„Mahábhárata” változatai közötti eltérés

A '''Mahábhárata''' ([[Szanszkrit nyelv]]en: महाभारत; nemzetközi átírással: Mahābhārata, teljes címe ''Mahábháratajuddham''. Jelentése: „Bharata leszármazottainak nagy küzdelme” vagy „Bharata nagy nemzetségének harca”) ősi, mintegy háromezer éves, szanszkrit nyelvű [[hinduizmus|hindu]] [[eposz]]. Mintegy 500 millió hindu számára jelenti a kultúra gyökereit. Százezer versszakával a világirodalom leghosszabb alkotása, nyolcszor hosszabb mint az [[Iliasz]] és az [[Odüsszeia]] együttvéve.

Alaptörténete – egy gigantikus testvérháború – köré számtalan monda és elbeszélésfüzér társul. Legnagyobb jelentőségű betéte a [[Bhagavad-gíta]] (''„A magasztos éneke”''), amelyre egyfajta szentírásként tekintenek a hívők, mivel ebben meséli el [[Krisna]] a vallás lényegét, az élet értelmét, és feltárja a világmindenség legfőbb törvényét ([[dharma (vallás)|dharma]]). Szereplői esendő emberek, akik ugyanúgy ezeknek a törvényeknek vannak kitéve, mint a műben szereplő istenek, és akik megpróbálnak eleget tenni a hindu vallás előírásainak.

A Mahábhárata legendás szerzője [[Vjásza]], egy különösen nagy tekintélyű szent ember ([[risi]]), akit más néven ''[[Krisna]] Dvaipajánának'', azaz ''Szigeten született Krisnának'' is hívtak, és talán [[Visnu]] [[avatár]]nak is tartottak. Az eposzt a monda szerint az elefántfejű istennek, [[Ganésa|Ganésának]] diktálta le, aki az egyik agyarát lelkesedésében letörte, hogy íróeszköznek használja. A felkérést azonban csak azzal a feltétellel fogadta el, hogy Vjásza nem tart szünetet az eposz elmesélése során. Vjásza belement az egyezségbe, és elég időt hagyott Ganésának, hogy megértse a költeményt. A művet néha ''Krisna védájá''nak is nevezik, ami vallási kapcsolatra utal Vjásza és a Krisna-Visnu alak között. Krisna az eposzban központi szerepet játszik, különösen az erősen filozófiai részben, a [[Bhagavad-Gíta|Bhagavad-gítában]]. Vjásza azt vallotta, hogy a Védákat az emberiség egésze számára hozta. Egy hagyomány szerint Vjásza ősatyja a bharátáknak, egyben ő az őse mind a ''pándavák''nak, mind a ''kauravák''nak, azaz a történetben szereplő, két egymással szemben álló harcoló félnek.

Az eposz egy kinyilatkoztatással kezdődik, amely az áldozat szükségességét hangsúlyozza annak érdekében, hogy a jólét uralkodjon ismét a földi világban. A Földistennőt démonok és a gonosz uralják. [[Visnu]], a megtartó <ref>A három főisten: [[Brahma]] a teremtő, [[Visnu]] a megtartó és [[Siva]] a pusztító</ref> és más istenek leereszkednek az emberi világba, és az Istennő segítségére sietnek. Visnu [[Krisna]] képében jelenik meg. A földön hatalmas, mindent elsöprő konfliktus kezd kibontakozni, amelynek nagyságát az istenek mellett csak a látók ([[rísi]]k) képesek felmérni. Pándut, a Kuru nemzetség uralkodóját megátkozták, hogy amennyiben megérinti feleségeit meghal, ezért gyermekei a földre szállt istenektől úgynevezett [[avatár]]októl fogantak. Az elsőszülött Judhisthira apja a Dharma, aki megtestesíti az Örök Törvényt.<ref>→[[Dharma (vallás)|Szanáthana Dharma]]</ref>. Testvérei Ardzsuna, kinek apja [[Indra (isten)|Indra]], az istenek királya és Bhíma, akit [[Váju]], a szélisten nemzett. Édesanyjuk Kunti. Mádritól, Pándu másik feleségétől ikrek születtek, Nakula és Száhadéva, kik a mennyei ikeristenek fiai és avatar mivoltukban a társadalmi jólétet képviselik.

Az átok beteljesül, a király meghal, egyik felesége, Mádri követi őt a halálba. A még fiatal gyermekek anyjukkal Pándu testvére, az új király, a vak Dhritarástra gyámsága alá kerülnek. Dhritarástra száz fia, a kauravák nem nézik jó szemmel a pándavák ügyességét, okosságát, az arrogáns Durjódhana vezetésével cselszövéseket és intrikákat eszelnek ki eltávolításukra az udvarból. Szövetségesük Karna a pándavák anyjának, Kuntinak a napisten [[Szurja|Szurjától]] származó fia. Durjódhana testesíti meg a történetben a kozmikus viszályt, a Kauravák képviselik a dharma ellentétét az adharmát. Durjódhana intrikái célt érnek, és a fiatal család távozásra kényszerül. A Krisnától támogatott pándavák a [[Dharma (vallás)|dharma]] szerint együtt élnek, és az országban vándorolnak. Ennek során megismerik Draupadit, aki Visnu feleségének, [[Laksmi (istennő)|Laksminak]] a földi képmása. Draupadí férjválasztó szertartásán Ardzsuna nyeri el a kezét, azonban egy félreértés folytán kimondott visszavonhatatlan anyai utasítás miatt mind az öt pándava felesége lesz. A család egyre nagyobb tekintélyre tesz szert az országban, mivel erkölcsösen élnek és helyesen kormányoznak. A terep így elő van készítve egy olyan háborúhoz, ami a hindu világkorszakok ([[juga|jugák]]) közötti tisztító áldozat árán megválthatja a földet a gonoszságtól.

A két csoport politikai és hatalmi küzdelmeinek során folyamatosan nőtt a szakadék a pándavák és a kauravák között, annál is inkább, mivel az okosan és igazságosan kormányzó Judhistira, apja jogán igényt tartott az egész birodalom vezetésére. Durjódhana felajánlotta neki, hogy egy kockajáték során döntsék el a hatalom kérdését. Ebben a híres játékban Judhishira mindenét elvesztette, eddigi országrészét, testvéreit, önmagát, és közös feleségüket Draupadit is. A kauravák mindent elkövettek, hogy megalázzák a pándavákat. Megkísérelték levetkőztetni Draupadít, de ezt Krisna megakadályozta azzal, hogy végtelen lepellel látta el az asszonyt. Miután elveszítette a végső, mindent eldöntő szerencsejáték-mérkőzést, Judhisthira mindnyájukat rabszolgasorba sodorta, amiből csak azzal a feltétellel szabadultak, ha tizenhárom évig száműzetésben élnek, és utolsó évben egy királynak szolgálnak, aki előtt nem fedhetik fel kilétüket. A száműzetés vallási jelentősége az, hogy az utolsó összecsapás előtt, a felkészülés időszakában a család áldozatot hoz a siker érdekében. A tizenhárom év letelte után a pándavák megerősödve kerültek ki a nélkülözésekből, és a két csapat már nyilt háborúban mérheti össze erejét.