„Habsburg–Lotaringiai Károly Lajos tescheni herceg” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a infobox |
a clean up, replaced: születés dátuma → születési dátum AWB |
||
6. sor:
|beceneve =
|születés helye =
|
|halál helye =
|halál dátuma =
41. sor:
=== Ifúkora, pályájának kezdete ===
Károly főherceg ifjúkorát Firenzében, apja nagyhercegi udvarában töltötte. Nagykorúságának elérésekor az [[Aranygyapjas rend]] lovagjává ütötték. Édesapja, Habsburg Lipót főherceg, Toszkána nagyhercege 1790-ben visszatért Bécsbe, hogy elhunyt bátyja, [[II. József magyar király|II. József]] [[Nyugati császárok listája|császár]] örökébe lépjen, [[II. Lipót magyar király|II. Lipót]] néven.
Károly főherceg [[epilepszia|epilepsziában]] szenvedett, ezért szülei előbb papnak szánták, de érdeklődése a katonai pálya felé vonzotta. [[1792]]-ben szülei, a császár és a császárné meghaltak. A német-római császári címet Károly legidősebb bátyja, Ferenc József főherceg örökölte, [[I. Ferenc magyar király|II. Ferenc]] néven. Az árva Károly főherceget gyermektelen nagynénje, [[Habsburg–Lotaringiai Mária Krisztina főhercegnő]] és annak férje, [[Albert Kázmér szász–tescheni herceg]] fogadták örökbe, akik Bécsben neveltették, tiszteletben tartva a katonai pálya iránti vonzalmát. Károly Bécsben haditudományokat tanult, élete ezután császári bátyja szolgálatában telt.
53. sor:
Az [[1795]]-ös évet Károly Bécsben töltötte, megromlott egészsége miatt. [[1796]]. [[február 10.|február 10-én]] a császár [[Charles Joseph de Croix von Clerfayt|Clerfayt gróf]] tábornagy helyére őt nevezte ki birodalmi tábornagynak ''(Reichsfeldmarschall)'', azaz a rajnai császári haderő főparancsnokának. A [[Jean-Baptiste Jourdan|Jourdan]] és [[Jean Victor Marie Moreau|Moreau]] francia tábornok ellen [[1796]]-ban vezetett sikeres hadműveletei Európa legtehetségesebb tábornokai közé emelték. Először óvatosan visszahúzódott Moreau elől, elkerülve a döntést, majd elvonult a hadszíntérről, légüres teret hagyva Moreau előtt. Az [[ambergi csata|ambergi]] és a [[würzburgi csata|würzburgi csatákban]] sikeres támadásokat vezetett Jourdan hadserege ellen. Nagy veszteségeket okozva visszaűzte a franciákat a Rajnán túlra. Ezután Moreau csapatai ellen fordult, legyőzte, és kiszorította őket Németországból.
[[1797]]-ben [[Itália|Itáliába]] küldték azzal a megbízással, hogy állítsa meg [[I. Napóleon francia császár|Napóleon]] győzelmes előrenyomulását. Meghátrálásra kényszerült, de nagy ügyességgel vezette csapatai visszavonulását. Az [[1799]]-es dél-németországi hadjáratban ismét Jourdan tábornokkal került szembe. Az [[osterachi csata|osterachi]], majd az [[stockachi csata (1799)|első stockachi csatában]] ([[1799]]. [[március 25.|március 25-én]]) Károly megverte ellenfelét, majd győzelmét kihasználva benyomult [[Svájc]]ba. Az [[első zürichi csata|első zürichi csatában]] ([[1799]]. [[június 4.|június 4]]–[[június 7.|7]]) szétverte az ellene vonuló [[André Masséna|Masséna]] tábornok csapatait, aztán ismét Németországba vonult, és a Rajnán túlra szorította a francia csapatokat. Miután azonban az [[Orosz Birodalom|oroszok]] kiléptek a [[második koalíciós háború|második koalícióból]], Napóleon ismét felülkerekedett.
Gyenge egészsége miatt Károly visszatért [[Csehország (történelmi tartomány)|Csehország]]ba, hamarosan azonban ismét csatába kellett vonulnia, hogy megállítsa a [[Bécs]] ellen vonuló Moreau tábornokot. Az [[1800]]. [[december 3.|december 3-án]] a [[hohenlindeni csata|hohenlindeni csatában]] (Felső-[[Bajorország]]ban) azonban az osztrákok, akiknek főparancsnoka Károly öccse, [[Habsburg–Lotaringiai János főherceg|János főherceg]] volt, súlyos vereséget szenvedtek. Az utóvédet irányító [[Karl Philipp zu Schwarzenberg|Schwarzenberg herceg]] fedezte a visszavonulást. Károly főherceg [[Steyr (település)|Steyrben]] kénytelen volt fegyverszünetet kérni Napóleontól. Személyes népszerűsége mégsem hanyatlott. Az [[1801]] februárjában megkötött [[lunéville-i béke]]szerződés után Ferenc császár Károly főherceget nevezte ki az [[Udvari Haditanács]] ''(Hofkriegsrat)'' elnökévé. Az [[1802]]-es [[regensburg]]i Birodalmi Gyűlés határozatba tette, hogy szobrot emelnek tiszteletére, és a ''„Haza Megmentője”'' címet adományozták neki, Károly azonban mindkét megtiszteltetést visszautasította. 1801–04 között ő töltötte be a [[Német Lovagrend]] Nagymesterének tisztségét is.
A rövid életű [[harmadik koalíciós háború|harmadik koalíció]] idején, az Ausztria számára katasztrofális [[1805]]. év során Károly főherceg a Birodalom főerejét képező itáliai hadsereg parancsnoka lett, egyik alparancsnoka [[Joseph Wenzel Radetzky]] tábornok volt. Károly főherceg a [[caldierói csata]] során elkeseredett harcban legyőzte Masséna tábornokot. Az események azonban úgy hozták, hogy a döntő hadműveletek Németországban zajlottak. Itt [[Karl Mack von Leiberich|Mack]] tábornoknak a [[Duna|Dunánál]] elszenvedett vereségei és az egyesült orosz-osztrák haderő [[1805]]. [[december 2.|december 2-i]] [[austerlitzi csata]]vesztése nyomán ismét Napóleon kerekedett felül. Az [[1805]]. [[december 26.|december 26-án]] megkötött [[pozsonyi béke (1805)|pozsonyi békeszerződés]] értelmében II. Ferencnek le kellett mondania [[német-római császár]]i címéről, ez formálisan is a [[Német-római Birodalom]] megszűnését jelentette.
A háborút követő békeévekben a legfontosabb feladat a hadsereg újjászervezése volt. Ausztria nem vett részt a [[negyedik koalíciós háború|Napóleon elleni negyedik koalícióban]]. [[1806]]-ban Ferenc császár – immár mint [[Ferenc magyar király|I. Ferenc]], [[Osztrák császárok listája|Ausztria császára]] – öccsét, Károly főherceget, az egyetlen osztrák tábornagyot, aki csatában meg tudta verni Napóleont, kinevezte a Birodalom főhadparancsnokává ''(Generalissimus)'' és teljhatalmú hadügyminiszterévé. Károly jelentős reformokat hajtott végre a császári haderőben. Eltörölte az életfogytig tartó katonai szolgálatot, felállította az osztrák Véderőt ''(Landwehr),'' kialakította a [[népfelkelés]] ''(Landsturm)'' rendszerét, bevezette a haderő hadtestekbe szervezését. Elvetette az alkalmatlannak bizonyult, elavult [[XVIII. század]]i haderőszervezési elveket, az osztrák szárazföldi hadsereget a francia hadiszervezet mintájára építette fel. Minden hadszíntéren fel- és elismerte a nép kiképzett fiaiból álló, lelkes és harcra motivált új hadseregek és a dinasztiák által fenntartott zsoldos haderők hatékonysága közötti döntő különbséget. Tanulmányozta a franciák által alkalmazott taktikai műveleteket, és tábornokait is ezek alkalmazására oktatta. Spanyol hazafias körök felajánlották neki Spanyolország koronáját, ez a császár neheztelését vívta ki. Károly – aki legfontosabb feladatának az osztrák birodalom erősítését tartotta – elutasította a spanyol trónt.
A haderőszervezés még nagy erővel folyt, amikor [[1809]]-ben ismét kitört a háború. Az [[ötödik koalíciós háború|ötödik koalícióban]] Ausztria szövetségese, [[Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága|Nagy-Britannia]] főleg a tengeren ténykedett, szárazföldön csak kisebb hadműveleteket folytatott. Az osztrák császári haderő egyedül állt szemben Napóleonnal. A még csak félig felállt új hadszervezet és az új főhadparancsnok eredményesebb ellenállást tanúsított, mint a régi hadsereg, de Ausztria így is vereségre volt kárhoztatva. Az [[eckmühli
A wagrami vereség nyomán a Károly lemondott főhadparancsnoki tisztségéről, és visszavonult a katonai pályáról. Egyes források szerint Ferenc császár váltotta le, mert Károly a vereség után túl hamar kezdett béketárgyalásokba Napóleonnal.
79. sor:
* [[Habsburg–Tescheni Vilmos Ferenc Károly főherceg|Vilmos főherceg]] (1827–1894), aki később a császári-királyi tüzérség főfelügyelője lett.
1820-ban a főherceg [[Alsó-Ausztria|Alsó-Ausztriában]], a [[Baden bei Wien|Baden]] melletti erdős vidéken belekezdett a ''Weilburg'' kastély építésébe, amely 1823-ban készült el. A főherceg családostul ideköltözött.
Felesége, Henrietta hercegné [[1829]]. [[december 29.|december 29-én]] meghalt, mindössze 32 éves korában, [[skarlát]] következtében, amelyet gyermekeitől kapott el. A bécsi [[kapucinusok]] templomában, a [[Habsburg-család]] kriptájában ''(Kapuzinergruft)'' temették el. Ő az egyetlen [[protestantizmus|protestáns]] vallású családtag, aki itt nyugszik. A [[római katolikus egyház|katolikus egyház]] tiltakozását [[I. Ferenc magyar király|Ferenc császár]] e szavakkal utasította el: ''„Ha életében közöttünk volt, legyen közöttünk holtában is”''.<ref>''„Wenn sie als Lebende unter uns geweilt hat, so soll sie es auch als Tote.”''</ref>
91. sor:
Műveiben Károly főherceg mindenkor a védelem fontosságát hangsúlyozza, a kor katonai doktrínáinak megfelelően. A gyakorlatban csak akkor rendezkedett be védelemre, ha erre valóban szükség volt, de tudott merész támadó stratégiát is kidolgozni, és végrehajtani. Kiválóan átlátta a haderők mozgását, jól irányította csapatait, a zűrzavaros harctereken (Zürich, Würzburg) éppúgy, mint a tömeges támadásokban (Aspern, Wagram). Teljesítménye általánosságban hasonló a kortárs hadvezérekhez.
[[1796]]-ban kiemelkedő és szinte hibátlan hadjáratot vezetett. [[1809]]-es [[wagrami csata|wagrami vereségének]] fő okai is csak a franciák igen jelentős számbeli fölényében, és a szervezés alatt álló osztrák haderő felkészületlenségében kereshetők. Jogos kritika illeti őt az asperni csata utáni hat hetes tétlenségéért. Katonai szakíróként lefektetett doktrínái igen fontosak és meghatározóak. Merev taktikai nézetei azonban azt tükrözik, hogy számára a terület védelme, a stratégia pontok megtartása fontosabb cél volt, mint az ellenség megsemmisítése. A tartalékot a visszavonulás fedezésére tartotta fenn. Írásaiban mindenütt hangsúlyozza, hogy a hadvezér semmit se kockáztasson, csak ha saját hadserege teljes biztonságban van. (Ezt az elvet [[1796]]-ban saját maga hagyta figyelmen kívül, és győzelmeket aratott).
A Károly főherceg által lefektetett katonai alapelvek hatással voltak Ausztria egész [[19. század]]i hadviselésére. Ezek alapján készítették az [[1848]]-as itáliai hadjárat haditervét, és ezekre épült az [[1866]]-os [[porosz–osztrák–olasz háború]] védelmi terve is. Itáliában győzelem, [[Königgrätzi csata|Königgrätznél]] vereség származott e tervekből. Károly főherceg elmélete és hadvezetési gyakorlata a hadtörténelem egyik legnagyobb kontrasztját mutatja. Egyes esetekben irreális tervező, máskor kiemelkedő intellektusú, mozgékonyan ténykedő parancsnok, aki Napóleon tábornokaival szemben rettegett ellenfélnek bizonyult.
99. sor:
[[Fájl:Baden-Weilburg-Nordfront-(um-1820).jpg|bélyegkép|jobbra|300px|A Weilburg kastély (északi front), háttérben a [[Rauheneck]] vár romja ([[Joseph Kornhäusel]] festménye, 1820.k.)]]
== Örökségének későbbi sorsa ==
Károly fia, [[Habsburg–Tescheni Albert főherceg|Albert (Albrecht) főherceg]] (1817–1895) lett [[Teschen]] második hercege, a hatalmas birtok örököse. Apjához hasonlóan Albert is kimagasló katonai tehetség volt, hűséggel szolgálta császári unokaöccsét, [[I. Ferenc József magyar király|Ferenc Józsefet]]. A Birodalom hadvezéreként 1846–1866 között háborús győzelmeket aratott, és nemzeti forradalmi megmozdulásokat vert le. A vesztes [[1866]]-os [[porosz–osztrák–olasz háború|porosz–osztrák háború]] után, [[1867]]-ben kinevezték az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] fegyveres erőinek főparancsnokává. Ha már [[1866]]-ban kinevezték volna, Ausztriának nagyobb esélye lett volna a győzelemre.
Albertnek nem volt fia. [[1874]]-ben, amikor Károly Ferdinánd meghalt, Albert örökbe fogadta öccsének elárvult fiait: Frigyest, Károly Istvánt és Jenőt. Az idős marsall-nagybácsi által nevelt fiúk tábornoki rangra emelkedtek, és magas parancsnoki beosztásokba jutottak a császári és királyi hadseregben. [[1895]]. [[február 18.|február 18-án]], amikor Albert a [[Dél-Tirol|dél-tiroli]] [[Arco\Arcó]]ban elhunyt, az elsőszülött Frigyes főherceg örökölte Teschen (harmadik) hercegi címét és az összes hercegi birtokot.
| |||