„Orvos-beteg kapcsolat” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a hivatkozás áthelyezése az írásjel mögé, egyéb apróság AWB |
|||
15. sor:
* konszenzusos modell: az orvos és beteg felismerik, hogy érdekeik azonosak (mielőbbi gyógyulás) és ennek megfelelően próbálnak egyetértésre jutni. Az orvos ekkor is játszthat vezető szerepet a kapcsolatban, vagy irányítja azt az általa megfelelőnek tartott irányba, vagy pedig a beteggel egyenértékű szerepet játszva vesz részt a gyógyítás folyamatában.
* egyezkedési modell: az orvos és a beteg egyenrangúan, együtt irányítják a gyógyítás döntési folyamatait. Az orvos igyekszik minél többet megtudni a betegről, véleményéről, értékeiről és elvárásairól és ennek megfelelően bevonja a döntéshozatalba.
* konfliktusos modell: az orvos és a beteg értékei, szemlélete, érdekei nem azonosak és nem sikerül konszenzust kialakítani.<ref>{{cite web |url= http://www.eszi.sze.hu/egtanszek/oktsegedl/drgalzoltan/drgz_009.doc|title= A problematikus orvos-beteg kapcsolat|accessdate=2010-05-31 |format= DOC|work=}}</ref>
== Problémák ==
27. sor:
=== Hivatalos vagy közvetlen viselkedés ===
Az orvos-beteg kapcsolat egyik fontos eleme az orvos és a beteg társadalmi érintkezése, a hivatalos vagy éppen közvetlen érintkezési formák megválasztása. Bizonyos esetekben a betegek nem bánják, ha az orvos keresztnevükön szólítja őket, illetve ezt a jobb kapcsolat jelének fogták fel (kivéve a 65 év feletti pácienseket). Egy tanulmány szerint, a legtöbb páciens szerette (223) vagy nem bánta (175), ha keresztnevükön szólították. Mindösszesen 77-en nem szerették, és közülük is a legtöbb 65 év feletti volt.<ref name=McKinstry>{{cite journal |author=McKinstry B |title=Should general practitioners call patients by their first names? |journal=BMJ |volume=301 |issue=6755 |pages=795–6 |year=1990 |month=October |pmid=2224269 |pmc=1663948 |doi= 10.1136/bmj.301.6755.795|url=}}</ref>
== Az orvos-beteg kapcsolat fejlődése ==
38. sor:
* a betegek számának növekedésével fellép az orvosok túlterheltsége, amikor időhiány miatt nem tudnak megfelelő időt, figyelmet fordítani egy betegre. A szakorvosokhoz egyre nehezebb bejutni, gyakran hónapokat vagy éveket kell várni egy tervezhető műtétre vagy pedig jelentős anyagi ráfordítással az állami egészségügy keretein kívül lehet csak a gyógyításhoz hozzájutni.
* az internetelérés és az ott fellelhető információk elterjedésével a betegek egyre több információhoz jutnak saját állapotukról, az esetleges gyógymódokról, azok előnyeiről-hátrányairól, és egyre gyakoribb, hogy ezt megvitatják kezelőorvosukkal, nemritkán megkérdőjelezve annak döntéseit is. Előfordulhat, hogy az orvosok rossz néven veszik szakmai kompetenciájuk megkérdőjelezését, jogosan megbízhatatlannak tartva az interneten fellelhető információkat és ez a konfliktusos orvos-beteg kapcsolat kialakulásához vezet.
* az 1970-es évektől az alternatív gyógymódok, a keleti filozófiák elterjedésével egyre elfogadottabbá vált a betegek bevonása a gyógyítás folyamatába, különösen egyes idült betegségek esetében, ahol a beteget és hozzátartozóit aktívan bevonják a kezelés folyamatába.<ref>{{cite web |url= http://onkopszichologia.bencium.hu/?page_id=72|title= Az orvos - beteg - hozzátartozó kapcsolat sajátosságai onkológiai betegek esetében|accessdate=2010-05-31 |author= Tábit Sarolta|work=}}</ref>
* egyre gyakoribb a pszichológus bevonása a döntési folyamatba, elsősorban a súlyos betegség megállapítását követő trauma csökkentésében és később a beteg megfelelő, pozitív hozzáállásának kialakítása érdekében.
| |||