„Kémény” változatai közötti eltérés

A római fürdőknek kiterjedt fűtési rendszere kéménnyel is bírt, reánk azonban egy sem maradt. A VII. és [[VIII. század]]tól írott bizonyítékaink vannak lakóhelyiségek kéményeiről és a 820-ból származó [[Sankt Gallen]]i [[kolostor]] tervrajzában ily kifejezések mint «füstelvezetés» stb. megtalálhatóak. Angliában a [[XII. század]]ból maradtak reánk kémények, úgyszintén Velencében, Ravennában stb., ezek sokszor a homlokzaton, tehát a külső falon, erős kiugrással vezettetnek a tető fölé, mely elrendezést az ottani enyhe éghajlati viszonyok inkább teszik lehetővé, mint a mi éghajlatunké. A kéménynek külső, látható végződését, az ún. kéményfejét (mely látható lévén, hozzá tartozik az épület architektonikus kiképzéséhez), igen ésszerűenészszerűen oldja meg a román és csúcsíves stílus. Itt a kéményfej nagysága, tagozata összhangban van az épület többi részével. A fej többnyire gömbölyű és vagy egyenként nyúlik a tető fölé vagy több összehúzva egy kis kéménycsoportot alkot. A [[reneszánsz]] a kémény fejeit sokszor túlságos dísszel képezi ki. A [[barokk]] és [[rokokó]] szintén vagy szerfelett nagy apparátussal díszíti a kéményfejeket, vagy pedig egészen elhagyja azokat, lapos födelein csak annyi magasságot adván nekik, hogy a fej alulról ne lássék. Ez a napjainkban is többször követett princípium azonban semmi esetre sem helyes.