„Holland Kelet-India” változatai közötti eltérés

1800-ban a [[Holland Kelet-indiai Társaság]] államosított gyarmataiból jött létre. A XIX[[19. század]] folyamán a félszigeten megszilárdult és bővült a holland jelenlét. Legnagyobb kiterjedését a XX[[20. század]] elején érte el. A II.második világháborút s a [[japán]] megszállást követően az indonéz nacionalisták [[1945]]-ben kikiáltották országuk függetlenségét. Ennek valamint az ezután kibontakozó Indonéz Nemzeti Forradalom hatására Hollandia [[1949.]] decemberben elismerte Indonézia függetlenségét.

A [[Holland Kelet-indiai Társaság]]ot (VOC) a XVII[[17. Századszázad]] elején alapították meg. A társaság megalapításának célja az volt, hogy erősítse Hollandia és a Maláj-félsziget közötti kereskedelmi kapcsolatot. [[1700]]-ra létrejött egy jól megszervezett gyarmati rendszer. A VOC annyira megerősödött, hogy állam volt az államban. Az övé volt a legnagyobb hatalom a félszigeten. Miután a csődbe ment vállalat likviditását [[1800]]. [[Január 1.|január 1]]-jén a helyreállították, területei a holland kormány irányítása alá kerültek.

A [[napóleoni háborúk]] idején az [[1806]] és [[1816]] közötti interregnum alatt a britek számos holland területen – többek között [[Jáva|Jáván]] – átvették az irányítást a kelet-indiai térségben. Később a hollandok visszaszerezték ezen területek fölött is az ellenőrzési jogot. Az [[1824]]-ben megkötött angol–holland szerződés szerint Hollandia átengedte az ellenőrzési jogot [[Malacca]], a [[Maláj-félsziget]] és indiai területei felett az Egyesült királyságnak. Ezért cserében a hollandoknak átengedték többek között a [[Szumátra|Szumátrán]] alapított [[Bengkulu]] településeit. A [[Brit Malaja]] és a Holland Kelet-India között akkor megállapított határok leírása megegyezik a mai [[Indonézia]] és [[Malajzia]] között húzódó határvonallal. Holland Kelet-India fővárosa Batavia, a mai [[Jakarta]] volt. Ez ma is a köztársaság központja.

A Holland Kelet-India s azt megelőzően a VOC hatalma szinte csak jelképes volt. Csak a XX[[20. század]] elején terjedt ki az ország ellenőrzése a mai Indonézia teljes területére. Bár Jáva a 350 év nagy része alatt holland fennhatóság alatt volt, jó néhány terület az idő nagy részében független maradt. Ezek közé a területek közé tartozik [[Aceh]], [[Lombok]] és [[Borneó]].<ref name="LP_23-25">{{cite book | last =Witton | first =Patrick | title =Indonesia | publisher =Lonely Planet | year =2003 | location =Melbourne | pages =23–25| isbn=1-74059-154-2}}</ref>

A félszigeten mindenfelé robbantak ki háborúk és kisebb összetűzések, mivel a bennszülött indonéz csoportok megpróbálták megakadályozni, hogy holland egyeduralom jöjjön létre. Ez gyengítette Hollandia ellenőrzési lehetőségeit, s lekötötte haderejét.<ref>{{cite book |last=Schwarz |first=A. |year=1994 |title=A Nation in Waiting: Indonesia in the 1990s|pages= 3–4 |publisher=Westview Press |isbn=1-86373-635-2}}</ref> A XVII17. században a VOC fejlett fegyvereket és [[Celebesz]]en élő bugi valamint a Maluku szigetén élő amboni zsoldosokat használta a szigetvilág számos területén fennálló kereskedelmi érdekeik terjeszkedése és védelme érdekében. A holland kelet-indiai időszak leghosszabb háborúi a szumátrai [[Padri háború]] (1821–1838[[1821]]–[[1838]]), a Diponegro herceg irányításával kirobbant [[jávai háború]] (1825–1830[[1825]]–[[1830]]) és a harminc évig tartó véres acehi háború volt. Bár mindegyik jelentős holland fölénnyel végződött.

A XIX19. század hátralévő részében is törtek ki felkelések mind Jáva, mind Szumátra szigetén. [[1846]] és [[1849]] között a [[Bali]] meghódítására indított expedíció is sikertelenül zárult. A Banjarmasini háború végeredményeképp a hollandok legyőzték az ott uralkodó szultánt. Acehben gerilla vezetők erőszakkal távol tartották szigetüktől a hollandokat. Ez az [[1873]] és [[1908]] között lezajlott összetűzés volt a leghosszabb és a legvéresebb konfliktus. A harcok végén Aceh felkelői megadták magukat. Az indonéz természeti kincsek kitermelése leérte Jávát is, s a legtöbb, külsőnek számító sziget is közvetlen holland irányítás vagy holland befolyás alá került. A jelentős indonéz kalóztevékenység egészen a XIX19. század közepéig problémát jelentette a hollandoknak.<ref name="LP_23-25"/>

A Hollandiában felkavart indulatok miatt a liberális időszakban a művelési rendszer eredményeit majdnem mind eltörölték. 1870-től az indonéz termelőknek nem volt kötelező terményeiket az exportpiacokon értékesíteni, hanem olyan szabad vállalkozásokat alapíthattak, melyek nagy ültetvényeket irányítottak. Például a cukortermelés 1870 és 1885 között megduplázódott, új termények mint például a tea vagy kína termett, bevezették a gumiültetvényeket, s ennek következtében nagy mértékben megnőtt a hollandok nyeresége. Ezek következtében azonban csökkent a rizs termőterülete, s így a Jáván növekvő népesség között éhség tört ki. Változások nem csak Jáván voltak megfigyelhetőek: az iparosodó Európában nagy kincsnek számított a [[Kalimanntan]]on és Szumátrán termelt olaj is. A hollandok kereskedelmi érdekterülete túlnőtt Jáván, s a XIX19. század második felében több környező sziget is közvetlen holland irányítás vagy befolyás alá került.<ref name="LP_23-25"/>

[[1901]]-ben a hollandok bevezették az általuk etikus politikának nevezett rendszert, melynek keretei között a gyarmati kormányzat feladatai közé tartozott Indonézia lakosságának egészségügyi és oktatási rendszerének fenntartása. Az új, helyben megoldandó politikák közé tartozik még az áttelepítési program, a kommunikáció, az özönvizek enyhítése, az iparosítás és a helyi ipar védelme. A politikai változások növelték a gyarmati kormány önállóságát, a központi kormányzattól egyre több hatáskör átkerült a helyi szervekhez. Bár többet foglalkoztak vele mint előtte, a humanitárius politika szinte hatástalan maradt. Míg a másod- és harmadgenerációs tanult lakosság tudott írni, olvasni, az indonéziaiak túlnyomó része analfabéta volt. Általános iskolákat állítottak fel, ahova hivatalosan mindenki járhatott, de 1930-ig az iskolás korúaknak csak 8%-a részesült oktatásban. Az iparosodás nem hatott jelentősen az indonéziaiak nagy többségének életére, és a terület mezőgazdasági[[mezőgazdaság]]i gyarmat maradt. [[1930]]-ban 17 olyan város volt, melynek lélekszáma meghaladta az 50.000 főt, s ezek összlakossága 1,87 millió fő volt.<ref name="Reid 1974, p. 1"/> Az oktatási és a jól kifejlesztett politikai reformoknak köszönhetően kialakult egy szűk elitréteg, melynek tagjai bennszülött indonéziaiak voltak, s akik támogatták egy független és egységes Indonézia létrehozatalát. Ez az új állam összefogná Holland Kelet-India egymástól eltérő bennszülött csoportjait. A XX20. Századszázad eleje Indonéziában, az indonéz virágzás korszaka alatt a nemzeti mozgalmak gyors ütemben fejlődtek,de ezzel arányosan növekedett a holland elnyomás mértéke is.<ref name="LP_23-25"/>

Az 1949-ben kötött szerződés azonban nem rendezte [[Nyugat Új-Guinea]] helyzetét, mely továbbra is holland irányítás alatt állt. Sukarno idejében a kormány megpróbálta elérni, hogy ezek a területek is indonéz fennhatóság alá kerüljenek.1961–1962 [[1961]]–[[1962]]-ben fegyveres összeütközés tört ki, melynek folyamán a tengeren is összemérte a két ország erejét. Az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államok]] arra késztette Hollandiát, hogy a New York-i Egyezményben rögzítettek szerint adja át a területeket Indonéziának még az év augusztusában. Ugyanekkor változtatta meg az ausztrál kormány is álláspontját, s innentől az indonéz felügyeleti jogot támogatta.