„Alekszandr Nyikolajevics Lüders” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
-rend
11. sor:
1849 nyarán, a cári intervenció megindításakor feladata Erdély birtokbavétele volt, majd ezután a kialakult hadi helyzetnek megfelelően be kellett volna avatkoznia a magyarországi harcokba. Lüders mintegy harmincezer fős hadsereg élén a Tömösi- és a [[Törcsvári-szoros]]on keresztül [[1849]]. [[június 19.|június 19-én]] indult meg Erdély felé. A [[Tömösi-szoros]]nál súlyos harcokban áttörte [[Kiss Sándor (honvédtiszt)|Kiss Sándor]] honvéd ezredes védelmét, majd [[június 20.|június 20-án]] elfoglalta Brassót. Ezután Hasford tábornok vezetésével egy kilencezer fős egységet indított [[Gál Sándor (tábornok)|Gál Sándor]] csapatai ellen a székelyföld elfoglalására, ő maga pedig Nagyszeben felé indult. Bem gerilla-hadviselést alkalmazott a szövetséges csapatokkal szemben, váratlan helyen többször támadott, majd visszavonult. Ezekben a kisebb ütközetekben többnyire vereséget szenvedett azonban mindvégig meg tudta akadályozni, hogy Lüders csapatai kijussanak Erdélyből és a magyar főerők hátába kerüljenek. A harcokban azonban az erdélyi magyar haderő lassan felmorzsolódott, az orosz csapatok döntő fölénybe kerültek. Lüders [[július 20.|július 20-án]] a [[Vöröstoronyi-szoros]]nál kiszorította [[Ihász Dániel]] ezredes csapatait a Havasalföldre, [[július 31.|július 31-én]] a [[segesvári csata|segesvári ütközet]]ben vereséget mért Bem hadseregére, majd augusztus 6-án a nagycsűri ütközetben szinte teljesen megsemmisítette az erdélyi magyar hadsereget. Ezután [[Maximilian Eugen von Stein|Stein Miksa]] [[Gyulafehérvár]]t ostromló serege ellen fordult és [[augusztus 12.|augusztus 12-én]] [[Szászsebes]]nél legyőzte. A Beke József ezredes vezetése alatt álló erdélyi hadsereg maradványai [[augusztus 18.|augusztus 18-án]] [[Déva|Dévánál]] tették le a fegyvert Lüders csapatai előtt.
 
Erdélyi győzelmeiért megkapta a [[Katonai Mária Terézia-rend]] parancsnoki keresztjét és a [[Szent György Rend-rend (orosz)|Szent György Rend-rend]] 2. fokozatát. 1854-ben részt vett a törökök elleni hadműveletekben, 1856-ban őt nevezték ki a [[krím]]i csapatok főparancsnokává. Betegsége miatt rövidesen kérte nyugállományba helyezését. 1861 októberében a [[Kongresszusi Lengyelország]] cári helytartója lett, de 1862 júliusában leváltották. Helytartósága végén [[Varsó]]ban merényletet követtek el ellene, amelyben megsebesült. Ekkor kapta a grófi rangot.
 
== Felhasznált források ==
{{Commonskat|Alexander Nikolajewitsch von Lüders}}
* Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676
* Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 9633263379