Főmenü megnyitása

Módosítások

a
==Új-Zéland önállósulása, lapos szigetvilág==
 
Amikor 80 millió évvel ezelőtt a Gondwana-lemezben keletkezett törésvonal mentén Új-Zéland elszakadt a kontinenstől és közöttük fokozatosan kialakult a [[Tasman-tenger]], egész területének felszíne erősen lekopott volt, és a mai Norfolk-hátságon át összeköttetésben állt Új-Kaledóniával. 60 millió évvel ezelőtt, a [[paleocén]] kezdetén ez a földdarab elérte jelenlegi, 1800 kilométeres távolságát Ausztráliától. 40 millió évvel ezelőtt a kéregmozgások következtében megszakadt a kapcsolat Új-Kaledóniával.{{refhely|azonos=M22}}
 
A harmadidőszak elején, az [[eocén]]ban a szárazulat egy részét elöntötte a tenger, és mészkőrétegeket rakott le. Ezekben alakultak ki a ma látható szép [[cseppkő]]barlangok.{{refhely|azonos=B561}} Az [[oligocén]] kezdetére a mai Új-Zéland jelentős részét elborította a sekély tenger, amiből hosszú, lapos szigetek emelkedtek ki. A hegyi tájak teljesen eltűntek, és a kisebb földdarabokon számos faj kihalt a megmaradt kevés élőhelyért folyó küzdelemben, erősen csökkent a [[biodiverzitás]]. Nagy valószínűséggel ezekben a kisebb szigeti környezetekben fejlődtek ki az új-zélandi alacsonyabb rendű élővilágnak, így(pl. a csigáknak) azon [[Endemikus élőlény|endemikus]] fajai is, amelyek elterjedése csak egy-egy szűkebb területre korlátozódik a szigetországon belül is. A talaj nem csak [[Erózió (geológia)|erodálódott]], hanem el is szegényedett és a felszín sokfelé sziklára és [[Vasérc|vasat]], valamint bauxitot[[bauxit]]ot tartalmazó kvarchomokra[[Kvarc|kvarc]]homokra redukálódott,{{refhely|Molloy|23. o.|azonos=M23}} amit aztán a későbbi vulkáni tevékenység titanomagnetittel gazdagított.{{refhely|Hamill}}
 
A szárazföldi élővilág elszegényedésével párhuzamosan a part menti tengerekben burjánzott az élet. Ekkoriban, a [[miocén]] kezdetén Új-Zéland éghajlata trópusi volt. Ekkoriban alakult itt ki a nikaupálma (''Rhopalostylis sapida'') endemikus faja, a vízparton [[Mangrovepálma|mangrove]]-erdők nőttek. Az északi részeken [[Virágállatok|korallok]] telepedtek meg a tengerben. Ez a helyzet azonban földtörténeti szemmel nézve nem tartott sokáig. A miocén végére a kontinensvándorlás folytatódásával az [[Antarktisz]] elfoglalta mai helyét, és az ott óriási szárazföldi területen kialakuló sarkvidéki hideg az egész dél[[déli félgömb]] éghajlatára meghatározó hatással lett. Maga Új-Zéland is délebbre csúszott, és kialakult a ma is jellemző hűvös-mérsékelt éghajlata.{{refhely|azonos=M23}}
 
Az Antarktisz körüli [[Déli-óceán]]on, a negyvenes és az ötvenes szélességi fokok körzetében, kialakult az az állandó légáramlás, amit a vitorlás hajózók az „üvöltő negyveneseknek”, illetve „dühöngő ötveneseknek” neveztek el. Ezek a szelek, valamint a tengeri áramlatok számos növényt és állatot hoztak el Ausztrália területéről Új-Zélandra. Ekkor érkezett ide ''Celmisia'', ''Sophora'' (Kowhai), ''Epilobium'', valamint az ausztráliai [[akácia]] és a [[Golyós eukaliptusz|kék gumifa]] - ez utóbbiak a későbbi új-zélandi jégkorszakot nem élték túl. Hasonlóképpen a miocénban érkezhettek Új-Zélandra a madárvilág ausztráliai származású fajai is, mint a [[takahe]], a [[pukeko]] (''Porphyrio melanotus''), a [[csengőmadár]], a [[tui]] és az [[új-zélandi kaka]]. Új-Zéland sokkal délebbre nyúlt, mint Ausztrália, ezért megtelepedtek rajta a hidegkedvelő [[albatroszfélék|albatroszok]], [[pingvinalakúak|pingvinek]], [[fóka|fókák]].{{refhely|azonos=M23}}
 
==Új-Zéland a Tűzgyűrű része, új hegységképződés==
39 879

szerkesztés