„Nádasd nemzetség” változatai közötti eltérés

Az [[Árpád-kor]] homályából a [[13. század]] elején előtűnt Nádasd [[Nemzetség (társadalmi csoport)|nemzetség]] birtokai nagyrészt a [[Vasi-Hegyhát]]on azonosíthatók be, a birtokok másik kisebb csoportja is határvidékre, a [[Mura]] mellékére esik. A nemzetség egyes ágai között ekkorra már az ősfoglalású földek felosztásra kerültek, így az egyes ágak lakóhely szerint is elkülönültek egymástól. Ez az elkülönülés jut kifejezésre a nemzetség négy ismert ágának nevében is, az egyes ágakat már a 13. században akkori lakóhelyükkel azonosították. De az összetartozás tudata – főként birtokügyekben – azonban továbbra is megfigyelhető, még a [[16. század]]ban is fellelhető az ágak közötti rokonságra való hivatkozás. Ezt az összetartozást fejezik ki az egyes ágak [[14. század]] végétől fennmaradt – kis eltérésektől eltekintve azonosnak tekinthető – [[heraldika]]i emlékei is, amelyek egy közös nemzetségi címer használatára utalnak. A kezdetben valószínűleg határvédelmi feladatot ellátó nem főrendű nemzetség későbbi, ''Nádasdy de Nádasd'' és ''Pethő de Gerse'' oldalágai jelentős befolyással bírtak nem csak a térség, hanem az egész ország történelmére is.

A magyar nemzetségek kétségbevonhatatlan bizonyítékait krónikáink és okleveleink őrizték meg. Ezek a rokon családok szoros szövetségeként értelmezhető nemzetségek, az [[Árpád-kor]]t követő oklevelekben is tanújelét adják létezésüknek, de a [[székelyek]]nél még a [[16. század]] elején is kimutatható a nemzetségek és az azokon belüli ágak továbbélése.

Az államiság korai időszakában a vérségi alapokon szerveződött nemzetségeknél további összetartó erőt jelentett a sérelmekkel szembeni közös fellépés lehetősége. A nemzetségi közös osztatlan birtok, majd az abból eredeztethető, a nemzetségi tagokat megillető elsőbbségi jog a birtok megvételére még hosszú ideig fennállt. Ez a jog még a [[14. század]] elején is oly erős volt, hogy a nemzetségi birtokot a nemzetségbeliek hozzájárulása nélkül, nemzetségen kívüli személyek nem is merték megvásárolni. A férfiágon kihalt családok birtokai a legközelebb eső nemzetségi ágon belül öröklődtek, a szabad végrendelkezésre irányuló engedélyek csak a [[13. század]]ban kezdenek megjelenni és még a 14. században is nagy ellenállással találkoznak. Az összetartozást fejezték ki és erősítették, a nagy számban építtetett „nemzetségi monostorok” is.<ref name="Nemzetségek 2.">{{cite book |author= Dr. Karácsonyi János |authorlink= Karácsonyi János |title= A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig; Első kötet |publisher= Magyar Tudományos Akadémia - Budapest |year= 1900.}}</ref>

A ''tribus''<ref group=m>''tribus'': törzs - a nemzetségeket összefogó nagyobb rendszertani csoport</ref> illetve ''genus''<ref group=m>''genus'': nem, nemzetség - a családok és a törzsek közötti rendszertani egység</ref> szóval jellemezhető honfoglaló nemzetségek számának alátámasztására a korabeli oklevelek átvizsgálása útján történtek próbálkozások. A 14. század közepéig megjelent oklevelek átvizsgálása a nemzetségek számát 180 körülire teszi – kiegészülve a mintegy 27-30 idegen eredetű ''(indigena)'' és a későbbi, már a kereszténység korában létrejött új nemzetségekkel. Az oklevelekből levont következtetések ellentmondásosak, a ''genus'' kifejezés keveredik a ''generatio''<ref group=m>''generatio'': nemzedék</ref> -val, a ''de genere''<ref group=m>''de genere'': nemből, nemzetségből való</ref> jelzővel számos esetben nem nemeseket is illettek.<ref name="Nemzetségek 2." />

A magyar törzsi és nemzetségi rendszer a hadszervezésben és a közjogi élet többi ágaiban is alapul szolgált. A vármegye-rendszer bevezetésével a nemzetségek politikai érvénye elveszett, megszűntek azok közjogilag is alkotó elemei lenni az országnak. Az ősi jogot, ősi birtokot és ezekkel együtt a nemzetségi nevet és címet egyes ágak, vagy éppen csak egyes személyek örökölték. A nemzetségek megszűntek létezni, helyüket a kiváltságolt családok foglalták el.<ref name="Nemzetségek 3.">{{cite journal | last=Nagy | first=Gyula | title=A magyar nemzetségekről, Második közlemény | journal=Századok, 1. Füzet | year=1870 | pages=688-706}}</ref>

Az első nyom amely a nemzetségi birtok ősi jellegének a megváltozására utal az 1222 évi [[Aranybulla|aranybullában]] lelhető fel.

Ez a rendelkezés azonban csak átmeneti, az [[Anjou-kor]] elején teljes visszarendeződés figyelhető meg.

A nemzetségi birtokok felosztása az 1231 évi első területosztállyal<ref group=m>területosztály: a nemzetségi birtok szétosztása területi elkülönítéssel</ref> indult, amely egyben a nemzetségekből történt családképződés kezdetének is tekinthető. 1343-ban a birtokosztályban megjelenik a telekosztály<ref group=m>telekosztály: a jobbágyporták szétosztása a nemzetségi birtokon belül</ref>, ugyanekkor kerül bevezetésre egy privilégiális jellegű adományreform is. A ''nova donatio''<ref group=m>„''nove nostre donationis titulo''” – új királyi adományunk címén</ref> nem más mint az egyenesági öröklés bevezetése (''exclusis omnibus fratribus et consanquineis'' – fivérek és atyafiak kizárásával) egyes kedvezményezett esetekben.<ref name="Nemzetségek 8.">{{cite book |author= Engel Pál|authorlink= Engel Pál |title= Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok|publisher= Osiris Kiadó - Budapest |year= 2003.}}</ref> De az aranybulla kritikus cikkelyének 1351 évi hatályon kívül helyezésesével a nemesi birtok ősi, nemzetségi patriarchális jellege általános érvénnyel visszaállításra került.

A 13. század elejére a nemzetség közös birtoka az ágak között már felosztásra került.<ref name="Nemzetségek 6.">{{cite book |author= Dr.Karácsonyi János |authorlink= Karácsonyi János |title= A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig; Második kötet |publisher= Magyar Tudományos Akadémia - Budapest |year= 1901.}}</ref>

kép:A vasvári káptalan pecsétlenyomata.jpg|A vasvári káptalan pecsétje

**** '''''Domonkos''''' „''Agyaras''” (1291-1293)

A darabosi ág ősei közül elsőként ''Itemér fia Imre'' tett szert nagyobb ismertségre. Aki mint [[V. István magyar király|V. István]] híve közvetített híreket ''„a fekete hegyek alatt csaknem fogolyként megbújva rejtőzködő"'' ifjabb királynak, az 1265-ben [[Turóc vármegye|turóci]] fogságban lévő családjáról és közreműködött [[Kun Erzsébet magyar királyné|Erzsébet királyné]] kiszabadulásában. István udvarába [[IV. Béla magyar király|IV. Béla]] udvarából került, ahol mint apród volt ismert, később újra [[Laszkarisz Mária magyar királyné|Mária királyné]] udvarában találjuk. 1268-ban a szerb háborúban megsebesült, egyik lábát lándzsával megszúrták, a másik lábát pedig nyíllal átlőtték. 1273-ban már Erzsébet királyné udvari vitéze volt, még ez évben [[Kőszegi János]] is megjutalmazta.<ref name="Nemzetségek 6." /> Fiától, ''Domonkostól'' származtathatók a nemzetség ''Darabos de Nádasd'', ''Darabos de Nadasd et'' [[Döröske|''Dereske'']] ágai. Az ág utolsóként hivatkozott tagja ''Mária'' (1664-1667) a [[galánta]]i ágból származó báró ''Eszterházy Mihály'' felesége volt.

A nemzetség ezen ága nevét a Vasvár melletti [[Gersekarát|Gerséről]] (ekkor még: ''Gelse)'') vette. A gersei ág alapítójának Csapó ''(Chapov'' – lásd oklevélrészlet) tekinthető, akinek egy testvérét, ''Simont'' ismerjük – Simon feleségének hitbéréről ''Csapó fia András'' 1275-ben gondoskodott. Az ág tagjai közül András – aki 1258-ban [[V. István magyar király|V. István]] mellett a dél-stájerországi Mahrenberg ''(Marunberg)'' ostrománál tűnt ki – több adományt is kapott. 1259-ben a [[Domonkos-rend]] világi társa ''(confrater)'' lett, 1283-ban a királyi fegyvernökök ispánja. Fia László és ennek öccse Dénes családjaikkal együtt 1316-ban hatalmaskodás áldozatai lettek, a vérontásból csak László kiskorú leánya Margit menekült meg.

Gelsei Margitot Köcski Sándor neveltette, a királyi udvarba került, ahol [[Piast Erzsébet magyar királyné|Erzsébet]] királyné egyik kedvelt udvarhölgye lett. 1332-ben [[I. Károly magyar király|Károly Róbert]] [[fiúsítás|fiúsította]] – ez tekinthető az első hazai fiúsításnak – és így családja minden javainak örökösévé válhatott. Gelsei Margitot családja birtokainak új tulajdonosa Magyar Pál, a későbbi ''maior tuarnicorum regis'' vette feleségül.<ref>Fejér G. : Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis VIII.3./CCLXXI.</ref> A későbbi oklevelek Gelsei Margitot általában „''nobilis Dominae, consortis Magistri Pauli, dicti Magyar, filiae videlicet Magistri Ladislai, filii Andreae, filii Chapou de Gelse de genere Nadasth in Comitatu Castriferrei''”-ként nevezik.<ref>Fejér G. :Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis IX.3./LXXXV.</ref>

A nemzetség birtokaira vonatkozó igényét Pethő 1340-ben felújította, ettől kezdve Magyar Pál és felesége intézkedéseivel szemben - ősi jogára - hivatkozva folyamatosan ellentmondásokkal és tiltásokkal próbálkozott. 1346-ban a birtokviták részeként [[I. Lajos magyar király|I. Lajos]] király előtt Magyar Pál és fia László, valamint Margit asszony és másfelől ''Márk fia Pethő'' megállapították, hogy őseiktől örökölt birtokaikat: ''Gelse'', ''Makwa'', ''Mezado'', ''Sarfewmezado'', ''Hodaz'', ''Zalateluk'', ''Pah'' és ''Derze'' tőlük az idők folyamán elidegenítették, ezeket azonban Károly király örökjogon Margit asszonynak adományozta. Margit asszony ''Makwa'', ''Hodaz'' és ''Zalateluk'' birtokokat ekkor feltételesen rokonának ''Márk fia Pethő''-nek adta.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:90927</ref>

Margit asszony, fia 1354 évi halálát követően az Erzsébet királyné által alapított [[óbudai klarissza kolostor]]ban, családi temetkezési helyként oltárt alapított.<ref>Fejér G. : Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis X.3./CCXV.</ref> 1359-ben [[Pápoc]]on kolostort, majd 1365-ben – férje és lánya halálát követően – prépostságot is alapított. 1357 végén a budai káptalan betegágyához kiküldött kanonokjai előtt az atyjától rá szállott szőlőjét a ''Gelse villában'' és a ''Gelse sessiót'' a Vasvár ''civitasban'' székelő domonkos barátoknak adományozta.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:91505</ref>

Gelsét érintő igényének Pethő csak Gelsei Margit 1372 évi halálát követően tudott érvényt szerezni, de ezt megelőzően 1371-ben Magyar Pál özvegye Gelsét már eladta a királynak.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:91786</ref> Pethő a birtokok egy részét 1356-ban [[Treviso megye|Treviso]] alatt kérte vissza Nagy Lajostól. Felesége ''Hidvégi András,'' leánya ''Margit'' lett, tőlük származtatható a nemzetség ''Pethő de Gerse''-ként ismert ága, amelynek soraiból többen is bárói rangra emelkedtek.<ref name="Nemzetségek 6." /> Az ág utólsókéntutolsóként nyilvántartott tagja ''Zsigmond'' 1766-ban halt meg.

''Gerse, Sár, Sárfőmézadó, Mézadó, Makva, Hodáz, Mogyorósd, a három Páh, Torvaj, Szindafölde, Pacsa, Derze.''

***{{-}}

***{{-}}

A nemzetség ezen ága nevét az elsőként ismert személyéről, ''Petenad''-ról kapta. ''Petenad'' említése először ''Csák Demeter'' <ref group=m>lásd: [[Boldog Csák Móric]]</ref> országbíró 1233 évi ítéletlevelében szerepel. Az oklevél a Nádasd nemzetségbeliek közötti – ''Nadast'' illetve ''Nadost'' falu negyedrészét érintő, előzetesen ''pristaldált''<ref group=m>A ''pristaldus'' (hiteles tanuvallomásúnak tekintett királyi megbízott) által lefolytatott eljárás. lásd: [[poroszló]]</ref> – vita ügyében hozott ítéletet tartalmazza.<ref>Ipolyi Arnold–Nagy Imre–Véghely Dezső: Hazai okmánytár. Codex diplomaticus patrius VII./19.</ref> ''Petenad'' a későbbiekben már ''Petened'' néven szerepel. <ref group=m>A [[Karácsonyi János]] által leggyakoribbnak tekintett „Pethenegh” névalak – Petenegy vagy Peteneg – nem lelhető fel. Karácsonyi szerint Petenegy 1229-ben, majd pedig 1230-ban is vásárolt Körmend közeli falvakat.</ref> ''Petenad'' – 1233-ban [[szerviens|''serviens regis'']] – leszármazottai, főként ''Varaszló'' és ''István'' vásárlásokkal és cserékkel birtokaikat Nádasdra és [[Szécsénykút|Petáncra]] <ref group=m>Karácsonyi János szerint a [[Mura]] melléki Petáncot ''(Petenicz)'' Petenegy alapította.</ref> igyekezték központosítani.<ref name="Nemzetségek 6." />

Az először ispáni megbízást kapott ''András'' unokájától, ''László'' erdélyi alvajdától és feleségétől ''Sankfalvi Katalintól'' származtatható a nemzetség ''Nádasdy de Nádasd''-ként ismert ága. Ezen ág a későbbiekben jelentős befolyásra tett szert, kiemelkedő tagjainak élete történelemalakító tényezővé vált. A ''Nádasdy de Nádasd'' ágnak valószínűleg még ma is élnek leszármazottai.

''Almásd, Katafalva, Mocheyfalva, Czirjákosteleke, Petáncz, Belmura, Nádasd, Kraka, Sár, Halogy, Tótlak, Oszkó, Kitevölgye.''

* [[Nádasdy Pál|'''''Pál''''']] 1625-töl: gróf ; vasi ispán, dunántúli főkapitány, főudvarmester

* [[Nádasdy Ferenc (főúr)|'''''Ferenc''''']] vasi, zalai és somogyi ispán, országbíró, nádor, királyi helytartó (1623-1671)

Ezek az emlékek a Peteneg és darabosi ágakhoz tartozóak.<ref>{{cite journal | last=Rainer | first=Pál | title=A Nádasdy, valamint a rokon Nádasdi Darabos és Gersei Pethő családok címere az idők folyamán | journal=Veszprémi történelmi tár; Művelődéstörténet 2. sz. (A Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság kiadványa) | year=1989 | pages=114-124}}</ref> <ref group=m>Az értekezésben a [[Sárkány Lovagrend]] alapító tagja „Nádasdy Mihály” tévesen van a Nádasd nemzetséghez tartozóan megadva, valójában a lovagrend tagja a [[küküllő vármegye]]i Nádasról származó ''Salamon fia Nádasi Mihály székely ispán'' volt.</ref>