„Harrier” változatai közötti eltérés

[[Michael Wibault]], a világháború előtt híressé vált francia konstruktőr [[1956]]-ban szokatlan katonai repülőgépet tervezett: a repülőgép törzsének hátsó részébe tervezett egy gázturbinát, mely a megtermelt energiával – egy tengely és megfelelő áttételek közvetítésével – négy [[centrifugálventillátorcentrifugálventilátor]]t hajtott volna, és ezeket elforgatva, a felgyorsított levegőt lefelé és hátrafelé is ki lehetett volna fújni, így egyazon hajtóművel megtermelve a lebegéshez és a repüléshez kellő tolóerőt, tömeget lehetett volna megspórolni. A terv végül különféle kerülőutakon (egy párizsi székhelyű, a fegyverek fejlesztését támogató [[Észak-atlanti Szerződés Szervezete|NATO]]-szervezet, az ''MWDP'', a ''Mutual Weapons Development Program'', azaz ''Közös Fegyverfejlesztési Program'' közvetítésével) eljutott [[Kármán Tódor]]ig, az [[aerodinamika]] nagynevű szakértőjéig. Kármánnak az elképzelés nagyon tetszett, és a támogatásával elküldték az elképzelést a [[Bristol Aero Engines]] cégnek, amelynek technikai igazgatója, [[Sir Stanley Hooker]] vezetésével egy kisebb csoport vizsgálta a terv életképességét, és bár az alapkoncepciót elegánsnak, de egyúttal túl bonyolultnak is tartották, ezért dolgozni kezdtek hátrányai kiküszöbölésén.

Az ''AV–8B Night Attack (NA)'' éjszakai csapásmérő képességgel felszerelt változat első pédányapéldánya [[1987]]. [[június 26.|június 26-án]] repült először, és jellegzetessége az orr-rész fölé felszerelt [[FLIR]] (''Forward Looking Infra Red'', Előrenéző Infravörös) berendezés. Új, zöld színű kijelzőket építettek be, ezek kompatibilisek az [[éjjellátó berendezés]]ekkel. Az infracsapdaszóró berendezések számát megháromszorozták, a gépet kompatibilissé tették az [[AN/ALQ–164]] zavarókonténerrel. A ''LERX'' méretét megnövelték, az eredeti brit terveknek megfelelően. A hajtóművet korszerűsítették a ''Pegasus 11-61'' változatra.