„Munkás-paraszt Vörös Hadsereg” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a a neveket bevezetőben vastag betűvel szoktuk kiemelni |
a Évtized előtti névelő javítása AWB |
||
29. sor:
}}
[[Fájl:Red army conscript hat insignia.jpg|bélyegkép|jobbra|150px|A Szovjet Hadsereg egy sapkajelvénye az [[1960-as évek
A '''Munkás-paraszt Vörös Hadsereg''' ([[Orosz nyelv|oroszul]]: Рабо́че-крестья́нская Кра́сная а́рмия – ''Rabocse-kresztyjanszkaja Krasznaja armija'', gyakran röviden csak '''Vörös Hadsereg''', néhol régiesen egybeírva Vöröshadsereg)<ref>Az 1944-ben kiadott pengőn így szerepelt.</ref> a [[Szovjetunió]] fegyveres erőinek elnevezése volt 1918 és 1946 között. 1946. február 25-étől a Vörös Hadsereg hivatalos megnevezése '''Szovjet Hadsereg''' lett. Az [[Orosz polgárháború|orosz polgárháború és intervenció]] 1918 és 1922 közötti időszakában még forradalmi [[milícia]] volt és folyamatosan fejlődött odáig, hogy az [[1930-as évek
== Története ==
A hadsereg felállítását [[1917]]. [[november 7.|november 7-én]] határozta el a Szovjetek 2. Összoroszországi Kongresszusa. A [[A Szovjetunió politikai rendszere|Népbiztosok Tanácsa]] a következő év elejétől kezdett dolgozni egy új szocialista hadsereg megteremtéséről szóló tervezeten és a Vörös Hadsereg alapító határozatát 1918. [[január 28.|január 28-án]] hagyta jóvá. Ekkor született a Vörös Hadsereg elnevezés is (a szövegben alkalmazott rövidítése: VH). A kialakult súlyos hadi helyzetre tekintettel 1918. [[február 22.|február 22]]-én [[Vlagyimir Iljics Lenin]] kiáltványban fordult „Oroszország proletárjaihoz”, amellyel fegyverbe szólította őket az oroszországi új rend védelmére. A kiáltvány nyomán megindult [[mozgósítás]] napját, [[február 23.|február 23]]-át tekintették ezután a Vörös Hadsereg születésnapjának.
Az új hadsereg vezetésére létrehozták a Vörös Hadsereg Vezérkarát, a politikai irányítás a bolsevik párt vezető testületeinek kezében volt. A második világháború végéig a Vörös Hadsereg három haderőnemből állt: a szovjet szárazföldi haderőből, a szovjet légierőből és a szovjet haditengerészeti flottából.
50. sor:
Fokozatosan javult tehát a VH felszereltsége. A német eredetű licencek mellé az angol Vickers konszerntől a Szovjetunió megvette a 6 tonnás tankjuk licencét, és gyártani kezdték ennek a járműnek a szovjet változatát, [[T–26]] néven. Az előirányzott évi gyártásszám {{szám|12000}} darab volt, ezt azonban nem tudták teljesíteni. 1940-ig összesen {{szám|12600}}-at gyártottak belőle. A T-26-os alvázát néhány önjáró löveg konstruálásánál is felhasználták ( már 1931-ben!). Ugyanekkor indult a BT harckocsi széria fejlesztése is, valamint a tüzérség intenzív fejlesztése – a 37 mm-es páncéltörő ágyúk vásárlását és gyártását fokozatosan leállították, felváltva őket a 45 milliméteresekkel. Új lövegkategóriákat vezettek be, a fejlődőképesnek ítélt régiek mellé – 76,2 mm, 85 mm, 100 mm, 122 mm, 152 mm, 203 mm. Az évtized végére a szovjet tüzérség minőségileg és mennyiségileg is a legjobb volt a világon, a tűzcsapásának az ereje mintegy 5-ször múlta felül a francia tüzérségét, amely a szovjet után Európában a legjobbnak számított. A remekül kiképzett és felszerelt páncélos egységekről ugyanez mondható el – a BT gyorsharckocsiknak abban az időben nem volt méltó ellenfelük, nem is szólva a szovjet villámháborús taktikáról, amely sokban hasonlított a németre, azzal a különbséggel, hogy a szovjetek már a harmincas évek közepére ki is próbálták ezt a taktikát, először hadgyakorlatokon, majd pedig [[Halhin-goli csata]] során a gyakorlatban is, ahol Zsukov csapatai megverték a japán 6. hadsereget. Bebizonyosodott azonban az is, hogy a BT-k páncélzata elégtelen. A japán 37 mm- es páncéltörő ágyúk lövedékei sokszor átrepültek a harckocsin – a torony egyik oldalán be, a másikon ki.
A hadsereg személyi állományát
" A Vörös Hadsereg a kommunista párt kedvence "- írta [[Heinz Guderian]] a Szovjetunióban tett látogatása után. Ez érvényes volt egészen 1937-ig, amikor aztán a kommunista párt – vagy inkább J.V. Sztálin – kinyúlt, és a szó szoros értelmében kitekerte a kedvenc nyakát. Brutális és véres tisztogatások kezdődtek, amelyek során a VH elveszítette parancsnokainak több mint 80 százalékát. A tisztogatások gyökere még a korai [[1920-as évek]]ben, a Sztálin és Trockij között kezdődő és egyre elmélyülő ellentét idején keresendő. Trockij, a VH akkori parancsnoka Sztálin politikai ellenlábasa volt, és maga mellett tudhatta az akkori katonatisztek többségét, akik azután, hogy Trockij elhagyta a Szovjetuniót 1929-ben, továbbra is a hadseregben szolgáltak, mégpedig sokan vezető beosztásokban. A tisztogatásokhoz komoly források szerint a német [[Gestapo]] adta meg a kellő lökést azzal, hogy dokumentumokat hamisított a VH parancsnokainak aláírásával egy előkészített katonai puccsról, ami Sztálin ellen irányult volna, és ezeket eljuttatta a berlini szovjet nagykövetségre. Akárhogy is volt de az tény, hogy 1938 után a VH tábornoki és vezető tisztikarát Sztálin szétverte és többeket likvidáltak.
|