„Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára” változatai közötti eltérés

| hosszúsági ívmásodperc = 36

}}

 

A '''Magyar Országos Levéltár''' közgyűjteményi intézet, mely nemzeti kincseknek számító iratokat őriz. Épületei [[Budapest]]en, az [[Budapest I. kerülete|I. kerületi]] [[Bécsi kapu tér (Budapest)|Bécsi kapu téren]], a [[Hess András tér]]en és az [[Óbuda (városrész)|óbudai]] Lángliliom utcában találhatóak. Az intézmény összesen 73 kilométernyi iratanyagot, több mint 63,5 millió [[mikrofilm]]felvételt és számtalan pecsétet, térképet, fotót, tervet, oklevelet őriz. A levéltár tevékenységét, feladatát és illetékességi körét az 1995. évi LXVI. törvény (Levéltári törvény) határozza meg.

A Magyar Országos Levéltár történetét egészen a középkorig vezethetjük vissza. A királyi archívum már az Árpád-házi királyok idejében, a 12. század végétől folyamatosan kialakulóban volt, ám ennek iratanyaga a 16. századi török megszállás és az ország három részre szakadása (a [[Habsburg Birodalom|Habsburg]] uralom alatt lévő ún. Királyi Magyarországra, az [[Erdélyi Fejedelemség]]re és a [[Török Hódoltság]]ra) idején szétszóródott illetve megsemmisült. A [[bécs]]i székhelyű Habsburg királyi udvar kormányszervei, akárcsak a Királyi Magyarországon működő főhivatalok, saját maguk őrizték az iratokat. Ezen példát követendő, a rendi országgyűlés is törekedett az ország szempontjából jelentős, a rendek jogait bizonyító dokumentumom biztonságos megőrzésére. Ezen törekvés megerősödött a török kiűzése utáni időkben (17. század vége), végül az 1723. évi 45. törvénycikk is megszületett, amely az ország köziratainak (publica regni acta) a káptalanoknál és más hiteles helyeken, valamint egyes magánosoknál található, s az ország ügyeit érdeklő iratok összegyűjtéséről az ország levéltárában (archivum regni) kötelezően történő elhelyezésről rendelkezett. Ekkortájt már kijelölték a leendő intézmény helyét az akkori magyar főváros – [[Pozsony]] – országházában. [[Pálffy Miklós (nádor)|Pálffy V. Miklós]] nádor egyidejű rendeletére válogatták ki a kir. kamaránál levő iratokat az országos levéltár részére és az egyes családoktól is sokat szedtek össze. Az új országos levéltár székhelye Pozsony lett. E levéltárban a nádor is gyakran megfordult, aki maga is nagy buzgalommal látott a gyűjtési feladathoz szintén nagy érdekkel kutatott hazánk történetének emlékei között. Pálffy V.Miklós vetette meg a mai országos levéltár alapját, ám a levéltár csak 1756-ban kezdhette meg működését. Ehhez szükség volt gr. [[Batthyány Lajos (nádor)|Batthyány Lajos]] kitartó szervező munkájára is, aki 1751–1765 között a nádor (a király utáni főméltóság) tisztségét töltötte be. Batthyány felhívásaira folytatták az iratok egybegyűjtését, az egyre gyarapodó iratmennyiség feldolgozásáról és elhelyezéséről azonban gondoskodni is kellett. A nádor két szobát bocsátott az eredetileg kijelölt épületben a levéltár rendelkezésére. Ezzel létrejött – a létesítést kimondó törvény meghozatala után 33 évvel, valamint a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv megalapítása után 7 évvel – az Ország Levéltára, avagy későbbi közkeletű nevén a „régi Országos Levéltár”. Ennek szervezetét 1765-ben véglegesítették, majd 1784/1785 folyamán az intézmény a felszabadult fővárosba, Budára költözött.

 

 

Magyarországon a polgári forradalom és szabadságharc idején került napirendre a létrehozó szervezet kiszolgálására létesült levéltári intézmény felváltása egy nyitott, elsősorban a történeti tudományos kutatást szolgáló újabb típusú levéltár létrehozásával. Ezen terv végrehajtását megakadályozta a forradalom és szabadságharc bukása. A régi Országos Levéltár gyarapodása a neoabszolutista osztrák kormányzat idején, amikor sem országbíró, sem nádor nem volt, szünetelt. Ekkoriban az intézmény 350-400 folyóméternyi levéltári anyagot őrzött. Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés után a parlamentnek felelős magyar kormányzat helyreállt, a történésztársadalom újfent egy teljesen új „magyar királyi államlevéltár” létesítését kezdeményezte. A minisztertanács 1874. szeptember 19-én rendelte el, hogy a volt kormányhatóságok levéltárait és irattárait, továbbá az időközben Budapestre szállított magyar és erdélyi kancelláriai, valamint erdélyi főkormányszéki levéltárakat az országos levéltárnak rendeljék alá. Ez gyakorlatilag egyesítését jelentette a felsorolt levéltáraknak a régi Országos Levéltárral. Ezzel létrejött az új Országos Levéltár.

 

=== A második világháború alatt ===

A második világháború közeledésével a védelmi munkákra fektettek nagyobb hangsúlyt. A munkatársak a magyar történelem pótolhatatlan értékű forrásanyagának megmentése érdekében minden lehetségest igyekeztek megtenni. 1945 január-februárjában az épület számos találatot kapott, tüzek keletkeztek, valamint raktárfödémek szakadtak le. Ezek, valamint az ide telepített német katonai kórház elképesztő pusztítást eredményezett mind az épületben, mind az iratanyagban. 3100 polcfolyóméter irat, a teljes állomány 16%-a semmisült meg. Ezen felül több dokumentum került a romok alá, illetve szóródott szét.

 

=== Az újrakezdés ===

A harcok befejeztével, 1945 tél végén és tavaszán romokban hevert az alig több mint húsz éve birtokba vett épület. A romok között hevert rengeteg megégett, szétszóródott iratcsomó. A helyzet csak 1946 végére javult kissé, ekkorra sikerült csak ideiglenes megoldással lehetőséget nyitni kutatók fogadására. A szakmai tevékenység is lassan újraéledt. 1949-ben az intézmény 50 fős személyzettel működött. Az 1945 és 1949 közötti időszakban iratátvételekre került sor (az iratok mennyisége ekkortájt mintegy 10%-kal gyarapodott), kezdetét vette a segédletek készítése, 1947-től pedig a korábbihoz képest tízszeres teljesítménnyel folyt újból a mikrofilmezés. A nagyszabású, négy sorozat (I. Levéltári leltárak, II. Forráskiadványok, III. Hatóság- és hivataltörténet, IV. Levéltártörténet, történeti segédtudományok) keretében tervezett kiadványprogram végrehajtása is elindult. Sokat tett az intézmény ezekben a nehéz években a veszélybe került családi levéltárak megmentéséért.

 

A vizsgálat, melyet az események után rendeltek el, nem tudta egyértelműen kideríteni, hogy bejutottak-e idegenek a levéltár épületébe a szovjet tüzérségi akció előtt, és lőttek-e onnan szovjet csapatokra. Viszont azt megállapították, hogy november 4-e után a levéltár melletti bástyán, a Bécsi kapu tetején és annak környékén polgári ruhás fegyveresek (forradalmárok) jelentek meg. Őket [[Kossányi Béla]], az épületben lakó nyugalmazott levéltári igazgató november 6-án délelőtt 11 óra tájban megpróbálta elküldeni, ám próbálkozása sikertelen volt.

 

 

Este fél tíz körül vonult csak ki a tűzoltóság egy kocsival, a másik kocsijuk nem is jutott fel a várba. Mintegy másfél óráig tartott az oltás az utcai vezetékből, kisebb megszakításokkal, ám eredményre lényegében nem vezetett. Kénytelenek voltak elvonulni a tűzoltók, mivel nem maradt használható tömlőjük, ugyanis a szovjet tankok szétlapították az úttestre fektetett tömlőket. Ekkora a tűz már a negyedik emeleti raktárteremre is átterjedt. A magukra hagyott dolgozók hamarosan felhagytak a hiábavalónak bizonyuló oltással, inkább a tűz alsóbb szintekre terjedését igyekeztek megakadályozni. November 7-én kijárási tilalmat rendeltek el, így nem lehetett sem a tűzoltóságot, sem külső emberi segítséget igénybe venni. Kossányiék állandó tűzőrséget tartottak a nyugati szárny első és második emeleti raktáraiban az óvóhely vészkijáratán érkezett néhány ember segítségével, a kitört ablakokon behullott tűzcsóvákat ártalmatlanná tudták tenni. Ezen a napon kétszer is átkutatták az épületet szovjet katonák, be is szállásolták magukat a lépcsőházba és a földszint 19. számú szobába. A levéltáriak az óvóhelyen voltak kénytelenek tölteni az éjszakát szovjet parancsra. November 8-án reggel már égett a második emeleti raktár is, így már csak az első emeleti raktárteremben lévő iratanyag megmentésével lehetett csak foglalkozni. Délelőtt újra érkezett egy tűzoltókocsi, melynek személyzete körülbelül két órán át vízzel oltott, ezáltal a tűz hevessége csökkent. Kisebb mennyiségű levéltári anyagot a második emeleti égő raktárból is sikerült kimenteni. November 8–10-én az első emeleti raktár iratait kipakolták, mely bentlakóknak, a várbeli kollégium 60–70 önkéntes diákjának és a levéltári dolgozók munkájának volt köszönhető. Ezalatt három égő raktárban is próbálták oltani a tűzfészkeket. November 12-ére a tűz lényegében megszűnt, utolsó szikrája viszont hetekkel később aludt csak ki.

 

=== A két országos levéltár korszaka (1970-1992) ===

Az 1960-as és az 1970-es évek fordulóján a magyar levéltárügy ismét átszervezésre került. A területi levéltárak a [[Fővárosi Tanács]] és a megyei tanácsok intézményei lettek, szaklevéltárakat alakítottak, és a [[Magyar Szocialista Munkáspárt]] is létrehozta saját archívumi hálózatát. A változás a Levéltárt sem kerülte el. Politikai okokból kifolyólag már másfél évtized óta törekedtek egy új, a szocialista korszak iratanyagát gondozó levéltári intézmény létesítésére, a [[Szovjetunió]] levéltárügyéhez való igazodás céljából. 1970. június 1-jén a Levéltár Népi demokratikus osztályából hozták létre az Új Magyar Központi Levéltárat, ezzel a terv valóra vált. Innentől fogva több mint húsz évig kettéosztva működött Magyarországon az egykoron egységes nemzeti intézmény.