Főmenü megnyitása

Módosítások

a
linkek + kisebb jav.
}}
[[File: Manchukuo map.png|thumb|250px|right|Mandzsukuo kiterjedése]]
'''Mandzsukuo''' (jelentése „[[mandzsuk]] országa”, japán nyelven: '''Mansúkoku''') az [[1930-as évek|1930-as]], [[1940-es évek]]ben fennálló, [[japán]] vezetés alatt álló bábállam volt Északkelet-[[Kína]], [[Mandzsúria]] és [[Belső-Mongólia]] területén. A kínai [[Csing-dinasztia|{{kínai|Qing|Csing}}-dinasztia]] alapította, 1932–1934 között köztársaság, majd 1934–1945 között császárság. Köztársasági elnöke, majd 1934-től császára Kína utolsó császára, [[Pu Ji kínai császár|{{kínai|Pu-Yi|Pu Ji}}]] volt. Az országból kiindulva szállták meg Észak-Kínát a japánok a [[második kínai–japán háború]]ban, 1939-ben csatlakozott az [[antikomintern paktum]]hoz, majd az 1945. augusztusi [[Szovjetunió|szovjet]] előretörések miatt széthullott. Fennállása alatt több régióra lett bontva: a mongóliai nyugat-mandzsukuóitmandzsukuót kissé eltérően vezették, elismerve ezzel a mongóliai hagyományokat, míg a déli, [[Liaotung-félsziget|{{kínai|Liaodong|Liaotung}}-félszigetfélszigetet]] is magába foglalótfoglaló régiót pedig a ''[[Kvantung Bérleti Terület]]'' felügyelte a [[Kvantung-hadsereg]]gel.<ref name="britannica">{{cite web |url=http://www.britannica.com/EBchecked/topic/1381991/Manchukuo |title=Manchukuo |publisher=Encyclopædia Britannica |accessdate=2013-12-25}}</ref>
 
== Történelem ==
=== Háttér ===
Az 1904-05-ös [[orosz–japán háború]] eredményeképpen Japán átvette Mandzsúriában [[Oroszország]] helyét, az ezzel együtt járó minden előnnyel egyetemben. Az [[első világháború|első]] és [[második világháború]] közötti időszakban Mandzsúria katonai- és politikai harctérként szolgált Oroszország, Japán és Kína között. Az 1906-tól kezdve egészen az 1931-ig tartó állapotokat remekül írja le a [[mukdeni incidens]] körülményeinek kivizsgálására alakult, népszövetségi[[népszövetség]]i megbízatásból működő [[Lytton-bizottság]] jelentése:
 
{{idézet 2|A fennhatóság alá tartozó, ún. „bérelt területek” gyakorlatilag teljes szuverenitással rendelkeztek. Japán a dél-mandzsúriai vasútvonal megszerzésével számos kisebb település, továbbá olyan nagyobb városok, mint [[Mukden]] és [[Csangcsun]], valamint az ezeket körülölelő területek vasúti közlekedését tudta ellenőrizni, s ezekben a régiókban fennhatósága alá tartozott továbbá a rendfenntartás, az adókivetés joga, az oktatás, valamint a közműszolgáltatás is. Az ország különböző, egymástól távoli pontjain állomásoztak japán csapatok: a [[Kvantung-hadsereg]] a „bérelt területeken”, a vasúti őrség a vasútvonalak mentén, míg a Konzuli rendőrség szétszórtan, különböző térségekben állomásozott.<ref>Lord Russell of Liverpool: ''A Bushido lovagjai'', Debrecen, Gold Book, 2002, 20. o.</ref>}}
 
Japán igen széles jogokat élvezett Mandzsúriában, amely csak úgy volt fenntartható – mint ahogyan a bizottság jelentése is kitér erre – „ha az mindkét fél szándékai szerint való és mindkettejük által elfogadottelfogadott”.
Az első világháború után Japán [[szibériai intervenció|megszállta]] Külső-Mandzsúriát az [[1917-es októberi orosz forradalom]] káoszát kihasználva. Azonban 1925-ben kénytelenek voltak kivonulni az [[Amerikai Egyesült Államok|USA]] nyomása és a szovjet katonai sikerek hatására.
 
Belső-Mandzsúriáról azonban nem mondtak le, és egy japán hadúr, [[Csang Co-lin|{{kínai|Zhang Zuolin|Csang Co-lin}}]] számára támogatást nyújtottak, aki így sikeresen állt ellen a környező hadurak és a központi kormány nyomásának. {{kínai|Zhang|Csang}} azonban túlságosan is önállónak bizonyult, ezért [[1928|1928-ban]] a japánok merényletet követtek el ellene, és felrobbantották az őt szállító vonatot.<ref>{{Opcit|n=Polonyi Péter|o=194}}</ref> A merényletet egyes történészek - pl. [[Jung Chang]] - [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]] számlájára írják, mivel bizonyos orosz hírszerzési jelentések tanulsága szerint a merénylet megrendelője Sztálin volt, és Naum Etington szervezte meg.<ref>{{Opcit|n=Jung Chang, Jon Halliday|o=191}}</ref> {{kínai|Zhang|Csang}} és vezérkarának számos tagja halt meg ebben az akcióban.
 
Időközben a japán politika egyik, egyre fontosabb irányelvévé vált az, hogy Japán stratégiai frontvonalát a [[Mandzsúria]] északi részén természetes határt alkotó [[Amur (folyó)|Amur]] folyó jelenti. Ennek az elképzelésnek volt a ''[[Fekete Sárkány Társaság]] (Kokurjukai)'' fő megtestesítője, amely a folyó kínai nevének japán tükörfordítása.<ref>{{Opcit|n=Lord Russell of Liverpool|o=21}}</ref>
 
=== Mukdeni incidens ===
[[Fájl:Japanese troops entering Tsitsihar.jpg|bélyegkép|jobb|200px|Japán katonák bevonulnak az elfoglalt [[Csicsihar|{{kínai|Qiqihar|Csicsihar}}]] városába 1931-ben]]
 
A folyamatos súrlódások eredményeképpen [[1931]]. [[szeptember 20.|szeptember 20-ai]] kezdettel találkozót szerveztek Mukdenbe[[Mukden]]be, amely [[Sigemicu Mamoru]] kínai japán nagykövet (később Japán külügyminisztere) és a [[Kínai Köztársaság]] gazdasági minisztere között zajlott volna, és amelynek célja az volt, hogy lezárja a [[Csang Hszüe-liang|{{kínai|Zhang Xueliang|Csang Hszüe-liang}}]] hadúr és Japán közötti nézeteltéréseket. Ez volt a demokratikus kormányzat utolsó próbálkozása a közelgő konfliktus elhárítására, azonban a találkozó sosem jöhetett létre, ugyanis 1931. szeptember 18-ának éjjelén sor került a [[mukdeni incidens]]re.<ref>{{Opcit|n=Lord Russell of Liverpool|o=22–23}}</ref>
 
Körülbelül este kilenc óra tájékában egy négy kocsiból álló, furcsa kinézetű mozdony vontatta szerelvény állt meg a mukdeni laktanyával szemközti sínpáron. A korabeli japán beszámolók szerint egy japán őrjárat éppen szokványos éjszakai feladatát végezte a sínek körül, amikor hirtelen bekövetkezett egy robbanás mögöttük. Megvizsgálva a történteket, kiderült, hogy a sínpárt felrobbantották. Ekkor állítólag a laktanyából tüzet nyitottak a japán katonákra. Miután az erősítés megérkezett, tüzérséggel és géppuskákkal támogatva megrohamozták a laktanyát és elfoglalták az épületet. A roham váratlanul érte a kínai katonákat, így jelentős részük ellenállás nélkül elmenekült, ám a japán állítások szerint így is 320-at megöltek közülük. Ezzel szinte egy időben a japánok egy másik ezrede szervezettjelentős ellenállás nélkül vette be Mukden városát.<ref>{{Opcit|n=Lord Russell of Liverpool|o=23, 25}}</ref>
 
Habár a japán kormányzat megpróbálta leállítani a támadást, és a miniszterelnök még magával [[Csang Kaj-sek|{{kínai|Chiang Kai-shek|Csang Kaj-sek}}]]kel is tárgyalásokba kezdett, a hadsereg befolyása erősebbnek bizonyult a kormányénál. A [[Lytton-bizottság]] 1933 februárjában közzétett elmarasztaló jelentése hatására Japán 1933. március 27-én kilépett a [[Népszövetség]]ből, és tovább folytatta az akciókat a „banditák megbüntetésére”, habár kezdetben ezt még igyekezték a szervezetNépszövetség javaslataival összhangban állónak bemutatni.<ref>{{Opcit|n=Conrad Totman|o=581}}</ref> A szervezett és gyors japán válaszcsapás és a gyenge kínai ellenállás miatt felvetődött, ahogy az incidens megrendezett provokáció esetevolt. Az eseményben főszerepet játszó [[Doihara Kendzsi]] és [[Itagaki Szeisiró]] [[Rendfokozat|ezredes]]ek később a ''[[Tokiói per|Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszék]] (International Military Tribunal for the Far East, IMTFE)'' előtt beismerték, hogy az egész akciót ők tervelték ki és hajtották végre.<ref>{{Opcit|n=Lord Russell of Liverpool|o=26–27}}</ref>
 
=== Megalakulása ===
[[Mandzsúria]] meghódítása kevesebb mint fél évet vett igénybe a Japán Császári Hadsereg számára. {{kínai|Zhang Xueliang|Csang Hszüe-liang}} ({{kínai|Zhang Zuolin|Csang Co-lin}} fia), a terület hadura délre menekült. {{kínai|Chiang Kai-shek|Csang Kaj-sek}} pedig fenyegetőbbnek érezte a [[kommunizmus]] eszméjét, mint a japánok előretörését, és nem állt készen egy Japánnal történő összecsapásra, így nem avatkozott bele a konfliktusba.
 
A terület meghódítása után nem sokkal elkezdték egy bábállam kialakítását. [[Doihara Kendzsi|Doihara]] ezredes a [[Tiencsin|{{kínai|Tianjin|Tiencsin}}]]ben élő [[Pu Ji|{{kínai|Pu-Yi|Pu Ji}}]]hoz utazott, aki a [[Csing-dinasztia|{{kínai|Qing|Csing}}-dinasztia]] leszármazottjaként a dinasztia utolsó császára volt. 1931-ben, a legnagyobb titokban csempészték be őt a területre, ugyanis azt a látszatot kívánták az eseményeknek adni, hogy a nép akaratából, spontán módon választják meg vezetőnek.<ref>{{Opcit|n=Pu Ji|o=269}}</ref> 1932. február 18-án kiáltották ki a terület függetlenségét Kínától, majd március 1-jén hozták létre a Mandzsu Államot, amit Japán szeptember 15-én, a [[Japán–Mandzsukuo megállapodás]] aláírásával ismert el szuverén államnak, és magára vállalta az ország katonai védelmét is.<ref>{{cite book |url=http://books.google.hu/books?id=ZvkUYXDXE-gC&pg=PA155&lpg=PA155&dq=diplomatic+recognition+of+manchukuo&source=bl&ots=7LDJhPWCDn&sig=02zphYagmE2uLoV6Pj8heV5zVcI&hl=hu&sa=X&ei=uu-6UrykOYefyQPz0YCgBQ&ved=0CHYQ6AEwBw#v=onepage&q=diplomatic%20recognition%20of%20manchukuo&f=false |title=Japan's Imperial Diplomacy: Consuls, Treaty Ports, and War in China, 1895-1938 |author=Barbara J. Brooks |publisher=University of Hawaii Press |year=2000 |accessdate=2013-12-25}}</ref> Március1932. március 10-én [[Csangcsun|{{kínai|Changchun|Csangcsun}}]] városa lett az új állam fővárosa, ennek nevét március 14-én {{kínai|Xinjing|Hszinking}}re (新京,Új Főváros) módosították.<ref name="IJ">{{CitLib |szerző=A. Morgan Young |url=http://books.google.com/books?id=Yqemz6q_nQYC&printsec=frontcover&hl=hu&source=gbs_atb#v=onepage&q&f=false |cím=Imperial Japan: 1926-1938 |év=2011 |oldal=160 |isbn=0-203-84404-1 |accessdate=2013-12-25}}</ref><ref name="colenv" /> A helyiek nem mind fogadták örömmel az új állam létrejöttét, több helyen ellenálló csoportok szerveződtek, és évekbe telt, amíg a japán hadsereg és a [[kollaboráció|kollaboránsok]] sikerrel pacifikálták az országot. Az államfői feladatokat {{kínai|Pu-Yi|Pu Ji}} 1932. március 9-étől látta el, míg a miniszterelnök a lojalista és {{kínai|Qing|Csing}} reformátor [[Cseng Hsziao-hszü|{{kínai|Zheng Xiaoxu|Cseng Hsziao-hszü}}]] lett.
 
1934-ben Pu Jit {{kínai|Kangde|Kang-te}} néven császárrá koronáztákavatták, azonban ez nem tekinthető a {{kínai|Qing|Csing}}-dinasztia [[restauráció]]jának, mivel nem Kína császárává, hanem Mandzsukuo császárává tették meg. A Kvantung-hadsereg eredeti terve az volt, hogy {{kínai|Pu-Yi|Pu Ji}} az általuk tervezett katonai egyenruhában vesz részt az eseményen, azonban ő keresztülhúzta a számításokat, és mindenképpen tradicionális kínai császársárga ruhában kívánt az állam uralkodójává válni. Ezért két eseményt is tartottak: az egyik egy zártkörű, kis létszámú volt, ahol ősei tradícióit elvégezve, a megfelelő ruhában vett részt és egy másik, nyilvános, ahol már a neki tervezett egyenruhában jelent meg.<ref>{{Opcit|n=Pu Ji|o=318–319}}</ref><ref>{{cite web |url=http://www.time.com/time/magazine/article/0,9171,747105-1,00.html |title=MANCHUKUO: Orchid Emperor |publisher=[[Time (magazin)|Time]] |date=1934-03-05 |accessdate=2011-08-08}}</ref>
 
1933 januárjában a japánok az országMandzsukuo részévé nyilvánították [[Zsöho|{{kínai|Rehe|Zsöho}}]] tartományt is, annak ellenére, hogy az nem az ő irányításuk alatt állt. Még ebben a hónapban katonákat küldtek a térségbe, hogy megszállják azt,<ref>{{cite web |url=http://www.time.com/time/magazine/article/0,9171,744960,00.html |title=MANCHUKUO: On Bended Knee |publisher=Time magazin |date=1933-01-23 |accessdate=2011-08-08}}</ref> és március közepére ez sikerült is nekik. A japánok egészen a [[kínai nagy fal]]ig folytatták előrenyomulásukat,<ref>{{cite web |url=http://www.fsmitha.com/h2/ch18-5.htm |title=More Aggression against China |accessdate=2011-08-08}}</ref> [[Peking]]et azonban nem foglalták el, hanem inkább egy [[demilitarizált övezet]]et hoztak létre Mandzsukuo és Kína között.<ref>{{Opcit|n=Pu Ji|o=315}}</ref> Az ország 1933 májusában kezdett tárgyalni a Szovjetunióval a [[kínai keleti vasútvonal]] megvásárlásáról. Két év után, 1935. március 23-án megegyeztek a felek, és a vasútvonal 140 millió [[japán jen]]ért az országhoz került.<ref>{{cite web |url=http://www.indiana.edu/~league/1935.htm |title=Chronology 1935, League of Nations Photoarchive |accessdate=2011-08-08}}</ref>
 
=== Diplomáciai elismertség ===
[[Fájl:Manchukuo's foreign recognition.png|bélyegkép|jobb|300px|A Mandzsukuót elismerő államok]]
 
A [[Kínai Köztársaság]] nem ismerte el az új államot, habár nem is szakított meg minden kapcsolatot vele. A [[második kínai–japán háború]]ig a két ország hivatalosan is kereskedett, és a kommunikáció, valamint a közlekedés sem állt meg a két terület között. 1933-ban a [[Lytton-bizottság]] jelentése alapján a Népszövetség nem ismerte el Mandzsukuót, mint önálló államot, és továbbra is Kína részének tekintette, valamint tagállamainak is megtiltotta az elismerését.<ref name="Salvador" /> Ez az eset precedensként szolgált a [[Stimson-doktrína]] létrehozásához, amely kijelentette: egyetlen államot sem lehet szuverénnek elismerni, amelyet fegyverek erejével hoztak létre.<ref name="colenv" /> Japán és a Kvantung-hadsereg nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy diplomáciailag elismerjék Mandzsukuót, ám ezt csak 15 ország tette meg történelme során.<ref name="diprec" />
 
Az országot ennek ellenére elismerte [[Salvador|El Salvador]] (1934. március 3.),<ref name="Salvador">{{cite web |url=http://www.time.com/time/magazine/article/0,9171,754188,00.html |title=THE LEAGUE: Recognition No. 2 |publisher=[[Time (magazin)|Time]] |date=1934-06-04 |accessdate=2011-08-08}}</ref> a [[Vatikán]] (1934. április),<ref name="diprec">{{cite book |url=http://books.google.hu/books?id=c9aFgCO4Is0C&pg=PA87&lpg=PA87&dq=diplomatic+recognition+of+manchukuo&source=bl&ots=4t68Kukf4o&sig=LZAm2i_uStzLt4XE21DgbEHWYLc&hl=hu&sa=X&ei=uu-6UrykOYefyQPz0YCgBQ&ved=0CGIQ6AEwBA#v=onepage&q=diplomatic%20recognition%20of%20manchukuo&f=false |title=The State of Sovereignty: Territories, Laws, Populations |author=Douglas Howland, Luise White |publisher=Indiana University Press |year=2009 |pages=75–91}}</ref> a [[Szovjetunió]] (de facto 1935. március 23.; de jure 1941. április 13.),<ref>{{Citation |last=Nish |first=Ian Hill |year=2002 |title=Japanese foreign policy in the interwar period |location=Westport, CT |publisher=Praeger |page=95 |isbn=0275947912 }}</ref><ref>{{Citation |last=Lu |first=David John |year=2002 |title=Agony of choice: Matsuoka Yōsuke and the rise and fall of the Japanese Empire, 1880-1946 |location=Lanham, MD |publisher=Lexington Books |page=83 |isbn=0739104586 }}.</ref> [[Olaszország]] (1937. november 29.),<ref name="MAN">{{cite web |url=http://www.florentinorodao.com/scholarly/sch09a.htm |title=Japan and the Axis, 1937-8: Recognition of the Franco Regime and Manchukuo |publisher=Journal of Contemporary History |author=Florentino Rodao |accessdate=2011-08-03}}</ref> [[Francisco Franco]] [[Spanyolország]]a (1937. december 2.),<ref name="MAN" /> a [[Harmadik Birodalom]] (de facto 1936;<ref name="colenv">{{cite book |url=http://books.google.hu/books?id=V0N2sD_MrK0C&pg=PA60&lpg=PA60&dq=diplomatic+recognition+of+manchukuo&source=bl&ots=lqfkJP4rpN&sig=c3WWpZmefYASTS-anAX7T01o-dc&hl=hu&sa=X&ei=uu-6UrykOYefyQPz0YCgBQ&ved=0CGYQ6AEwBQ#v=onepage&q=diplomatic%20recognition%20of%20manchukuo&f=false |title=Harbin to Hanoi: The Colonial Built Environment in Asia, 1840 to 1940 |author=Laura Victoir, Victor Zatsepine |publisher=Hong Kong University Press |year=2013 |accessdate=2013-12-25}}</ref> de jure 1938. május 12.)<ref name="MAN" /> és [[Magyarország]] (1939. január 9.).<ref>Horthy Miklós: ''Emlékirataim'', Európa Könyvkiadó, 2011, ISSN 0209-5165; 240. old.</ref>
[[Fájl:RIAN archive 834147 Hoisting the banner in Port-Artur. WWII (1941-1945).jpg|bélyegkép|jobbra|250px|A szovjet Csendes-óceáni Flotta matrózai kitűzik a zászlót [[Port Arthur]]ban]]
 
A [[Marco Polo hídi incidens|Marco Polo hídnál történt incidens]] után a japán hadsereg innen kiindulva [[Második kínai–japán háború|rohanta le]] Északkelet-Kínát. 1939-ben határvita tört ki a [[Mongol Népköztársaság]] és Mandzsukuo között, és ez végül a [[Halhin-goli csata|Halhin-goli csatában]] teljesedett ki. A minden téren fölényben lévő szovjet sereg döntő vereséget mért a mandzsukuoi csapatok által támogatott [[Kvantung-hadseregrehadsereg]]re. Ez volt az egyik olyan esemény, ami eltántorította a japán hadvezetést a [[Szovjetunió]] kárára való terjeszkedéstől.
 
1945. augusztus 9-én a Szovjetunió hadat üzent Japánnak a [[jaltai konferencia]] idején tett ígéretének megfelelően, és megkezdte Mandzsukuo megszállást. A körülbelül {{szám|200000}} fős jól képzett, megfelelően felszerelt mandzsukuoi hadsereg gyenge teljesítményt nyújtott a támadók ellen. Sok egység harc nélkül adta meg magát, néhol pedig egyenesen fellázadtak a japánok ellen.<ref name="Jung303">{{Opcit|n=Jung Chang, Jon Halliday|o=303}}</ref> {{kínai|Pu Yi|Pu Ji}} remélte, hogy sikerül [[Japán]]ba menekülnie és az amerikaiaknak adhatja meg magát, ez a terve azonban nem sikerült: szovjet ejtőernyősök elfogták és a Szovjetunióban internálták. Később kiadták a [[Kínai Népköztársaság]]nak, amely háborús bűnösként elítélte őt.<ref>{{cite web |url=http://www.historytoday.com/richard-cavendish/pu-yi-last-emperor-china-pardoned |title=Pu Yi, last Emperor of China, is pardoned |author=Richard Cavendish |publsiher=History Today |date=2009-12-04 |accessdate=2013-12-17}}</ref> A szovjet csapatok kifosztották az országot, iparának mintegy felét leszerelték és a Szovjetunióba vitték,<ref name="manchuri">{{cite web |url=http://education.yahoo.com/reference/encyclopedia/entry/Manchuri |title=Manchuria |publisher=Columbia University Press |accessdate=2013-12-17}}</ref> a [[Kínai Kommunista Párt]] tiltakozását is figyelmen kívül hagyva a Szovjetúnió nem fogtákfogta vissza a katonákatcsapatait, így azoka katonák szabadon rabolhattak, illetve erőszakolhattak az elfoglalt városokban.<ref name=FCJones>{{cite book |author=F. C. Jones |year=1949 |title=Manchuria since 1931 |publisher=Royal Institute of International Affairs |location=London, Oxford University Press |chapter=Chapter XII - Events in Manchuria, 1945-47 |pages=224–5 and pp.227–9 |url=http://oudl.osmania.ac.in/bitstream/handle/OUDL/13712/216873_Manchuria_Since_1931.pdf?sequence=2 |accessdate=17 May 2012}}</ref><ref>{{cite book |url=http://books.google.com/books?id=4ZpVntUTZfkC&lpg=PP1&dq=the%20last%20empress%20chiang&pg=PA575#v=onepage&q=mukden%20berlin%20rape%20and%20pillage&f=false |title=The last empress: Madame Chiang Kai-Shek and the birth of modern China |author=Hannah Pakula |year=2009 |publisher=Simon and Schuster |location= |page=530 |isbn=1-4391-4893-7 |pages= |accessdate=2010-06-28}}</ref>
 
A szovjetek együttműködtek a kínai kommunista erőkkel, szállítóeszközöket és a zsákmányolt japán fegyverzetet átadva nekik, valamint megtagadták a kínai kormányerőktől a kikötők és vasutak használatát, így a nacionalistákazok csak novembertől kezdhettek fokozatosan csapatokat küldeni. A szovjetek ideiglenes tartózkodását folyamatosan meghosszabbították 1946 májusáig, ami alatt az ipari és hadiipari felszereléseket a szovjetek elszállították, ezt később azzal magyarázva, hogy egyébként a nacionalistákat erősítették volna.<ref>{{Opcit|n=Jordán Gyula|o=115}}</ref> Innentől számítva egészen 1948-ig a terület a [[Kína hadereje|Népi Felszabadító Hadsereg]] egyik legfontosabb bázisaként szolgált, ahonnan a harcukat folytathatták a [[Kuomintang]] ellen. A megszálló szovjet erők megnyitották a japán fegyverraktárakat a kommunisták előtt, így azok több százezer puskát és géppuskát, nagy mennyiségű lőszert és tüzérségi eszközöket szereztek. A korábbi bábhadsereg katonáit és a megszállás miatti sok munkanélkülit pedig besorozták a Kínai Vörös Hadseregbe.<ref name="Jung303" /> A Mandzsúriában hagyott másfél millió japán többsége hazatérhetett 1946 és 1948 között az USA hadiflottája jóvoltából.
 
== Kormányzat ==