„Feketefenyő” változatai közötti eltérés

Nemzetségének többi tagjához hasonlóan az [[északi flórabirodalom]]ban honos. A [[mediterrán éghajlat|mediterrán]] és [[kontinentális éghajlat]]ú hegyvidékekre jellemző. Őshazája [[Anatólia|Kis-Ázsia]] és [[Délkelet-Európa]], de mára a [[Közép-Európa|közép-]] és [[Dél-Európa|dél-európai]] [[mészkő (kőzet)|mészkőhegységek]] száraz lejtőinek fontos erdőalkotó fájává vált. Elterjedési területe szétszórt, több kisebb-nagyobb, szigetszerű előforulássalfoltból áll, leginkább összefüggő a [[Balkán-félsziget]] nyugati részén (az [[Illiricum flóratartomány]]ban) összefüggő. A mérsékelt övi lomberdős tájakon főleg a kiemelkedő szirteken, meredek lejtőkön, kopárokon jelenik meg.

A [[KárpátDomogled-medence|Kárpát-medencébenhegység]]ben a ([[Déli-Kárpátok]]ban ([[Domogled-hegység]], [[Herkulesfürdő]] környéke) őshonos. [[Magyarország]] határain belül viszont nem. őshonos;Hazánkban a [[19. század]] végén kezdték telepíteni ''P. nigra var. austriaca'' változatát kísérleti jelleggel és, elsősorban a [[talaj]] védelmére (a kopár hegyoldalak [[talajerózió|eróziójának]] megakadályozására és a meszes [[homok]]talajok megkötésére). Mivel várakozáson felül beváltotta a hozzá fűzött reményeket, egyre inkább ültették fájáért ültettékis, eleinte csak a [[dolomit]]kopárok erdősítésére, majd az [[alföld]]i homokra is. A telepítés két nagy hulláma az [[1950-es évek|1950-es]] és az [[1970-es évek]]ben volt. Nagy, elegyetlen, tájidegen erdői számos [[ökológia]]i és [[természetvédelem|természetvédelmi]] problémát okoznak.

Szabálytalan, ernyőszerűen kiszélesedő koronájú, robusztus termetű fenyő – mintegy 30 m magasra nőhet meg. Koronája fiatalon kúpos, később ernyőszerűen kiszélesedik. Egyenes, hengeres törzse már alacsonyan elágazik. Kérge sötét szürkésbarna, mélyen repedezett, lemezesen pikkelyes. Új hajtásai sárgásan pikkelyesek, de már a fiatal ágak is feketésbarnák, durván pikkelyesek.

Merev, kemény, sötétzöld (csaknem fekete), 10–15 cm hosszú tűi párosával állnak a törpehajtásokon. Az igen erőteljes, többnyire kissé görbült, merev levelek csúcsa hegyes, a szélük fogas. A friss hajtásokon egyenesek, később meggörbülnek. Keresztmetszetük lapos, félkör alakú. A két levél tövét közös hártyás burok öleli.

„Nagy rózsatoboznak” is nevezett, tobozai6–8 cm-es kicsik,tobozai rövid kocsányon nőnek, az azévi hajtások tövénél oldalt állnak vagy lecsüngenek. Az alapjuk domború, feljebb a pikkelypajzsok éleltek. A pajzs rombusz alakú, kiemelkedő, okkersárga, a keresztorom élesen kiemelkedik, a köldök jól látható, barna, általában nem szúrós. A [[mag]]oktobozok az első évben zöldek, a másodikban szürkésbarnára érnek. Magjai tojásdadok, szürkék.

Szinte bármilyen talajon megél, ezért fordulhat elő a mészkőhegyeken (is) – mi több, fenyőknél ritka módon inkább a meszes talajt kedveli. Nemcsak a sok esőteső tűri jól, hanemde a szárazságot is jól tűri, de ennek megfelelően lassan nő. Az átültetést rosszul viseli; főleg az idősebb példányok sínylik meg, ha a gyökereik megsérülnek.

Erősen fényigényes, a direkt napfényt kedveli. Hőigénye közepes; fagytűrő. Magról jól szaporítható. Korán felkopaszodik.

Alkalmas a [[futóhomok]], a [[kopár]]ok és a városok fásítására is – a szennyezett levegőt a legtöbb fenyőnél jobban viseli. telepíteniTelepíteni körültekintően kell, mert hajlamos arra, hogy agresszíven terjeszkedve kiszorítsa a természetes életközösségeket.

** dalmát ''(dalmatica)'',

** bosnyák ''(bosniaca)'',

** bánsági ''(banatica)'',

** bolgár ''(bulgarica)'',

** görög ''(pindica)''.