„Fonéma” változatai közötti eltérés

Ami az egyik nyelvben [[allofón]] (olyan beszédhangváltozat, amely ugyanazon fonéma kategóriájába tartozik), az egy másik nyelvben fonéma lehet. Magyarul például a /p/ fonéma egyetlen allofónja a [p]. Angolul létezik aspirált (hehezetes) (például a ''pin'' szóban) és aspirálatlan allofónja (például a ''spin'' szóban), az ógörögben viszont ez az utóbbi két hang két önálló fonéma is volt, amely különbözött az aspirálatlan /p/-től és /b/-től egyaránt. Másfelől viszont a [[japán nyelv]]ben nincs különbség az /r/ és /l/ között, csak egyetlen /r/ fonéma van, noha a japán /r/-nek vannak olyan allofónjai, amelyek a magyar fül számára az /l/-hez vagy /d/-hez hasonlóan hangzanak. A /z/ és /s/ (mint a <szép> szóban) önálló fonémák a magyarban, de allofónok a spanyolban. A /dZd͡ʒ/ (mint a <dzsungel> szóban) és a /ʒ/ (mint a <zseb> szóban) fonémák a magyarban, de allofónok az olaszban. A /n/ és a /Nŋ/ (mint a <munka> szóban) fonémák az angolban, de allofónok a magyarban.

Az a hang, ami az egyik nyelvben egyetlen fonéma, egy másik nyelvben több fonéma együttese lehet. A <léc> (ejtve: /le:ʦleːt͡s/) szó végén lévő hang például ugyanaz, mint az angol <boots> (ejtve: /buts/) szó végén lévő hang, és noha ugyanolyan hosszúak, a magyar szó három fonémából áll (/l/ /e:eː/ /ʦt͡s/), az angol pedig négyből (/b/ /u/ /t/ /s/): a magyarul <c>-vel jelölt hang ugyanis az angolban csak két különálló fonémából jöhet létre.