„III. Kelemen (ellenpápa)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
17. sor:
== Életének és karrierjének kezdetén ==
Kelemen eredetileg ''[[Ravenna]]i Wibert'' vagy ''Guibert'' néven látta meg a napvilágot a [[lombardia]]i [[Parma]] városának egyik legelőkelőbb családjában hozzávetőleg [[1029]]-ben. Az ifjú Guibert iskolaéveit egy [[kolostor]]ban töltötte, így lassan körvonalazódni kezdett papi pályája. Felszenteléséről és korai egyházi pályájáról nem maradtak fenn információk, de az bizonyos, hogy előrehaladásában nagy szerepet játszott előkelő származása és családjának kiváló kapcsolata a [[Canossa]] [[őrgróf]]jaival és így a német-római udvarral. Ezért nem meglepő, hogy harmincadik életévéhez közeledve Guibert [[Poitou-i Ágnes|Ágnes császárné]] udvarának egyik meghatározó klerikusának számított. A régensnő [[1057]]-ben Guibertet nevezte ki Itália [[kancellár]]jának.
[[1058]]-ban részt vett [[II. Miklós pápa]] megválasztásában és jelen volt annak temetésén is [[1061]]-ben. Az új egyházfő személyét, [[II. Sándor pápa|II. Sándort]] azonban nem támogatta, és a Lombardiában illetve a német területeken kialakuló ellentáborhoz csatlakozott. A reformellenző párt élén megválasztotta Pietro Cadalust, Parma grófját [[II. Honorius]] néven ellenpápának. A reformok ellen agitáló klérus azonban ekkor még kudarcot vallott, ugyanis többek között III. Godfrey, Alsó-Lotaringia hercege, [[Köln]] [[érseke]] és más pápai követek is meggyőzték a német udvart Sándor reformjainak szükségességéről. Amint a császári korona [[Róma]] mellé állt, az északi liga elvesztette minden támogatóját. [[1063]]-ban valószínűleg ezek miatt Ágnes elvette Guiberttől a kancellári rangot. A reformok ellenzőjeként ugyan továbbra is a pápa ellenzékében maradt, de kilenc éven keresztül nyoma veszett a korabeli krónikákból. Ekkor valószínűleg [[Németország]]ban élt, és sohasem távolodott el az udvartól, legfőképpen az ifjú trónörököstől nem, [[IV. Henrik német-római császár|IV. Henriktől]]. [[1072]]-ben a német udvar feje az energikus Henrik lett, aki vissza akarta állítani a császárok jogait. Ezért még ugyanebben az évben Guibertet a [[ravenna]]i egyházmegye élére nevezte ki. A [[püspök]]i cím elfogadását csak igen nehezen sikerült [[VII. Gergely pápa|Hildebrand bíborosnak]] elfogadtatnia II. Sándorral. Végül az egyházi béke nevében Sándor beleegyezett Guibert kinevezésébe, és az újdonsült ravennai püspök esküt tett Sándor és utódai követésére. Ezt azonban csak addig tartotta be, amíg Sándor életben volt.
26 ⟶ 27 sor:
== Az ellenpápaság évei ==
A háború végül odáig fajult, hogy a [[Canossa-járás]] után a sorait rendező Henriket Gergely [[1080]]-ban másodszor is kiátkozta, és helyette [[Sváb Rudolf|Rudolfot]], Svábia hercegét ismerte el a birodalom urának. Henrik ezen annyira felbőszült, hogy a német klérust azonnal összehívta [[Bressanone|Brixenbe]], és [[1080]]. [[június 16.|június 16-án]] Gergelyt megfosztották méltóságától és Guibertet, mint ''III. Kelemen''t megválasztották ellenpápának. A császár bosszúját egyébként maga Guibert eszelte ki, ezért is kerülhetett Henrik bosszúhadjáratának élére. A császár azonnal hűséget esküdött az új egyházfőnek, és megígérte, hogy seregei élén Rómába viszi. Kelemen pápai pompával vonult be Ravennába, azonban a nagy dicsőség során megfeledkezett elismertetni magát más egyházi méltóságokkal. Így Kelemen Henrik bábjává süllyedt, és még a reformok ellenzői is egy német bábot láttak benne.
Henrik többszöri próbálkozás után végül [[1084]]. [[március 21.|március 21-én]] elfoglalta Róma jelentős részét. Gergely az [[Angyalvár]]ba zárkózott, és Kelement végre a [[laterán]]i Szent János-templomban egyházfővé szentelték. Kelemennek már alig maradt ideje, hogy császárrá koronázza Henriket, ugyanis Gergely szövetségesei, a [[normannok]] és [[Toszkána]] őrgrófjai is jelentős sereggel indultak meg a császár szétzilált csapatai ellen. Ezért aztán Henrik és az ellenpápa még március végén sietve elhagyta Rómát.
Guibert legfőbb támasza, a német és lombard klérus a háborúk után igen megosztott maradt. A Gergelypárti püspökök [[Quedlinburg]]ban gyűltek össze, és zsinatukon kiátkozták Kelement, míg Henrik [[Mainz]]ba hívta Kelemen híveit, akik megerősítették az új pápa trónját, és kiátkozták Gergelyt. Noha [[1085]]. [[május 25.|május 25-én]] a nagy pápa meghalt, Guibert és Henrik mégsem tudta elismertetni hatalmát. A pápaválasztók ugyan nagy zavargások közepette, de végül megválasztották [[III. Viktor pápa|III. Viktor pápát]], akinek megkoronázása után azonnal menekülnie kellett Rómából Kelemen bérgyilkosai elől. Az ellenpápa embereit csak a toszkániai hercegnő, [[Matilda toszkánai
De Viktor [[1087]]-es halála sem oldotta meg Henrik és Kelemen gondjait, ugyanis Rómában [[II. Orbán pápa]] foglalhatta el az egyház teljes akaratából a pápai trónt. Kelemen és a császárpárti katonák hiába üldözték el Rómából, a pápát ismét legitimként ismerte el a keresztény világ java része és a klérus döntő hányada. Orbán végül csak [[Franciaország]]ban talált menedéket. Idő közben Kelemen bátran bitorolta a pápai jogokat. Rómából visszavonta Henrik kiátkozását, és szigorúan büntette azokat, akik nem akarták elismerni az egyház fejének. Ezért aztán lassan Orbán mögé sorakozott fel az egész klérus, és ráadásul Henrik hatalma is egyre haloványabbá vált saját birodalmában. A pápa a francia uralkodó segítségével visszafoglalta Róma nagy részét, és immár Kelemen kényszerült az Angyalvár falai közé. A király testvére, ''Hugó, Vermandois grófja'' vezette személyesen a keresztes hadjáratot, aminek eredményeként [[1098]]-ban az Angyalvár is Orbán kezébe került.
| |||