„Szent Eufémia” változatai közötti eltérés

303-ban, [[Diocletianus római császár|Diocletianus]] császár [[nagy keresztényüldözés]]ének első évében a képviseletében eljáró Priscus (egyes források szerint [[Asia (római provincia)|Asia]] provincia [[prokonzul]]a,<ref>[http://szynaxarion.wordpress.com/2012/09/16/szeptember-16-29-szent-eufemia-khalkedoni-nagyvertanuno/ Szynaxarion ~ Szentek élete]</ref> mások<ref>[http://www.antiochian.org/node/16741 St. Euphemia the All-Praised]</ref> szerint Khalkédón kormányzója) elrendelte, hogy [[Mars (isten)|Mars]] ünnepére a vidék minden lakója halálbüntetés terhe mellett jelenjen meg Khalkédónban, és áldozzon az istenségnek. Az erre nem hajlandó keresztények elbujdostak a városból, elrejtőztek a házakban és a pusztában. Eufémiát és negyvennyolc társát megtalálták, és az elöljáró elé hurcolták. Priscus eleinte meggyőzéssel próbálkozott, de a keresztények szilárdan ragaszkodtak hitükhöz. A császár ítélőszéke elé küldött vádlottakat tizenkilenc-húsz napon át kínozták — eredmény nélkül. Mivel Eufémia volt az, aki a többieket leginkább lelkesítette, a legpontosabbnak tűnő változat szerint egy kerékhez kötözték, és a rögzített, éles kések fölött forgatott kereket egyre lejjebb engedték. Eufémia Istent hívta segítségül, és hamarosan felgyógyult sebeiből (leszálló angyalok begyógyították sebeit). Ezután egy nagy kemence lángjaiba dobták, de az Úr angyala segítségére sietett, és megvédte a tűztől. E csoda láttán két hóhéra — Szoszthénosz és Viktor — keresztény hitre tért, és néhány nappal később vértanúhalált halt a vadállatok előtt. Eufémiát tovább kínozták (földdel és fűvel betakart, hegyes késekkel, vágóeszközökkel ellátott gödörbe vetették, de onnan is sértetlenül kelt ki), végül őt is a vadállatok elé vetették. E ponttól a legenda több változatban él.