„Giuseppe Garibaldi” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Életrajza: Oberitalien
20. sor:
1835-ben a [[tunisz]]i bej tengerészetében vállalt állást. Részt vett [[Uruguay]] függetlenségi harcában is: 1836-ban a dél-amerikai Rio Grande do Sul, majd Montevideo köztársaságok zászlaját támogatta, a brazíliaiakat több ízben megverte és különösen a San Antonio melletti 1846. február 8-ai ütközetben mutatta tekintélyes katonai tehetségét.
 
Amikor 1848-ban hírt kapott az itáliai forradalom kitöréséről és Károly Albert királynak [[Lombardia]], [[Veneto]] és [[Dél-Tirol]] meghódítására indított hadjáratáról, Annitának (dél-amerikai születésű nejének) és néhány hívének kíséretében elhagyta Montevideót és 14 évi számkivetés után Genovába hajózott. Itt azonban keserű csalódásra ébredt. [[Károly Albert szárd–piemonti király|Károly Albert szárd király]] visszautasította szolgálatait, a [[Joseph Wenzel Radetzky|Radetzkytől]] elszenvedett vereségek ([[custozzai csata (1848)|custozzai]] és [[novarai csata (1849)|novarai csaták]]) pedig már-már elnyomták a lombardok felkelését. Mindazonáltal Garibaldi önkéntes csapatával néhány kisebb győzelmet vívott ki, de az augusztus 9-én kötött fegyverszünet után svájci területre kellett visszavonulnia. Időközben [[Károly Albert szárd–piemonti király|Károly Albert király]] is lemondott.
 
Garibaldi ezután a római köztársaság (Mazzini) szolgálatába lépett és nemcsak a parlamentben buzgólkodott az olasz egység érdekében, hanem a csatatéren is. 1849-ben Rómát védte a francia intervenciós csapatok ellen, azonban a túlerő ellen tehetetlen volt. Róma elbukása után 3000 önkéntessel az Északi Abruzzokba húzódott, ahol lángelméjének számos jelét adván, sokáig dacolt az osztrákokkal. Midőn ezek végre [[San Martino|San Martinónál]] teljesen bekerítették, maroknyi hadát feloszlatta, ő maga pedig nejével együtt szerencsésen kisiklott üldözői kezéből. Azután [[Ravenna]] vidékén bujdosott egy ideig, miközben hű nejét elragadta a halál.