„Tóvári Tóth István” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Magyar festőművészek kategória eltávolítva; Magyar festők kategória hozzáadva (a HotCattel) |
|||
12. sor:
== Élete, munkássága ==
Pozsonyban született 1909-ben, apja vasúti segédtiszt volt. 1912-ben munkáltatója Győrbe helyezte át az apát, így a család is oda költözött. Ott végezte az elemi és a polgári iskola négy-négy osztályát, és rajzkészsége, érdeklődése a formák iránt már korán megmutatkozott. Az apa a szűkös anyagiak miatt azonban nem tudta támogatni a fiút, volt, hogy még a tankönyveket sem tudták beszerezni. A középiskola után a Fa- és Fémipari Szakközépiskolában tanult másfél évig. 1930–31-ben [[Szőnyi István (1894–1960)|Szőnyi István]] előkészítő iskolájába járt, majd felvételt nyert a [[Magyar Képzőművészeti Egyetem|Képzőművészeti Főiskolára]], ahol [[Rudnay Gyula]] volt a mestere. Végig kitűnő tanuló volt, 1935-ben végzett. A főiskolán iparostanonc-iskolai rajztanári oklevelet is szerzett. 1939 és 1949 között a [[Rába Járműipari Holding Nyrt.|Győri Vagon- és Gépgyárban]] dolgozott dekoratőrként, majd 1949-től 1963-ig a gyár képzőművészeti szabadiskoláját vezette. Itt festő és szobrász tagozat is működött, s a tanulók közül később néhányan ismert művészek lettek.
Már főiskolás korában – mélységesen tisztelve mesterét – új utakat keresett, megismerte az új európai áramlatokat, de kötődött a magyar valósághoz is. Témái között a vidéki élet mindennapjai, a [[Dunántúl]], a [[Kisalföld]], a [[Balaton]]-vidék szerepelt. Első időszakában még természetesen nem alakult ki egységes formanyelve, mégis végzése után egy évvel – miután addig már több csoportos tárlaton is kiállított – 1936-ban megtartotta első önálló kiállítását Győrben, ahol műveiben sötét foltokba kényszerítette mondanivalóját. 1942-ben, a Műbarátban tartott kiállításáról elismeréssel írtak a kritikusok. A sötét tónusok változatlanul uralkodtak képein, de tudatosan alkalmazta az egymás hatását fokozó ellentétes színeket. Az 1940-es évek második felétől új vonásokkal gazdagodott festészete: egyrészt a sötét színek közül egyre inkább elővillantak az élénk sárgák, vörösek, másrészt művészetében egyre erőteljesebben jelent meg az elvontabb ábrázolás. Szinte folyamatosan egzisztenciális nehézségekkel küzdött, anyagi gondjai miatt az [[olajfesték]]et lassan felváltotta az olcsóbb [[tempera]], a papír, de később az élénkebb színek miatt olajtemperát használt. Ebben a technikában ért művészete addigi csúcsára, élete végéig szívesen dolgozott ezzel. Sok [[tájkép]]et, majd egyre több [[csendélet]]et festett. Tájképeiben többször megfestette ugyanazt a témát, de a kép mindig más lett, mások lettek a színek, a fények. Műterme nem volt, ezért éjszaka festett, amikor a család (öt gyermeket nevelt fel) már nyugalomba vonult. 1955-ben rendezték első gyűjteményes kiállítását a [[Xántus János Múzeum]]ban, és lassan némiképp enyhültek anyagi gondjai. Az élet friss élményeit, ellesett pillanatait festette, munkái színesebbek lettek, ez és a drámai előadásmód tette izgalmassá műveit. Alkotásaira a tömör kifejező erő és a dinamika jellemző. Ars poetikáját így fogalmazta meg: ''„A festő feladata: sohasem megállni, mindig újat adni, sajátosan egyénit, korszerűt és mégis mindig ugyanazt – művészit!”'' Öregkorában visszatértek festészetébe az ötvenes évek komor témái, a halál, a szomorúság, a magány. Késői műveiben a dekorativitás felé mozdult el, megromlott egészsége miatt már nehezebben mozogva közvetlen környezetét festette, csendéleteket, enteriőrt, műteremrészletet.
| |||