„I. Ferenc francia király” változatai közötti eltérés

A konfliktus súlypontja hamarosan Itáliába tevődött át. A pápa ugyanis – aki eddig V. Károly ellenfelének számított, mivel félt a Nápolyból rá nehezedő nyomástól – [[Luther Márton]] fellépése hatására kénytelen volt együttműködni a császárral. Mi több, [[VIII. Henrik angol király|VIII. Henrik]] is csatlakozott [[X. Leó pápa|X. Leó]] és [[V. Károly német-római császár|V. Károly]] szövetségéhez. [[Odet de Foix-Lautrec|Odet de Foix]], Milánó kormányzója nem tudta felvenni a harcot a pápai és császári hadakkal, és novemberben vereséget szenvedett tőlük. Az [[Adda]] folyóhoz visszavonult [[vikomt]] svájci zsoldosaival hamarosan megpróbálta visszaszerezni Milánót, mindhiába: [[1522]]. [[április 22.|április 22-én]] a [[Bicoccai csata (1522)|bicoccai csata]] francia vereséggel végződött a város közelében. [[Fernando Francisco de Ávalos|Fernando de Ávalos]] és [[Prospero Colonna]] serege a menekülő franciák nyomában [[május 30.|május 30-án]] bevette [[Genova|Genovát]]. Ferenc szorult helyzetbe került, mert a vereségein felbátorodott angolok arra hivatkozva, hogy névlegesen támogatta [[John Stewart albanyi herceg]]et a skóciai trónviszályban, [[Calais]]-ból kiindulva fosztogatni és dúlni kezdték [[Pikárdia]], [[Normandia]] és [[Bretagne]] vidékét. Anyagiak híján Ferenc képtelen volt védekezni, ezért minden lehetséges eszközt igyekezett megragadni kincstára feltöltésére. Édesanyja, [[Savoyai Lujza, Franciaország régense|Savoyai Lujza]] segítségével megpróbálta rátenni kezét a Bourbon-örökségre, ez a törekvés azonban mélységesellene rosszallást váltott kifordította [[III. Charles de Bourbon]]t, Bourbon hercegét, akit korábban [[connétable]]-vá részéről(főhadparancsnokká) nevezett ki, és aki rövidesen el is árulta királyát.

Franciaország helyzete komolyan romlott [[1523]]-ban. Az új velencei dózse, [[Andrea Gritti]] azonnal békét kötött V. Károllyal, ráadásul ekkor derült fény Bourbon connétable összeesküvésére. A hadvezér a felelősségre vonás elől a császárhoz menekült, és a [[Pireneusok]] felől támadta hajdani urát. Míg Charles de Bourbon (Bourbon Károly) [[Odet de Foix-Lautrec|Odet de Foix]]-val, Lautrec vikomjával csatározott délen, északról [[Charles Brandon suffolki herceg]] egészen a [[Somme]]-ig jutott, de egymaga nem indult [[Párizs]] ellen. Ilyen helyzetben Ferenc ősszel sereget menesztett [[Lombardia|Lombardiába]], amely a következő évben ütközet nélkül volt kénytelen visszavonulni a télen jelentős erősítést kapott császáriak elől. A nyomában járó császáriak [[1524]] nyarán betörtek a védtelen [[Provence]]-ba, és nagyrészt sikerült is meghódítaniuk. Egyedül [[Marseille]] városa állta ostromukat, míg az erős haddal érkező Ferenc elől ellenfelei jobbnak látták visszavonulni.

Ferenc személyesen vezette negyvenezres hadát az Alpokon át Lombardiába. A francia csapatok bevonultak a hercegség[[Milánói Hercegség]] központjábafővárosába, Ferenc ezután a komoly császári helyőrségnek otthont adó [[Pavia]] ellen vonult, amit azonban az ősz során nem sikerült ostrommal bevennie. A franciák a kiéheztetés mellett döntöttek. Decemberben a Genovában partra szálló spanyolokat sikerült megverniük, és [[VII. Kelemen pápa]] is beleegyezett, hogy ne segítse tovább V. Károlyt annak fejében, hogy Ferenc megtámadja a [[Róma|Rómához]] fenyegetően közeli Nápolyi Királyságot. Úgy tűnt, a hadjárat sikeres lesz: Albany hercege vezetésével a francia király csapatot küldött Nápoly ellen, ráadásul szövetségre lépett vele a zsoldosvezér [[Giovanni de'de’ Medici]] is. [[1525]] januárjában azonban friss erők érkeztek a Habsburg-hadsereg támogatására, akik így elvágták a paviai ostromgyűrűt Milánótól. [[február 24.|Február 24-én]] Pavia mellett összecsapott a két sereg, és a francia nehézlovasság súlyos vereséget szenvedett a német [[landsknecht]]ektől és a spanyol lövészektől. Számos jeles francia hadvezér elesett, köztük a korábbi főparancsnok, [[Jacques de La Palice]] marsall is, maga I. Ferenc pedig fogságba került. Nem véletlenül nevezi az utókor a [[Paviai csata (1525)|paviai ütközetet]] „a lovagkor utolsó csatájának”. A francia hadak maradékai egy kis milánói helyőrséget leszámítva visszavonultak hazájukba. A nápolyi különítmény útja is eredménytelenül végződött.

A császár számára [[1525]] végére vált létfontosságúvá a békekötés, amikor Velence és a pápa felvetette, hogy [[Francesco Sforza (1495–1535)|II. Francesco Sforza]] számára kellene visszajuttatnia a [[Milánói Hercegség]]et. Addigra már az egy sikertelen szökési kísérletet is végrehajtó francia király is belátta, hogy kénytelen engedni, így [[1526]]. [[január 14.|január 14-én]] aláírták a [[madridi békeszerződés (1526)|madridi békét]]. Ferenc lemondott lombardiai igényeiről, [[Artois-i Grófság|Artois]] és [[Flamand grófság|Flandria]] birtokáról, átengedte [[Burgundi Hercegség|Burgundiát]] V.  Károlynak, továbbá beleegyezett, hogy feleségül vegye Károly császár nővérét, [[Habsburg Eleonóra francia királyné|Habsburg Eleonóra kasztíliai infánsnőt]], az áruló [[III. KárolyCharles burgundide hercegBourbon|Bourbon Károlynak]] pedig visszaadja minden birtokát.

Károly gyorsan beavatkozott, csapatai [[1527]]-ben elfoglalták és teljesen kirabolták Rómát. (A „[[sacco di Roma]]” hatására a liga nem átallt az [[Oszmán Birodalom]]mal szövetségre lépni, amely akkor épp Magyarországon harcolt Károly öccse, [[I. Ferdinánd magyar király|I. Ferdinánd osztrák főherceg]] ellen.) Ferenc, aki csak ebben az évben tudta megszerezni Anglia támogatását, Nápoly ostromára dobott át csapatokat [[genova]]i hajókon, ám az olasz város flottája hamarosan elárulta, seregeit járvány tizedelte, szárazföldi erősítését pedig megállították. Ferenc ilyen körülmények között belátta, hogy Itáliát nem szerezheti vissza, és béketárgyalásokba kezdett. [[1529]]. [[augusztus 5.|augusztus 5-én]] köttetett meg részben a madridi egyezség mintájára [[cambrai-i békeszerződés|cambrai-i béke]], vagy a „Hölgyek békéje” (''Paix des Dames''; ugyanis Ferencet anyja, [[Savoyai Lujza, Franciaország régense|Savoyai Lujza hercegnő]], Károlyt pedig nagynénje, [[Habsburg Margit savoyai hercegné]], Németalföld kormányzója képviselte). Ebben a francia király lemondott Flandriáról és Artois-ról, illetve az [[1521]]-ben elveszett [[Tournai]]-ról, de megtarthatta Burgundiát, és a két évvel azelőtt, [[Sacco di Roma|Róma kifosztásakor]] meghalt [[III. Charles de Bourbon|III. Bourbon Károlynak]] adandó megalázó jóvátétellel sem tartozott a továbbiakban. Az egyezség rendelkezett a dauphin és öccse kiszabadításáról is kétmillió arany [[écu]] (escudo) váltságdíj fejében. A hercegek [[1530]]-ban tértek haza; ugyanekkor VII. Kelemen [[Bologna|Bolognában]] kibékült V. Károllyal, akit császárrá koronázott, Ferenc pedig feleségül vette Habsburg Eleonórát.

Miután [[1523]]-ban fény derült árulására, [[III. Charles de Bourbon|Bourbon connétable]] elmenekült, birtokait pedig konfiskálták a korona javára. Ferenc magánbirtokai így [[Bourbonnais]] (Bourbon) hercegségével, [[Clermont]], [[Forez]], [[Beaujolais]], [[Mercoeur]], [[Auvergne]] és [[Montpensier]] grófságaival lettek nagyobbak; később [[IV. Károly alençoni herceg]] [[1525]]-ös halálával [[Alençon]] mellett [[Armagnac]], [[Rodez]] és [[Perche]] is a király kezébe került. (Ferenc később néhány uradalmat, így Montpensier-t, [[Enghien]]t, [[Condé]]t és [[Vendôme]]-ot visszajuttatta a Bourbon-ház más tagjainak.)