„Történelemfilozófia” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
link |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
6. sor:
A „történelem filozófiája” kifejezést [[Voltaire]] használta először, és a [[felvilágosodás]] programját követve, szekularizált formában, az isteni [[gondviselés]]re nem hivatkozva írta meg a világtörténelmet. Istenbe és a keresztre feszítettbe vetett hit elvesztésével a felvilágosult történetfilozófia központi problémája lett a teodícea kérdése. Az emberi észbe és haladásba vetett hitre változtatott keresztény eszkatológiai gondolat a francia felvilágosodás képviselői mellett (mint például Voltaire, [[Nicolas de Condorcet|Condorcet]] vagy [[Jean-Jacques Rousseau|Rousseau]]) a német idealizmus legfontosabb szerzőinek ([[Immanuel Kant|Kant]], [[Georg Wilhelm Friedrich Hegel|Hegel]], [[Friedrich Wilhelm Joseph Schelling|Schelling]]) is központi témájává vált.
A [[ciklikus]]an fejlődő (emelkedő és hanyatló) történelem képét – bizonyos antik illetve [[Ibn Khaldún|Ibn Khaldúntól]] származó előzmények után – a XX. században [[Oswald Spengler]] vázolta fel A Nyugat alkonya című munkájában. Spengler nyomán [[Arnold J. Toynbee]] is jelentős történelemfilozófiai megállapításokra jutott, tovább árnyalva a ciklusos történelemképet. Velük és a történelem haladását valló gondolkodókkal szemben [[Julius Evola]] az emberiség, a kultúra és a társadalom involúciós (degenerálódó) folyamatát vélte felismerni.
A XX. század végén [[Francis Fukuyama]] ''[[A történelem vége és az utolsó ember|A történelem vége]]'' című munkájában úgy vélte, az emberiség a globalizálódott világgal, és a kommunista és a kapitalista világrend nagy szembenállásának megszűntével eljutott történelmének végére. [[Samuel Huntington]] azonban a történelem lehetséges folytatásának a kultúrák közti háborúk kialakulását látta (A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása).
| |||