„Gerő Ernő” változatai közötti eltérés

[[1945]] után fontos szerepet játszott a kommunista párt magyarországi hatalomátvételének megszervezésében. 1945 és [[1949]] között közlekedésügyi miniszter, [[1948]] – [[1949]] között pénzügyminiszter, majd államminiszter. [[1952]] és [[1954]] között miniszterelnök-helyettes volt, s egyben belügyminiszter (1953. július 4. – 1954. június 6.). Belügyminisztersége alatt átszervezte a politikai rendőrséget, az Államvédelmi Hatóság a Belügyminisztérium szervezeti rendjébe, a megyei államvédelmi osztályok pedig a megyei rendőr-főkapitányságok struktúrájába kerültek. Az átszervezéssel évtizedekre eldőlt a politikai rendőrség államigazgatásban elfoglalt helye.<ref>Állambiztonsági Történeti Tár. A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései 1953–1956. Történeti Hivatal Budapest, 2001. 24. oldal</ref> [[1954]] és [[1956]] között az [[MDP]] Központi Vezetősége Gazdaságpolitikai Bizottságának elnöke volt és ebben a minőségében azon fáradozott, hogy visszafordítsa a [[Nagy Imre (politikus)|Nagy Imre]] által első miniszterelnöksége alatt hozott intézkedéseket. Rákosi lemondása után [[1956]] júliusától Gerő volt a [[Magyar Dolgozók Pártja]] Központi Vezetősége első titkára mint a keményvonalasok Rákosi után második legerősebb vezetője. A szovjet vezetés elvárásait azonban ő sem tudta maradéktalanul teljesíteni.

 

==== Gerő és az MTA ====

A kommunista hatalomátvétel után Gerő kapta azt a feladatot, hogy szervezze meg a nem elég párthűnek tekintett MTA elsorvasztását. [[1949]] és [[1957]] között a [[Magyar Tudományos Akadémia]] (MTA) tagja volt, [[1948]]-ban [[Kossuth-érdemrend]]et (első osztály) és [[1949]]-ben [[Kossuth-díj]]at is kapott.