„Nyomásmagasság” változatai közötti eltérés

 

==Műszertan==

 

A nyomásmagasság használatával kapcsolatos eljárások megismeréséhez egy picit ki kell térni a műszertan idevonatkozó tételeihez. Egy szelencés kivitelű magasságmérő – a példa kedvéért igen leegyszerűsítve – a következők szerint működik: A műszer tartalmaz egy zárt szelencét, amely a benne tárolt nyomás és a hozzávezetett külső nyomás [[kölcsönhatás]]ának eredményeként tágulni és összehúzódni képes. Ha ehhez a szelencéhez egy skálát és mutatót társítunk, leolvasható a nyomásváltozás mértéke. Ha tágul a szelence (a külső [[nyomás]] csökken, azaz emelkedünk) az nyomja a mutatót forgató áttételt, tehát a műszer egyre többet mutat, a jelenség fordítottja pedig a negatív irányban lesz szintén észlelhető. Mint ahogy a súlymérlegek esetében szükség van a skála nullázására a mérés előtt, ebben az esetben is kell egy biztos vonatkoztatási pont, amihez képest a mérést végezzük. A repülésben használt magasságmérők beállíthatók az aktuális légnyomás értékére, vagy a későbbiekben tárgyalt egyezményes légnyomásértékre is. A kulcskérdés a szelencében tárolt nyomás azonosságában rejlik, amely ha minden egyes magasságmérőre jellemző, és emellett a műszer helyesen van kalibrálva, megoldottá válik, hogy azonos külső légnyomáson, azonos magasságon, azonos értéket mutat az összes műszer. Belátható, hogyha a magasságmérőt a [[tengerszint]]en kalibrálják a standard légnyomásra – amely 1013,25 hPa – és így mutat nullát a mutató, már egy kis időjárás változás esetén is eltérést fog mutatni a műszer, mivel a légnyomás értéke nemcsak a fölötte lévő levegőoszlop súlyától függ, hanem az időjárástól is. Ha pedig a műszert elviszik egy magasabb területen fekvő repülőtérre, máris az adott terület tengerszinthez viszonyított magassága is leolvasható róla, ez lesz az ottani helyi kiinduló magasság. Ezen jelenségek kezelhetőségére minden magasságmérő műszer egy nyomás-skála segítségével manuálisan is befolyásolható, ez a gyakorlatban egy külső forgatógombot jelent, amellyel a műszer mutatója nullázható, vagy ami még fontosabb, egy adott nyomásértékhez beállítható. Ha tehát a műszerben a standard légnyomáshoz (QNE) kalibrált szelence van, egyszerűen megtudható pl. egy repülőtér tengerszinthez viszonyított magassága (QFE). Ehhez nem kell mást tenni, mint a talajon álló repülőgépben az ‑ éppen ismert és aktuális ‑ tengerszintre átszámított légnyomásértékre (QNH) beállítani a magasságmérő műszert. Ekkor a mutató pontosan azt a magasságot fogja mutatni, amennyivel magasabban van a repülőtér a tengerszinthez képest. Ebből egyenesen következik, hogyha a helyi légnyomás nem ismert, elég a műszeren a repülőtér magasságát (QFE) beállítani, és a nyomás-skáláról máris leolvasható az aktuális tengerszintre számított helyi légnyomás (QNH) értéke. Minderre azért van szükség, mert az aktuális talaj feletti magasság a repülési navigáció során a legtöbb esetben irreleváns fogalom, mivel a domborzatnak megfelelően ez folyamatosan (és gyorsan) változó értéket mutatna, miközben a repülőgép, ereszkedés és emelkedés nélkül egyenes vonalon halad. A talajmagasság csak a leszálláskor és az akadályok átrepülésekor fontos, de a magasan repülő gép navigációja során erre nincs szükség. A korszerű repülőgépek ezért többféle magasságmérővel vannak felszerelve, amelyeket a pilóta az éppen megoldandó feladatnak megfelelően használ. A talaj feletti magasságot általában rádió-magasságmérővel mérik, amely a hullámok visszaverődésének elve alapján számítja ki a pontos értékeket.