„Szlovén Néppárt” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
→A párt története: egyért AWB |
||
17. sor:
Ivanóczy Borovnyák [[1909]]-ben bekövetkezett halálát követően már teljesen egyedül irányította a Szlovén Néppártot. Az ő halála után ([[1913]]) [[Klekl József (politikus)|Klekl József]] vette át a párt vezetését és [[1914]]-ben ''[[Novine]]'' egy részben radikális újságot indított, amely a párt elveinek egyik fő terjesztője lett (hivatalosan nem volt a párt lapja).<br>
A nemzetiségi követelések és az elszakadási szándékok a Monarchia összeomlásával erősödtek. Klekl határozottabban lépett fel a szélesebb autonómia érdekében, amelybe az új miniszterelnök [[Károlyi Mihály (miniszterelnök)|Károlyi Mihály]] és a nemzetiségek megértően kezelő [[Jászi Oszkár]] készséggel belement. Bár Klekl elsődlegesen az újonnan létrejött [[Szerb–Horvát–Szlovén Állam|Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban]] látta a nemzetiség jövőjét, de a lakosság egyelőre idegenkedett az egyesüléstől, mert nem volt ismerete az új állam berendezkedéséről.
A [[magyarok|magyar]] fél először egy kulturálisan egységes [[Mura megye]] létrehozását terjesztette elő, ahol teljesen ki van zárva a magyarosítás lehetősége és az iskolai oktatás döntően vendül szólna. Ezzel viszont Klekl nem elégedett meg. A párt többi tagjával, [[Szakovics József]]fel, [[Csárics József]]fel, [[Kühár István]]nal és [[Bassa Iván]]nal egy külön programot dolgozott ki, amely egy entitást hozott volna létre [[Szlovenszka krajina]] néven. A szlovén oldalról viszont azt szerették volna, ha a Szlovenszka krajina csatlakozna a [[délszlávok|délszláv]] államhoz, viszont úgy, hogy ott is autonómiát kapna és a hivatalos nyelv a vend maradna. A [[Belatinc]]on tartott gyűlésen kimondták az elszakadást és az egyesülést a délszláv állammal, de közben magyar segítséget akartak kérni az ott megszerzendő autonómiához. A következő hónapok eseményei miatt azonban magyar támogatásra egyáltalán nem számíthatott a Szlovén Néppárt, a délszláv államban pedig folyamatosan elodázódtak az autonómia lehetőségei. Klekl a végén már a minimális, nyelvi autonómiát is elfogadta volna. Szakovics oktatási tanácsadó volt a háború utáni Muravidéken és ő a vend nyelv további oktatását javasolta a szlovén helyett.
| |||