„Nagy ugrás” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
69. sor:
 
====A válság felszínre törése, a {{kínai|lushan|lusan}}i plénum====
A szélsőségesen irreális gazdaságpolitika következményeit 1959 nyarán már nem lehetett továbbnem leplezniészrevenni az országos vezetés szintjén. A feszültségek a legfontosabb területeken a termelés megtorpanásához, sőt visszaeséséhez vezettek a nagyravágyó célok elérése helyett. A pártvezetők vidéki ellenőrző körútjaikon a problémákról személyesen is tapasztalatokat szerezhettek. A KKP KB augusztusban {{kínai|Lushan|Lusan}}ban tartott plénumán a rendkívül tekintélyes {{kínai|[[Peng Tö-huaj|Peng Dehuai]]|[[Peng Tö-huaj]]}} honvédelmi miniszter nyílt bírálatot gyakorolt a nagy ugrás visszásságai felett, azt balos elhajlásnak minősítette és szorgalmazta egy reálisabb terv kidolgozását. Mondanivalóját azzal árnyalta, hogy egyes káderek nem értik meg Mao útmutatásait, de mindenki számárea világos volt, hogy a maoi politika átfogó bírálatáról van szó.{{refhely|Jordán|267. o.}}
 
{{kínai|Mao Zedong|Mao-ce-tung}} reagálása többrétű volt. Egyrészt bírálta a túlzásokat, a balos elhajlást, azokat a kádereket, akik „nem tanulmányozták a politikai gazdaságtant”, önkritikát is gyakorolt, miszerint „1958-ért és l959-ért a fő felelősség rám hárul, azért engem kell szidni”, ugyanakkor világosan tudtára adta a többieknek is, hogy ők is jóváhagyták a terveket, ezért osztoznak a felelősségben, Nyílt fenyegetést is megfogalmazott: ha nem támogatják, akkor falura megy és a fegyveres erők őt támogató részével polgárháborút indít. Végül sikerült elérnie a „{{kínai|Peng Dehuai|Peng Tö-huaj}} vezette pártellenes csoport” elítélését, őket felmentették állami tisztségeik alól.{{refhely|Jordán|268. o.}}
84. sor:
 
A legtragikusabb következményekkel azonban a gabonatermelés visszaesése járt. 1960-ban a termés az 1957-es 195,05 milliót tonnával szemben csak 143,5 millió tonnát ért el, ami kevesebb volt, mint az 1951-es adat, pedig időközben a lakosság 100 millióval nőtt. Az 1959-es teljes termésnek pedig majdnem 40%-át vonta el az állam. Mindezek következtében a 20. században addig példátlan éhínség következett be az országban, szemben azzal a sztereotípiával, hogy az új rendszer egyik nagy teljesítménye az éhhalál felszámolása volt. A 20. század végén kutatók tanulmányaikban megközelítőleg 30 millióra tették az éhínség áldozatainak számát. A hivatalos kínai nyilatkozatok történelmük e szakaszát általában csak „három keserű esztendő” (1959-61) néven emlegetik.{{refhely|Jordán|273. o.}}
 
A városokban is nagy ellátási nehézségek voltak, de a tömeges éhhalál falusi jelenség volt, és természetesen az adottságoktól függően, és az annyira szorgalmazott önellátás miatt is, nagyon eltérő mértékben sújtotta az egyes területeket. A helyi szervek sokáig nem adtak hírt a tragédiákról, mert az nem volt összeegyeztethető a korábbi győzelmi jelentésekkel. A központi szervek 1960 második feléig nem is reagáltak érdemben a kialakult helyzetre, a statisztikai rendszer teljes összeomlása miatt nem is volt elég információjuk. 1959-ben még a gabonaexportot csúcsra járatták, az a kétszerese volt az 1957 évinek. 1960 folyamán is csak kevéssé csökkentették a központi gabonabegyűjtést és az exportot.
 
== Jegyzetek ==