„A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941–1947” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
57. sor:
==A magyar katonai koncepciók alakulása a háború idején==
A háború elején a magyar katonai koncepció az volt, hogy Magyarország vegyen részt a háborúban, a területi revízió érdekében, de erőinek nagy részét kímélje meg a háború utáni időkre gondolva. Ez az elképzelés a német nyomás miatt gyorsan megbukott, ami után az került előtérbe, hogy a magyar egységeket ne a frontra küldjék, hanem okkupációs feladatokat lássanak el, kímélendő őket. A „rendfenntartás” és a partizánvadászat azonban még negatívabb benyomást keltett a nemzetközi közvéleményben és a szövetségesek vezetői körében, mint a fronttevékenység. Sztálin már 1941 decemberében elmondta Moszkvában a brit külügyminiszter, [[Robert Anthony Eden|Anthony Eden]] jelenlétében, hogy a békés lakosság legyilkolása terén „a magyarok rosszabbak az SS-nél”, és megfenyegette Magyarországot, hogy még nyugatabbra teszi át a magyar-román határt.
==A bűncselekmények jellege, méretei==
Amíg a magyar hadvezetés a propagandában a Szovjetunió elleni harc felszabadító jellegét emelte ki, a gyakorlatban a partizánok elleni harc és a megszállt területek lakosságával szemben folytatott kegyetlenkedés között minden határvonal eltűnt. A magyar vezérkar hírhedt 10. számú direktívája - amely csak egy volt a sok hasonló jellegű parancs között - előírta, hogy „a partizánosztagok leverését kövesse a ''legkönyörtelenebb'' megtorlás.... A foglyul esett partizánokat – esetleges kihallgatásukat követően – a helyszínen fel kell koncolni vagy elrettentő példaként a közel fekvő helységekben nyilvánosan kötél által ki kell végezni”.
| |||