„Die Ärzte” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
+ infobox, koncertkép be az infoboxba, apróságok
Címke: HTML-sortörés
Nincs szerkesztési összefoglaló
29. sor:
Így az 1982-es felállás a következő volt: [[Farin Urlaub]], polgári nevén: Jan Ulrich Max Vetter - gitár, Bela B. (Dirk Felsenheimer) - dobok és Sahnie (Hans Runge) - basszusgitár.
 
Saját bevallásásukbevallásuk szerint nem volt különösebb oka, hogy ezt a nevet választották, habár számos elmélet létezik annak eredetéről.
A legelterjedtebb és egyben legkedveltebb szerint azért választották ezt a nevet, mert Bela B.-nek mindig is hiányzott az, hogy egyetlen csapat neve sem kezdődik Ä-vel.
 
49. sor:
A tiltólistára kerülésre egy új kislemez lett a válasz. 1987-ben kiadták az "Ab 18"-t, amely a korábban betiltott számok mellett új botránygyanús felvételeket is tartalmazott. Ezzel elérték, hogy az új lemezük is tiltólistára kerüljön. A kislemezt követően dolgozni kezdtek egy nagy stúdióalbumon, azonban a banda kiégettnek tűnt, s csak középszerű számokat tudtak felvenni, így inkább egy válogatáslemezt jelentettek, amely a még be nem tiltott dalokból, remixekből, valamint pár új szerzeményből állt. Az album az ''Ist das alles? - 13 Höhepunkte mit den Ärzten'' nevet kapta.
 
Mindenesetre a zenekar figyelmen kívül hagyta a tiltást: 1988. június 22-én ugyanis egy koncerten eljátszották a Geschwisterliebe instrumentális verzióját, amiért 1000 német márka pénzbírságot szabtak ki rájuk.
 
Ezt követte a banda 1989-es feloszlása, amit már a ''Das ist nicht die ganze Wahrheit…'' („Ez nem a teljes igazság…”) című albumukkal előrevetítettek 1988-ban. A lemezeladási számok meglepően magasak lettek. Feloszlásuk előtt megrendezték búcsúturnéjukat, amelyen rögzítették a ''Nach uns die Sintflut'' („Utánunk az özönvíz”) című nagylemezt. Ez a lemez olyan népszerűvé vált, hogy a német zenei toplistákon elérte az első helyet.
69. sor:
 
Ugyanebben az évben korlátozott példányszámban kiadták az ''1, 2, 3, 4 – Bullenstaat!'' („1, 2, 3, 4 – Zsaruállam!”) című lemezt.
 
 
1996 májusában jelent meg a ''Le Frisur'' című koncepció-album, amely kizárólag a haj és frizura témakör köré csoportosuló számokat tartalmaz. Nem sokkal ezután Bela és Rod régi álma is valóra válhatott: a KISS együttes előzenekara lehettek Németországban és Svájcban is.
87 ⟶ 86 sor:
2001. március 5-én jelent meg a valójában viccnek szánt ''Yoko Ono'' című, 30 másodperces számuk, amelyből a nagy sikerre való tekintettel elkészült a Guinness Rekordok Könyve által is jegyzett 45 másodperces videó, amely a legrövidebb zenei videóként írta be magát a Könyvbe.
 
2001 nyarán "Rauf auf die Bühne, Unsichtbarer!" névvel megindított turnéjukon már nemcsak Németországban, Svájcban és Ausztriában léptek fel, hanem eljutottak Luxemburgba és Olaszországba hacsak egyetlen koncert erejéig is.
 
2002. június 21-én a húszéves jubileumi koncerten több mint 35 000 néző előtt játszottak hatalmas sikerrel [[Berlin]]ben a Mariannenplatzon. A koncertnek a "15 Jahre netto" ("15 év netto") címet adták, utalva ezzel az 1988-1993-ig tartó kihagyásra. Meglepetésként a "2000 Mädchen" című számuknál Hagen Liebling is színpadra lépett, míg Dianne Weigmann a "Männer sind Schweine" című számban énekelt.
110 ⟶ 109 sor:
== Kiadványaik ==
=== EP-k ===
* 1984: Zu schön, um wahr zu sein!
* 1984: Uns geht's prima…
* 1994: 1, 2, 3, 4 – Bullenstaat!
* 1995: Rod loves you
* 2000: Satanische Pferde
* 2001: 5, 6, 7, 8 – Bullenstaat!
* 2001: Männer haben kein Gehirn
 
=== Albumok ===
 
* 1984: Debil
* 1985: Im Schatten der Ärzte
* 1986: Die Ärzte
* 1988: Das ist nicht die ganze Wahrheit…
* 1993: Die Bestie in Menschengestalt
* 1995: Planet Punk
* 1996: Le Frisur
* 1998: 13
* 2000: Runter mit den Spendierhosen, Unsichtbarer!
* 2003: Geräusch
* 2007: Jazz ist anders
135 ⟶ 134 sor:
=== Koncertalbumok ===
 
* 1988: Nach uns die Sintflut
* 1999: Wir wollen nur deine Seele (live)
* 2002: DÄ unplugged Rock'n'Roll Realschule (live, MTV Unplugged)
 
=== Egyéb ===
 
* 1987: Ist das alles? – 13 Höhepunkte mit den Ärzten (teilweise Best-Of)
* 1987: Ab 18 (Mini-LP, teilweise Best-Of)
* 1989: Die Ärzte früher! – Der Ausverkauf geht weiter!
* 1994: Das Beste von kurz nach früher bis jetze (Best-Of)
* 2001: die ärzte (Best-Of für japanischen Markt)
* 2005: Devil
* 2006: Bäst of
 
=== Dalok ===
 
1984: Paul
1985: Zu spät
1985: Original Ärztesoundtrack zum Film „Richy Guitar“
1985: Wegen dir
1986: Du willst mich küssen
1986: Für immer
1986: Ist das alles?
1987: Gehn wie ein Ägypter
1987: 2000 Mädchen
1988: Radio brennt
1988: Ich ess' Blumen
1988: Westerland
1988: Zu spät (Hit Summer Mix '88)
1989: Teenager Liebe
1989: Bitte bitte
1993: Schrei nach Liebe
1993: Mach die Augen zu
1994: Friedenspanzer
1994: Quark
1995: Ein Song namens Schunder
1995: Hurra
1995: 3-Tage-Bart
1996: Mein Baby war beim Frisör
1998: Ein Schwein namens Männer
1999: Goldenes Handwerk
1999: 1/2 Lovesong
1999: Rebell
1999: Elke (live)
2000: Wie es geht
2000: Manchmal haben Frauen…
2001: Yoko Ono
2001: Rock'n'Roll-Übermensch
2002: Komm zurück / Die Banane (unplugged)
2003: Unrockbar
2003: Dinge von denen
2004: Nichts in der Welt
2004: Deine Schuld
2004: Die klügsten Männer der Welt
2007: Junge
193 ⟶ 192 sor:
=== Videók és filmek ===
 
* 1985: Richy Guitar
* 1988: Die Beste Band Der Welt (… und zwar live) I (VHS)
* 1989: Die Beste Band Der Welt (… und zwar live) II (VHS)
* 1996: Gefangen im Schattenreich von Die Ärzte (VHS)
* 1996: Noch mehr gefangen im Schattenreich von Die Ärzte (VHS)
* 1999: Killer (VHS)
* 2000: Killer (DVD)
* 2002: Unplugged: Rock'n'Roll Realschule (VHS)
* 2002: Unplugged: Rock'n'Roll Realschule (DVD)
* 2003: Vollkommen Gefangen im Schattenreich von die ärzte (DVD)
* 2004: Die Band, die sie Pferd nannten (DVD)
* 2009: Overkiller (DVD)
 
== További információk ==
* http://www.diebestebandderwelt.de A világ lejobblegjobb bandája
* [http://www.bademeister.com Hivatalos honlap]
* Az [http://musicbrainz.org/artist/f2fb0ff0-5679-42ec-a55c-15109ce6e320.html Ärzte] a [[MusicBrainz]] oldalain
* [http://www.die-aerzte.mlap.hu Die ärzte]
 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Die_Ärzte