„Nádasd nemzetség” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
a (dőlt zárójel AWB)
Az [[Árpád-kor]] homályából a [[13. század]] elején előtűnt Nádasd [[Nemzetség (társadalmi csoport)|nemzetség]] birtokai nagyrészt a [[Vasi-Hegyhát]]on azonosíthatók be, a birtokok másik kisebb csoportja is határvidékre, a [[Mura]] mellékére esik. A nemzetség egyes ágai között ekkorra már az ősfoglalású földek felosztásra kerültek, így az egyes ágak lakóhely szerint is elkülönültek egymástól. Ez az elkülönülés jut kifejezésre a nemzetség négy ismert ágának nevében is, az egyes ágakat már a 13. században akkori lakóhelyükkel azonosították. De az összetartozás tudata – főként birtokügyekben – azonban továbbra is megfigyelhető, még a [[16. század]]ban is fellelhető az ágak közötti rokonságra való hivatkozás. Ezt az összetartozást fejezik ki az egyes ágak [[14. század]] végétől fennmaradt – kis eltérésektől eltekintve azonosnak tekinthető – [[heraldika]]i emlékei is, amelyek egy közös nemzetségi címer használatára utalnak. A kezdetben valószínűleg határvédelmi feladatot ellátó nem főrendű nemzetség későbbi, ''Nádasdy de Nádasd'' és ''Pethő de Gerse'' oldalágai jelentős befolyással bírtak nem csak a térség, hanem az egész ország történelmére is.
 
==A magyar nemzetségekről==
A magyar nemzetségek kétségbevonhatatlan bizonyítékait krónikáink és okleveleink őrizték meg. Ezek a rokon családok szoros szövetségeként értelmezhető nemzetségek, az [[Árpád-kor]]t követő oklevelekben is tanújelét adják létezésüknek, de a [[székelyek]]nél még a [[16. század]] elején is kimutatható a nemzetségek és az azokon belüli ágak továbbélése.
A keleti népek törzsszerkezete vérségi kapcsolatok rendszerére épült, a tisztségek és méltóságok örökség útján adódtak tovább és egyes előkelő családok birtokában voltak. Így e népeknél alapvető érdek volt a közös származás gyökereinek és a családok ezen az alapon álló szoros szövetségének megőrzése. A nemzetségek okleveleikben „''kijelentik közjussaikat a közös jószágokban; osztoznak egymással ezekben és mag-szakadás esetében az ág (familia) jusait törvényesen keresik a bírák előtt''”.<ref name="Nemzetségek 1.">{{cite journal | last=Nagy | first=Gyula | title=A magyar nemzetségekről, Első közlemény | journal=Századok, 1. Füzet | year=1870 | pages=534-551}}</ref>
 
Az államiság korai időszakában a vérségi alapokon szerveződött nemzetségeknél további összetartó erőt jelentett a sérelmekkel szembeni közös fellépés lehetősége. A nemzetségi közös osztatlan birtok, majd az abból eredeztethető, a nemzetségi tagokat megillető elsőbbségi jog a birtok megvételére még hosszú ideig fennállt. Ez a jog még a [[14. század]] elején is oly erős volt, hogy a nemzetségi birtokot a nemzetségbeliek hozzájárulása nélkül, nemzetségen kívüli személyek nem is merték megvásárolni. A férfiágon kihalt családok birtokai a legközelebb eső nemzetségi ágon belül öröklődtek, a szabad végrendelkezésre irányuló engedélyek csak a [[13. század]]ban kezdenek megjelenni és még a 14. században is nagy ellenállással találkoznak. Az összetartozást fejezték ki és erősítették, a nagy számban építtetett „nemzetségi monostorok” is.<ref name="Nemzetségek 2.">{{cite book |author= Dr. Karácsonyi János |authorlink= Karácsonyi János |title= A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig; Első kötet |publisher= Magyar Tudományos Akadémia - Budapest |year= 1900.}}</ref>
 
A [[honfoglalás]] időszakában az államszervezet törzsekből és nemzetségekből, a nemzetségek pedig ágakból és nagycsaládokból álltak. Honfoglaláskori művében [[VII. Kónsztantinosz bizánci császár|Konstantin bizánci császár]] hét plusz egy törzset, krónikáinkban: [[Anonymus]] hét törzset, [[Kézai Simon]] hét törzset és száznyolc nemzetséget, a [[Pozsonyi-krónika]] – Konstantinnal egyezően – hét plusz egy törzset, [[Thuróczi János]] pedig száznyolc nemzetséget említ.<ref name="Nemzetségek 1." />
A ''tribus''<ref group=m>''tribus'': törzs - a nemzetségeket összefogó nagyobb rendszertani csoport</ref> illetve ''genus''<ref group=m>''genus'': nem, nemzetség - a családok és a törzsek közötti rendszertani egység</ref> szóval jellemezhető honfoglaló nemzetségek számának alátámasztására a korabeli oklevelek átvizsgálása útján történtek próbálkozások. A 14. század közepéig megjelent oklevelek átvizsgálása a nemzetségek számát 180 körülire teszi – kiegészülve a mintegy 27-30 idegen eredetű ''(indigena)'' és a későbbi, már a kereszténység korában létrejött új nemzetségekkel. Az oklevelekből levont következtetések ellentmondásosak, a ''genus'' kifejezés keveredik a ''generatio''<ref group=m>''generatio'': nemzedék</ref> -val, a ''de genere''<ref group=m>''de genere'': nemből, nemzetségből való</ref> jelzővel számos esetben nem nemeseket is illettek.<ref name="Nemzetségek 2." />
A ''de genere'' és a ''de generationibus''<ref group=m>''de generationibus'': ágakból származó</ref> jelzők használatát a honfoglaló nemzetségeknél az ősfoglalású földdel való rendelkezés joga alapozta meg. Az ilyen nemzetségek a nemzetség közös telepét, az ország első felosztásakor elfoglalt – ősfoglalású – területét örökös joggal ''(jure haereditario)'' bírták. Az ilyen ''haereditas''<ref group=m>''haereditas'': örökség, hagyaték</ref> ellenben a ''donatio''<ref group=m>''donatio'': nemesi birtok adományozása</ref> -val csak árulás miatt volt elvehető.
 
A magyar törzsi és nemzetségi rendszer a hadszervezésben és a közjogi élet többi ágaiban is alapul szolgált. A vármegye-rendszer bevezetésével a nemzetségek politikai érvénye elveszett, megszűntek azok közjogilag is alkotó elemei lenni az országnak. Az ősi jogot, ősi birtokot és ezekkel együtt a nemzetségi nevet és címet egyes ágak, vagy éppen csak egyes személyek örökölték. A nemzetségek megszűntek létezni, helyüket a kiváltságolt családok foglalták el.<ref name="Nemzetségek 3.">{{cite journal | last=Nagy | first=Gyula | title=A magyar nemzetségekről, Második közlemény | journal=Századok, 1. Füzet | year=1870 | pages=688-706}}</ref>
 
Az első nyom amely a nemzetségi birtok ősi jellegének a megváltozására utal az 1222 évi [[Aranybulla|aranybullában]] lelhető fel.
{{idézet|''Ha valamely nemes ember fiumagzat nélkül hal meg, birtokának negyed részét leánya kapja; a többivel azt mivelje, a mit neki tetszik.''|1000 év törvényei|[http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=508]}}
 
Ez a rendelkezés azonban csak átmeneti, az [[Anjou-kor]] elején teljes visszarendeződés figyelhető meg.
A nemzetségi birtokok felosztása az 1231 évi első területosztállyal<ref group=m>területosztály: a nemzetségi birtok szétosztása területi elkülönítéssel</ref> indult, amely egyben a nemzetségekből történt családképződés kezdetének is tekinthető. 1343-ban a birtokosztályban megjelenik a telekosztály<ref group=m>telekosztály: a jobbágyporták szétosztása a nemzetségi birtokon belül</ref>, ugyanekkor kerül bevezetésre egy privilégiális jellegű adományreform is. A ''nova donatio''<ref group=m>„''nove nostre donationis titulo''” – új királyi adományunk címén</ref> nem más mint az egyenesági öröklés bevezetése (''exclusis omnibus fratribus et consanquineis'' – fivérek és atyafiak kizárásával) egyes kedvezményezett esetekben.<ref name="Nemzetségek 8.">{{cite book |author= Engel Pál|authorlink= Engel Pál |title= Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok|publisher= Osiris Kiadó - Budapest |year= 2003.}}</ref> De az aranybulla kritikus cikkelyének 1351 évi hatályon kívül helyezésesével a nemesi birtok ősi, nemzetségi patriarchális jellege általános érvénnyel visszaállításra került.
{{idézet|''Kivéve egyedül a kiváltságból kizárt, előbb érintett egy czikkelyt, tudniillik ezt: "Hogy az örökösök hátrahagyása nélkül elhaló nemeseknek jogukban és szabadságukban áll az egyházak, avagy tetszésük szerint mások részére, élők közt vagy halál esetére adakozni, hagyományt tenni, birtokaikat eladni vagy elidegeniteni." Sőt ellenkezőleg, épenséggel ne legyen joguk ezt megtenni, hanem birtokaik jog és törvény szerént, tisztán és feltétlenül, minden ellenmondás nélkül, legközelebbi atyafiaikra és nemzetségeikre háromoljanak.''|1000 év törvényei|[http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=536]}}
 
Az 1360 évi utolsó ismert területosztály a nemzetségekből történt családképződés végének tekinthető. Az ezt követő birtokosztályokban már kizárólag csak telekosztállyal találkozunk.
 
 
A Nádasd nemzetség ''(Nadasth)'' neve a [[Közönséges nád|nád]] növénynévből származik. A „Nádas”-on kívül, több növénynévből képzett nemzetségnév illetve helységnév – ''Almás'', ''Diós'', ''Egres'' – is kimutatható. Mivel növényekről általában lakatlan területeket – dűlőket, határrészeket – szoktak elnevezni, valószínű, hogy ezen helységeink neve az első megszálláskor lakatlan területekre telepített segédnépekkel van kapcsolatban. Így a növénynevekről elnevezett településeknek a törzsneveinkből képzett települések között kell lenniük.<ref name="Nemzetségek 4." />
 
A történelmi Magyarország területén 35 „Nádas”- nevű település mutatható ki. Az elnevezések nem a nádas helyekre utalnak: „''Nádasd pl. épen a Sárréten nincs; ellenben a hegyek között, a hol a nád ritka, gyakran előfordul.''”<ref>{{cite journal | last=Karácsonyi | first=János |authorlink= Karácsonyi János | title=A khazar nemzet nevéről | journal=Századok, II. Füzet | year=1908 | pages=97}}</ref> Elhelyezkedésüket tekintve – valószínűleg határvédelmi szerepük miatt – az ország peremkerületén találhatók. Ezen települések egyharmad része (12 település) olyan csoportba esik, amelyben 2-4 törzsi ''(Nyék'', ''Gyarmat'', ''Kér'', ''Keszi'', ''Jenő'', ''Tarján)'' helynév is előfordul.<ref name="Nemzetségek 4." />
 
 
A nemzetség valamennyi, történeti forrásokból beazonosítható személyének származása ezen vas megyei településre vezethető vissza.
A 13. század elejére a nemzetség közös birtoka az ágak között már felosztásra került.<ref name="Nemzetségek 6.">{{cite book |author= Dr.Karácsonyi János |authorlink= Karácsonyi János |title= A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig; Második kötet |publisher= Magyar Tudományos Akadémia - Budapest |year= 1901.}}</ref>
 
<center><gallery>
kép:Oklevél.jpg|A vasvári káptalan egy 1294-ben kiadott oklevele
kép:Oklevélrészlet.jpg|Oklevélrészlet a Nádasd nemzetségre történő hivatkozással
kép:A vasvári káptalan pecsétlenyomata.jpg|A vasvári káptalan pecsétje
</gallery></center>
 
** '''''Itemér''''' (1233-1288)
*** '''''Imre''''' (1258-1293)
**** '''''Domonkos''''' „''Agyaras''” (1291-1293)
****{{-}}
**{{-}}
{{-}}
A darabosi ág nevét a [[Körmend]] melletti [[Daraboshegy]]ről vette.
A darabosi ág ősei közül elsőként ''Itemér fia Imre'' tett szert nagyobb ismertségre. Aki mint [[V. István magyar király|V. István]] híve közvetített híreket ''„a fekete hegyek alatt csaknem fogolyként megbújva rejtőzködő"'' ifjabb királynak, az 1265-ben [[Turóc vármegye|turóci]] fogságban lévő családjáról és közreműködött [[Kun Erzsébet magyar királyné|Erzsébet királyné]] kiszabadulásában. István udvarába [[IV. Béla magyar király|IV. Béla]] udvarából került, ahol mint apród volt ismert, később újra [[Laszkarisz Mária magyar királyné|Mária királyné]] udvarában találjuk. 1268-ban a szerb háborúban megsebesült, egyik lábát lándzsával megszúrták, a másik lábát pedig nyíllal átlőtték. 1273-ban már Erzsébet királyné udvari vitéze volt, még ez évben [[Kőszegi János]] is megjutalmazta.<ref name="Nemzetségek 6." /> Fiától, ''Domonkostól'' származtathatók a nemzetség ''Darabos de Nádasd'', ''Darabos de Nadasd et'' [[Döröske|''Dereske'']] ágai. Az ág utolsóként hivatkozott tagja ''Mária'' (1664-1667) a [[galánta]]i ágból származó báró ''Eszterházy Mihály'' felesége volt.
[[kép:Darabos György sírköve.JPG|bélyegkép|130px|jobbra|György szentgotthárdi apát sírköve]]
====Birtokaik ====
*** '''''Péter''''' (1292-1297)
 
A nemzetség ezen ága nevét a Vasvár melletti [[Gersekarát|Gerséről]] (ekkor még: ''Gelse)'') vette. A gersei ág alapítójának Csapó ''(Chapov'' – lásd oklevélrészlet) tekinthető, akinek egy testvérét, ''Simont'' ismerjük – Simon feleségének hitbéréről ''Csapó fia András'' 1275-ben gondoskodott. Az ág tagjai közül András – aki 1258-ban [[V. István magyar király|V. István]] mellett a dél-stájerországi Mahrenberg ''(Marunberg)'' ostrománál tűnt ki – több adományt is kapott. 1259-ben a [[Domonkos-rend]] világi társa ''(confrater)'' lett, 1283-ban a királyi fegyvernökök ispánja. Fia László és ennek öccse Dénes családjaikkal együtt 1316-ban hatalmaskodás áldozatai lettek, a vérontásból csak László kiskorú leánya Margit menekült meg.
 
Gelsei László felesége a későbbi [[országbíró]], [[Köcski Sándor]] nővére volt. A település ezen zavaros időszakban a [[Németújváriak]] tartományúri befolyása alá tartozott. A vérontásra a tartományúri befolyás alóli nyílt átállás – Köcski Sándor, Gelsei László és Dénes; Köcski Sándor 1318-ban már [[Pannonhalma|szentmártoni]] várnagy – miatt került sor. Annak, hogy a tragikus esemény után a birtokok nem Márk fiára, Pethőre szálltak, egyetlen oka lehet - mégpedig az, hogy Pethő családja ekkor még nem állt a király oldalán. Így pár évvel később az ág birtokait [[Magyar Pál (várnagy)|Magyar Pál]] gimesi várnagy kapta meg királyi adományként. 1324-ben a birtokokba való beiktatáskor ''Márk fia Pethő'' ellentmondással élt, de a király elé idézve ellentmondását jobbnak látta visszavonni.<ref>Nagy I. - Véghely D. - Nagy Gy. : Zala vármegye története. Oklevéltár I./129.</ref>
 
Gelsei Margitot Köcski Sándor neveltette, a királyi udvarba került, ahol [[Piast Erzsébet magyar királyné|Erzsébet]] királyné egyik kedvelt udvarhölgye lett. 1332-ben [[I. Károly magyar király|Károly Róbert]] [[fiúsítás|fiúsította]] – ez tekinthető az első hazai fiúsításnak – és így családja minden javainak örökösévé válhatott. Gelsei Margitot családja birtokainak új tulajdonosa Magyar Pál, a későbbi ''maior tuarnicorum regis'' vette feleségül.<ref>Fejér G. : Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis VIII.3./CCLXXI.</ref> A későbbi oklevelek Gelsei Margitot általában „''nobilis Dominae, consortis Magistri Pauli, dicti Magyar, filiae videlicet Magistri Ladislai, filii Andreae, filii Chapou de Gelse de genere Nadasth in Comitatu Castriferrei''”-ként nevezik.<ref>Fejér G. :Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis IX.3./LXXXV.</ref>
 
A nemzetség birtokaira vonatkozó igényét Pethő 1340-ben felújította, ettől kezdve Magyar Pál és felesége intézkedéseivel szemben - ősi jogára - hivatkozva folyamatosan ellentmondásokkal és tiltásokkal próbálkozott. 1346-ban a birtokviták részeként [[I. Lajos magyar király|I. Lajos]] király előtt Magyar Pál és fia László, valamint Margit asszony és másfelől ''Márk fia Pethő'' megállapították, hogy őseiktől örökölt birtokaikat: ''Gelse'', ''Makwa'', ''Mezado'', ''Sarfewmezado'', ''Hodaz'', ''Zalateluk'', ''Pah'' és ''Derze'' tőlük az idők folyamán elidegenítették, ezeket azonban Károly király örökjogon Margit asszonynak adományozta. Margit asszony ''Makwa'', ''Hodaz'' és ''Zalateluk'' birtokokat ekkor feltételesen rokonának ''Márk fia Pethő''-nek adta.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:90927</ref>
 
1353 végén Gelsei Margit a budai káptalan előtt betegágyában férje és fia László beleegyezésével végrendeletet tett (''Gelse'', ''Olsár'', ''Sarfeumézadou'' és ''Derze''-t érintően) az óbudai [[Klarisszák|Klarissza]] apácák javára.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:91460</ref> Közvetlenül ezt megelőzően, majd 1354. január elején '''''Makuai''' Márk fia Pethő mester'' a vasvári káptalan előtt ellentmondást jelentett be ‑ eltiltotta Magyar Pált és feleségét az előzőekben érintett birtokok elidegenítésétől.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:91459</ref>
Margit asszony, fia 1354 évi halálát követően az Erzsébet királyné által alapított [[óbudai klarissza kolostor]]ban, családi temetkezési helyként oltárt alapított.<ref>Fejér G. : Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis X.3./CCXV.</ref> 1359-ben [[Pápoc]]on kolostort, majd 1365-ben – férje és lánya halálát követően – prépostságot is alapított. 1357 végén a budai káptalan betegágyához kiküldött kanonokjai előtt az atyjától rá szállott szőlőjét a ''Gelse villában'' és a ''Gelse sessiót'' a Vasvár ''civitasban'' székelő domonkos barátoknak adományozta.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:91505</ref>
 
Gelsét érintő igényének Pethő csak Gelsei Margit 1372 évi halálát követően tudott érvényt szerezni, de ezt megelőzően 1371-ben Magyar Pál özvegye Gelsét már eladta a királynak.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:91786</ref> Pethő a birtokok egy részét 1356-ban [[Treviso megye|Treviso]] alatt kérte vissza Nagy Lajostól. Felesége ''Hidvégi András,'' leánya ''Margit'' lett, tőlük származtatható a nemzetség ''Pethő de Gerse''-ként ismert ága, amelynek soraiból többen is bárói rangra emelkedtek.<ref name="Nemzetségek 6." /> Az ág utólsókéntutolsóként nyilvántartott tagja ''Zsigmond'' 1766-ban halt meg.
 
====Birtokaik ====
A 14. század elejéig beazonosítható birtokok:
''Gerse, Sár, Sárfőmézadó, Mézadó, Makva, Hodáz, Mogyorósd, a három Páh, Torvaj, Szindafölde, Pacsa, Derze.''
[[kép:Gersei Pethő János címere.png|bélyegkép|130px|jobbra|Gersei Pethő János bővített címere II. Ulászló armálisában]]
 
* '''''Peteneg''''' (1229-1233)
** '''''Vincló''''' (1234-1246)
***{{-}}
** '''''Varaszló''''' (1236-1265)
***{{-}}
** '''''László''''' (1236)
*** '''''István''''' (1365-1291)
*******{{-}}
 
A nemzetség ezen ága nevét az elsőként ismert személyéről, ''Petenad''-ról kapta. ''Petenad'' említése először ''Csák Demeter'' <ref group=m>lásd: [[Boldog Csák Móric]]</ref> országbíró 1233 évi ítéletlevelében szerepel. Az oklevél a Nádasd nemzetségbeliek közötti – ''Nadast'' illetve ''Nadost'' falu negyedrészét érintő, előzetesen ''pristaldált''<ref group=m>A ''pristaldus'' (hiteles tanuvallomásúnak tekintett királyi megbízott) által lefolytatott eljárás. lásd: [[poroszló]]</ref> – vita ügyében hozott ítéletet tartalmazza.<ref>Ipolyi Arnold–Nagy Imre–Véghely Dezső: Hazai okmánytár. Codex diplomaticus patrius VII./19.</ref> ''Petenad'' a későbbiekben már ''Petened'' néven szerepel. <ref group=m>A [[Karácsonyi János]] által leggyakoribbnak tekintett „Pethenegh” névalak – Petenegy vagy Peteneg – nem lelhető fel. Karácsonyi szerint Petenegy 1229-ben, majd pedig 1230-ban is vásárolt Körmend közeli falvakat.</ref> ''Petenad'' – 1233-ban [[szerviens|''serviens regis'']] – leszármazottai, főként ''Varaszló'' és ''István'' vásárlásokkal és cserékkel birtokaikat Nádasdra és [[Szécsénykút|Petáncra]] <ref group=m>Karácsonyi János szerint a [[Mura]] melléki Petáncot ''(Petenicz)'' Petenegy alapította.</ref> igyekezték központosítani.<ref name="Nemzetségek 6." />
Az először ispáni megbízást kapott ''András'' unokájától, ''László'' erdélyi alvajdától és feleségétől ''Sankfalvi Katalintól'' származtatható a nemzetség ''Nádasdy de Nádasd''-ként ismert ága. Ezen ág a későbbiekben jelentős befolyásra tett szert, kiemelkedő tagjainak élete történelemalakító tényezővé vált. A ''Nádasdy de Nádasd'' ágnak valószínűleg még ma is élnek leszármazottai.
 
====Birtokaik ====
A 14. század elejéig beazonosítható birtokok:
''Almásd, Katafalva, Mocheyfalva, Czirjákosteleke, Petáncz, Belmura, Nádasd, Kraka, Sár, Halogy, Tótlak, Oszkó, Kitevölgye.''
 
====Az ág nevezetesebb leszármazottai ====
* [[Nádasdy Ferenc (hadvezér)|'''''Ferenc''''']] - „fekete bég”; vasi ispán, [[lovászmester|főlovászmester]] (1555-1604)
* '''''Tamás''''' vasi alispán (1592-1619)
* [[Nádasdy Pál|'''''Pál''''']] 1625-töl: gróf ; vasi ispán, dunántúli főkapitány, főudvarmester
* '''''Balázs''''' vasi alispán (1646)
* [[Nádasdy Ferenc (főúr)|'''''Ferenc''''']] vasi, zalai és somogyi ispán, országbíró, nádor, királyi helytartó (1623-1671)
* '''''Boldizsár''''' vasi alispán (1648-1667)
* '''''István''''' vasi ispán (1669)
* Darabos Ferenc pecsétlenyomata (1511): csücskös talpú pajzsban két nádszál között jobbra fordult vadkacsa, lábai alatt halmocska.
 
Ezek az emlékek a Peteneg és darabosi ágakhoz tartozóak.<ref>{{cite journal | last=Rainer | first=Pál | title=A Nádasdy, valamint a rokon Nádasdi Darabos és Gersei Pethő családok címere az idők folyamán | journal=Veszprémi történelmi tár; Művelődéstörténet 2. sz. (A Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság kiadványa) | year=1989 | pages=114-124}}</ref> <ref group=m>Az értekezésben a [[Sárkány Lovagrend]] alapító tagja „Nádasdy Mihály” tévesen van a Nádasd nemzetséghez tartozóan megadva, valójában a lovagrend tagja a [[küküllő vármegye]]i Nádasról származó ''Salamon fia Nádasi Mihály székely ispán'' volt.</ref>
 
A fentiek alapján a nemzetségi címer leírása: pajzsban elhelyezett, két természetes nádszál között álló, jobbra vagy balra fordult vadkacsa.