„Petri Csathó Ferenc” változatai közötti eltérés

 

====1989–1997====

Befelé táguló és mélyülő természetű lírai világa élete utolsó éveiben még tovább mélyül, és ekkori verseiben erőteljes mélylélektani és filozófiai vonásokkal jelenik meg az emberi létezés legvégső kérdéseinek boncolgatása. Introverzióra hajlamos, önelemző alkata verstémáit is mindinkább a saját pszichéjének egyre mélyebb rétegeiben felfedezett belső tereiből hozza felszínre. Egy hosszan tartó pszichiátriai kezelés élménye ''(Kórterem),'' a depresszióból való kilábalás küzdelme ''(Eső),'' a pszichés egyensúly, a külvilág felé eljátszott szerepek és a belső identitás, a valódi éntudat dinamikája ''(A sárga sál),'' a létezés értelmének és alapkérdéseinek ismeretelméleti ''(Causa sui),'' lételméleti (Einstein kudarca) és mélylélektani megközelítése ''(Freud szobái)'' – az önmaga mélységeibe történő radikális elmerülés kíméletlenül őszinte, megrázó lírai kifejezései. „Ifjúkoromban barokkos verseket írtam. Ahogy öregszem, úgy több bennem a filozófia” – nyilatkozta a kötete megjelenése alkalmából készült utolsó interjújában.<ref>Podmaniczky Szilárd: A művészetet a ritmus élteti. ''Délmagyarország,'' 1995. április 15. 8. o.</ref><br>

Befelé forduló alapattitűdjének kiegészítő ellenpólusát, a szemlélődő kifelé figyelést is megtaláljuk ekkoriban írt versei között: a „külvilágban”, szűkebb lakókörnyezetében és a szélesebb társadalomban zajló jelenségek jelentős mértékben foglalkoztatják. Szociális érzékenysége, a társadalom perifériájára szorult, lecsúszó rétegek iránt tanúsított együttérző figyelme, a fokozódó elszegényedés, a nyomor, a nélkülözők kilátástalan helyzete a rendszerváltás utáni években szembeötlően érzékeny vonásokkal jelenik meg lírájában ''(Lichthof; Lordok háza, karácsony; A munkanélküli takács; Mikrokozmosz).'' A groteszk ezeknek a verseknek a képi világában is fontos szervezőelem, de a másutt jellemző ironikus, gúnyos, szatirikus felhangok hiányában itt inkább empátiát, megindító hatást vált ki.<br>