több mint 6000 darab BM–13-ast és hozzájuk 10−12 millió rakétát gyártottak<ref>http://www.prlib.ru/en-us/history/Pages/Item.aspx?itemid=569</ref>.

A meredek szögben becsapódó rakéták robbanófejei szilánkokkal, repeszdarabokkal borították be a területet. Az ismételt kísérletek azt eredményezték, hogy az említett 1,5 kilométeres becsapódási körönszórási belül gyakorlatilag alig maradt olyan négyzetméternyi terület, ahová szilánk, repeszdarab ne hullott volna. Egy üteg támadása 7-107–10 másodperc alatt 4,35 tonna robbanóanyagot szórt ki és robbantott fel ezen a területen, ami 72 tüzérségi löveg egyidejű támadásának felelt meg. Mindezek ismeretében érthető a megtámadottak halálfélelme, hiszen egy ilyen támadás elől nem volt hová elbújni vagy menekülni.

Ráadásul a fegyver gyártásához nem kellett speciális gyártómű és bonyolult eljárás, szemben a tüzérségi lövegekkel.

Olcsón, egyszerű üzemekben is gyártható volt, és számos változata létezett, a 4-86–8 csövű, Jeep terepjáróra szerelhető BM-8-tól az 1942-ben hadrendbe állított 300 mm-es BM-31BM–31-ig, amely az ''Andrjusa'' becenevet kapta. A kísérleti példányokon nem volt állítási lehetőség, de a hadrendbe állított járműveket a vezetőfülke mögötti kézikerék meghajtású (autóemelőhöz hasonló) csavarorsókkal lehetett függőleges és vízszintes irányban célra állítani.<ref>1. ábrán az üzemanyagtartály fölött látható kurblihoz hasonló hajtókarokkal</ref><ref>http://vrn-histpage.ru/page.php?Page=52 Воронежская Катюша</ref> A hidraulikus mozgatás csak a II. világháború után vált általánossá.

| GAZ-AA[[GAZ–AA]] és vontatott pótkocsi

| ZIS-6ZiSZ–6, vontatott pótkocsi/szán

| K7, M-5-5-318, Fordson WO8T, Ford/Marmon-Herrington HH6-COE4, Chevrolet G-7117, Studebaker US6 U3, GMC CCKW-352M-13 típusúts [[SZTZ–5]] ípusú járművek, indító sínekkel