„Lovagi erődök Málta kikötőiben” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→Történetük: Az erőd-ben fejeződött be 1795. |
|||
11. sor:
[[1565]]. május 20-án a Musztafa pasa vezette török sereg partraszállt [[Marsaxlokk]]nál. Négy helyen táboroztak le, [[Marsa]], [[Paola (Málta)|Paola]], [[Kalkara]] és [[Sliema]] területén. A lovagok zárólánccal védték a Nagy Kikötőt, ezért a hajóhad használhatatlan volt addig, amíg a Sant'Elmo lovagi kézen volt. Egy hónapi ostrommal, rengeteg katonát - köztük [[Turgut reisz|Turgut]] [[tripoli]] pasát - veszítve sikerült a Sant'Elmót elfoglalniuk, ezután a flotta behajózhatott Castello a mare és Senglea ostromához. A két város ostroma újabb két hónapig tartott, és bár Castello a maréba sikerült is betörniük a törököknek, a [[Jean Parisot de La Valette]] nagymester vezette lovagok visszaverték őket. A demoralizált török sereg végül [[szeptember 8.|szeptember 8-án]] elhagyta a szigetet. A kiállt ostrom emlékére Castello a mare és Senglea új neveket kaptak: '''Città Vittoriosa''' (Győzedelmes város) és '''Città Invincta''' (Legyőzhetetlen város).
Az ostrom után Antonio Ferromolino javaslata alapján Francesco Laparelli pápai építész hozzálátott az új város tervezéséhez a Sceberras-félszigeten. [[1566]] márciusában kezdődött az építés, az új városnak de La Valette a '''Valletta''' illetve a '''Città Umilissima''' (Legalázatosabb város) neveket adta. Laparelli halála után a máltai [[Ġlormu Cassar]] folytatta az építkezést, és [[1571]]-ben a rend átköltözött az új városba. Ez azonban csak részben oldotta meg a védelmi hiányosságokat, a nagymesterek szükségesnek látták az erődítésnek szánt várost is megerődíteni: [[1634]]-ben megbízták az itáliai Pietro Paolo Florianit a félsziget déli részének megerősítésével, aminek eredményeként [[1721]]-re egy újabb város, '''Floriana''' (eredeti elnevezésével '''Borgo Vilhena''') jött létre. Eközben a szűk félszigeteiket kinőtt Vittoriosa és Senglea elővárosának, [[Bormla|Bormlának]] a megerősítésével egyetlen erőddé alakították a városokat. Közös falrendszereik, a Cottonera-vonalak és a Santa Margherita-vonalak már a szárazföld felől is megfelelő védelmet biztosítottak a [[Három Város]]nak. Bormla ezután megkapta a '''Città Cospicua''' és a '''Città Cottonera''' neveket, utóbbi ma a Három Várost jelöli. A tenger felől azonban támadható maradt a kikötő. Ezért a Sant'Elmóval szemközt, a Birgutól északra lévő félszigeten álló Torri Orsi (Medve-tornyok) helyén újabb erőd épült, az építést finanszírozó lovagról elnevezett '''Ricasoli-erőd''' ([[1670]]-től). [[António Manuel de Vilhena]] nagymester tette meg az első lépéseket Valletta marsamxetti oldalának védemére: a róla ma Manoel-szigetnek nevezett Isola del vescovón erődöt építtetett, a '''Manoel-erődöt''' ([[1726]]-tól). A kikötők utolsó erődítményeként a lovagrend uralmának végén, az 1790-es években kezdődött meg a Dragut-félszigeten (ma Sliema) a '''Tigne-erőd''' építése
Az [[1798]]-ban a lovagrendet elűző franciák ezekbe az erődökbe menekültek a fellázadt máltaiak és az őket támogató [[Brit Birodalom|britek]] elől. Valletta, Cottonera és a Manoel-erőd két évig, [[1800]] szeptemberéig ellenálltak az ostromnak, ám végül az éhező franciák megadták magukat [[Alexander Ball]] kapitánynak. A britek lettek Málta új urai, és egyből áthelyezték ide a földközi-tengeri flotta főhadiszállását. Ez azonban a kikötői erődöket feleslegessé tette, Máltát 150 évig nem érte támadás. A britek ennek ellenére folytatták az erődök fejlesztését, ám a kor technológiájának megfelelően nem falak építésével, hanem modern fegyverzet telepítésével, és az addig létező falak ennek megfelelő átalakításával. [[1875]]-től egy távolabbi védelmi vonalat is építettek a kikötők védelmére, ez volt a [[Victoria Lines]].
| |||