„Vita:Diósgyőri vár” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Torinói béke: pontosítva
13. sor:
Bánlaky azt írja: „''Végre VI. Amadé, Savoya grófja, magára vállalta a békeközvetítés nagy munkáját, minek folytán az érdekeltek követeiket Turinba küldötték, ahol a béke 1381 augusztus 8-án Magyarországot illetőleg a következő feltételek mellett köttetett meg: Általában véve ismét az 1358. évi zárai béke határozmányai léptek életbe, vagyis újra biztosíttatott Magyarországnak Dalmáciára vonatkozó örökös joga; a magyar király visszaadja a Terra Fermán elfoglalt összes birtokokat, viszont Velence a hatalmába ejtett Cattarot; a foglyok mindkét részről szabadon bocsátandók;[3] Velence a magyar királynak évenkint Szent István napján 7000 aranyat fizet Zára városában és ha valamely esztendőben adós maradna, akkor hét helyett tizezer aranyat kell majd fizetnie; három évi nemfizetés esetén a béke semmissé válik; a két fél kereskedői egymás birtokain szabadon közlekedhetnek; a velenceiek felfegyverzett, vagyis hadihajói nem mehetnek a magyar király tulajdonát képező dalmát kikötőkbe; végre Lajos király külön kérelmére Velence kiszolgáltatta Remete Szent Pál ereklyéit.[4] Genovával és Padovával Velence külön békét kötött.''”<ref>http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0008/625.html</ref> <br> -- [[Szerkesztő:Ulrich von Lichtenstein|Ulrich von Lichtenstein]] <sup>[[Szerkesztővita:Ulrich von Lichtenstein|vita]]</sup> 2014. október 21., 09:24 (CEST)
 
Az [[I. Lajos magyar király]] cikkben is benne van ez az infó, [https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=I._Lajos_magyar_kir%C3%A1ly&diff=prev&oldid=94770 2005-től] <small>–A [[SzerkesztőDiósgyőri vár]] cikk legelső változatában is benne volt. A bejegyző mindkét esetben {{Ping|Alensha}}, vélemény ? --[[User:Rodrigo|RodrigoRodrigó]] <sup> [[SzerkesztővitaUser vita:Rodrigo|üzenőlapja]]</sup>&nbsphArr;]] 2015. augusztus 2021., 1316:2307 (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: [[Wikipédia:Aláírás]])</small>
 
A [[Diósgyőri vár]] cikk legelső változatában is benne volt. {{Ping|Alensha}} ?
 
== Nápolyi szál ==
Visszatérés a(z) „Diósgyőri vár” laphoz.