|
Akkor készülhet csak hiteles portré, ha a fotográfus és a modell együttműködik.
A [[fényképezés|fotográfia]] megjelenése hivatalosan 1839-re tehető, mely a fény felhasználásával az embereknek azt az igényét elégítette ki, hogy a valósághoz a lehető leghasonlóbb ábrázolás, végeredmény szülessen. A kezdetleges technikákkal készült fotók esetében aaz fotózásexponálás akár még órákig is eltarthatott, ami főleg a portré képek készítésénél okozott gondot, hiszen a modell bemozdulhatott. A technikai fejlődés, főleg a kis kamerák elterjedése pedigazonban mégmár egyre könnyebbé tette az arcképek megszületését, hiszenráadásul rövid idő alatt már nem csak egy, hanem egyre több kép is készülhetettelkészülhetett az alanyról, melyek közül választhatott az előhívás után. Továbbá mígMíg a fényképező egy adott beállításról több képet is készíthet, addig a festőnek egy adott beállítást egyetlen képen kell megfelelően megvalósítania. Noha előbbiek még sokáig a festők modellbeállításait követték. Az 1850-es évek végére szinte teljesen kiszorította a – korábban jól jövedelmező – portréfestészetet a [[piac]]ról. A fotósok még sokáig a festők modellbeállításait követték. A 19. század második felében már sok, jó képességű portréfotós dolgozott – legtöbbjük képzett festőből, ötvösből vagy kutatóból lett fotográfussá. Köztük az egyik legjelentősebb [[Nadar]] volt, akit az első művészi tehetségű fotósként tartanak számon. Modelljeit mindig világos vagy középtónusú, semleges hátterek előtt egyszerű, természetes tartásban fotózta, egyéniségüknek megfelelően. Fotóit teljes egészében az ábrázolt alak tölti ki. A portréfényképezés, – ami nem csupán arcképet, hanem inkább képmást jelent, – a [[20. század]] második évtizedének végéig a fotóművészet legrangosabb válfaja volt. Az 1960-, 1970-es években, Amerikában jelent meg először az úgynevezett „sztárfotográfia”, melyben keveredik a reklám és divatfotó. A fotós stábbal, sminkesekkel, világító segédekkel dolgozik együtt, látványtervezőkkel egyre provokatívabb, meghökkentőbb témákat dolgozva ki, melyekkel a figyelem középpontjába kerülhetnek. A legjelentősebb sztárfotográfusok [[Diane Arbus]]{{wd|Q234608}}, [[Richard Avedon]], [[Annie Leibovitz]].<ref>Kovács Krisztina: [http://midra.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=20456&secId=14542 A kortárs fotóművészet sajátosságai, különös tekintettel Annie Leibovitz munkásságára] (szakdolgozat), Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szabadbölcsész Szak Esztétika szakirány - 2015.</ref>
A [[Fényképezés#Referenciális fotózás (valóság leképezése)|referenciális fotózás]] portréinak fő jellemzője általában az, hogy az ábrázolt személyt minden kétséget kizáróan azonosítani lehet a képpel. Mellékalakokat is csak akkor ábrázol, ha azok a bemutatott személy azonosságát bizonyítják. Ezzel szemben a művészi és zsánerkép fotózásokon készült portrék elsősorban az alkotó művészetét, egyfajta – például művészi vagy filozófiai – mondanivalót vagy akár helyzetet hivatottak megragadni.<ref>[Radics Vilmos: Képszerkesztés, sajtófotó ([http://mek.oszk.hu/04100/04113/pdf/radics3.pdf Fotóinformáció - Fotóműfajok]), 1984. ISBN 963 01 5752 7 (mek.oszk.hu)</ref>
|
