„Groteszk” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bot: interwikik eltávolítása (Wikidata) |
a →Történetéről: stiláris |
||
7. sor:
A komikus hiba, a képzavar, az össze nem illő elemek társultsága a komikum tiszta formáiban feloldódik, míg a groteszkben ez a hiba nemcsak központi erejű, hanem feloldatlan és feloldhatatlan marad, időtlenné emelődik, s bizarrságának megfelelő világszemléletet fejez ki. A groteszk világa zárt, egyformán lehetséges benne a reális és irreális, a komikum és tragikum, a fenségesség és alantasság, a valóság és a fantasztikum. Művelői gyakran ábrázolnak visszataszító, undorító elemeket, torz, rút, borzongató dolgokat. Gyakori kiváltója az [[Elidegenedés|elidegenedettség]], a szorongás és a félelem.
==
A groteszk kifejezést először a [[15. század]]i [[Olaszország|itália]]i [[reneszánsz]] díszítőművészet által használt stíluskategória a heterogén ([[ember]]i, [[növények|növényi]], [[állatok|állati]]) formákat összekapcsoló ábrázolási módjára használták. A [[romantika|romantikában]] (főként [[Friedrich von Schlegel]] és [[Victor Hugo]] elemzéseiben) válik teljes jogú esztétikai kategóriává, amely a legszélsőségesebben ellentétes pólusok: a fenséges és alantas, tragikus és komikus, ijesztő és nevettető, rút és szép, taszító és csábító vonások egységbe szervezésével vált ki hatást. A groteszk hatásban a súlypont általában eltolódik: ennek alapján lehetséges a tragikus, a komikus és az analitikus groteszk megkülönböztetése. Mint esztétikai minőség – a klasszikus, harmonikus minőségekkel szemben – a paradoxonra épít, struktúrájában uralkodó az alogizmus, a „valószínűtlenség valószínűsítése.” Már [[Georg Wilhelm Friedrich Hegel|Hegel]] utalt arra, hogy a groteszket létrehozó tudat egy önmagában megkettőződött, boldogtalan tudat; a [[20. század]] kiemelkedő groteszk írója, [[Örkény István]] szerint a groteszk lényeges jellemzője egyfajta kettős látás.
A groteszk alkotások, a groteszk ábrázolási mód nagyarányú elterjedése a [[20. század]]ban azzal magyarázható, hogy a [[19. század]] megvalósításaival és a művészetben uralkodó viszonylag egységes, harmonikus emberképével szemben a 20. század – két [[világháború]]val és az áldozatok sorával – alapvetően megrendítette az ember nembeli öntudatát, megkérdőjelezte az egységes, harmonikus ábrázolás művészi lehetőségeit és érvényességét. A struktúra lényege – mutat rá a német [[Wolfgang Kayser]], a
A harmonikussal szemben, amelyre a világ központjában álló és attól elkülönülő, klasszikus-szimmetrikus testfelépítésű ember jellemző, a groteszk ábrázolásban eltűnik a határ ember és a világ között, a kettő elemei heterogén módon összekeveredhetnek. Az emberábrázolásra a testi és lelki vonások eltúlzása vagy torzítása a jellemző. Az ember életműködései – hangsúlyozza [[Mihail Mihajlovics Bahtyin|Mihail Bahtyin]], a groteszk orosz kutatója [[François Rabelais|Rabelais]] művészetéről szóló munkájában (1965) – elemi erejű kozmikus működések a groteszkben. Ugyanakkor a társadalmi lényként megjelenített ember is többnyire elemi erejű, irracionális késztetések kivitelezője, de a groteszk ábrázolásokban a hősök cselekvése fényt derít ezek természetére (akárcsak a groteszk egyik tárgyi ősforrásában, a [[népmese|népmesében]]). A groteszk ábrázolásra általában a leírás tárgyiassága, egyes elemek nagyfokú részletezése és kiemelése a jellemző, ugyanakkor a művészi teljességre törekvés. Ez együttesen – s az ábrázolt típusok kis száma miatt – gyakran vezet [[allegória|allegóriához.]]
17. sor:
=== A szépirodalomban ===
A szépirodalmi műfajok közül a groteszk inkább az [[Epika|epikus]] és a [[dráma]]i műfajban jelenik meg: a regényben elsősorban groteszk ötlet, epizód vagy jelenet formájában. A többnyire groteszk elemekből építkező regény általában szatirikus regény, de a fantasztikus regényben is fontos szerepet játszanak a groteszk elemek. A rövidebb epikus formák közül a [[novella]] képes teljes egészében a groteszk paradoxonra építeni. A drámai műfajban az abszurd, [[abszurdoid]] vagy az ellen-dráma használja a groteszk formatárát, de mindig a teljes abszurdon „innen”, amennyiben az abszurd félelem, a kozmikus rettegés fölött győzedelmeskedik a groteszk nevetés. A [[Líra (műnem)|lírában]] elsősorban a hatás felől ragadható meg a groteszk, de a groteszket eredményező sajátos poétikai eszközökről már kevesebbet tárt fel a kutatás; kétségtelen, hogy elsősorban (például az álomköltészetre jellemző) képiség és látomásosság, a fekete humor, az irónia és bizonyos ritmikai-[[rím]]eltetési eljárások, valamint – a vers nyelvi rétegében – utaló vagy kettős jelentések eredményeznek groteszk hatást.
A groteszk novella korai legnagyobb alakja [[Giovanni Boccaccio]] ([[Dekameron]]). A 20. századi magyar groteszk novella és drámairodalom legnagyobb hazai alakja [[Örkény István]] (1912-1979). A romániai magyar írók közül [[Nagy Dániel (író)|Nagy Dániel]] ''Cirkusz'' c. regényében, [[Tamási Áron]] egyes novelláiban élt a groteszk elemeivel. A 20. század második felében többek közt [[Páskándi Géza]], [[Mészöly Miklós]] fordult drámáiban az [[Abszurd dráma|abszurd]] és groteszk kifejezési formákhoz. A költők is gyakran használták és használják a groteszk formákat egy-egy [[Költészet|vers]] erejéig.
| |||