„Táhiridák” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
10. sor:
Ettől eltekintve a központi kormányzat tisztában volt a dinasztia veszélyes túlhatalmával, ezért elsősorban a hadsereg irányítását próbálták meg kivenni a Táhiridák kezéből. Ennek kapcsán jött létre az elsősorban törökökből álló, korábbi központi seregtől független, könnyűlovas rabszolgahaderő, amelynek tisztjei nemsokára hasonló, sőt maradandóbb veszélyforrássá váltak, mint maguk a Táhiridák voltak.
 
Abdalláh fia, [[Táhir bin Abdalláh|Táhir]] (845–862[[845]]–[[862]]) még egyben tudta tartani birodalmát, nem így az ő gyermeke, [[Muhammad bin Táhir|Muhammad]] (862–873[[862]]–[[873]]). A zajdita síita felkelők [[864]]-ben elszakították Tabarisztánt, [[867]]-ben pedig [[Szisztán]] kormányzója, a Szaffárida dinasztia alapítója, [[Jakúb bin al-Lajsz]] lázadt fel, meghódítva Herátot. Az utolsó Táhirida emír hatalma mindinkább visszaszorult, végül [[873]]-ben Nisápur, a székhelye is Ibn Lajsz kezére került.
 
A fogságból [[876]]-ban szabadulva Muhammad Bagdadba került, ahol a bázis nélkül család még őrizte névleges hatalmát. [[879]]-ben a tartomány hivatalosan is a Jakúbot követő [[Amr bin al-Lajsz]] emírsége lett. Az új hurászáni helytartó elérte, hogy a Muhammad kiessen az uralkodó kegyeiből, helyette egy nagybátyját, Ubajd Alláh bin Abdalláhot juttatta magas pozícióba.
 
Amikor 884-ben nyílt kenyértörésre került sor az udvar és a Szaffáridák között, Muhammad elnyerte Bagdad kormányzásának lehetőségét, sőt névlegesen Hurászánét is. Ez utóbbit azonban sosem volt módja valóssá tenni. 890 körül bekövetkezett halálával a Táhiridák elvesztették korábbi befolyásuk utolsó maradékait is.