„Dialektika” változatai közötti eltérés

===Antikvitás===

A görög antikvitásban a dialektika terminusával jelölték a megbeszélések, viták különleges vitatechnikáját. Ennek során a vita egyik résztvevője elfogad egy tézist, amiből levezet egy azzal ellentétes konklúziót, majd az ellentmondásra alapozva utasítja el a tézist. Ezt a dialektikus vitatechnikát ''reductio ad impossible''-nek, vagyis a lehetetlenbe redukálásnak, más néven indirekt bizonyításnak nevezzük. (Vagy: ''Reductio ad absurdum'' = ’más igaz állításokkal megy szembe’).

 

Az ókori görög filozófusok számára is kezdetben a dialektika szó a párbeszéd és a vitatkozás művészetét jelentette (''dialektiké tékhné''). Számos görög filozófus és filozófiai irányzat ([[Epheszoszi Hérakleitosz]], a [[milétoszi filozófiai iskola]], részben a [[püthagoreusok]]) azonban, bár e ''terminus technicus'' alkalmazása nélkül, már foglalkozott a dialektika tartalmi kérdéseivel is. Így hangsúlyozták minden létező változékonyságát, a világ létezését folyamatként fogták fel. Felismerték, hogy ebben a folyamatban milyen nagy szerepet játszik a különböző tulajdonságok önmaguk ellentétébe való átmenete. [[Arisztotelész]] [[Eleai Zénón]]t tartotta a dialektika mint filozófiai irányzat megalkotójának, mivel ő részletesen elemezte a „mozgás” és a „sok” fogalmával kapcsolatos ellentmondásokat.

 

{{idézet2|A dialektika, az úgynevezett ''objektív'' dialektika az egész természetben uralkodik, az úgynevezett szubjektív dialektika, pedig, a dialektikus gondolkodás, csak reflexe a természetben mindenütt érvényesülő ellentétekben-mozgásnak, s ezek az ellentétek szabják meg éppen állandó ellenkezésükkel és végső egymásba, illetve magasabb formákba olvadásukkal a természet életét.|''Marx–Engels'' Művei. 20. köt. 487. o.}}

 

== Dialektika az érveléstechnikában ==