„Nicolaus Cusanus” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
nem tudom, a Cusa-i írásmód honnan jön, meg a Kues-ben és ilyesmik (honnan a rossebből jön ez a kényszeres kötőjelezés mindenhol?)
47. sor:
}}
 
Latinosan elterjedt nevén '''Nicolaus Cusanus''' ({{ny-de|Nikolaus von Kues}}), magyarosan '''Cusa-icusai Miklós''', családi nevén ''Nikolaus Chrypps'' vagy ''Krebs'' ([[Bernkastel-Kues]], [[1401]]. – [[Todi]], [[1464]]. [[augusztus 11.]]), német [[bíboros]], [[Teológia|teológus]], [[filozófia|filozófus]], és [[Természettudomány|természettudós]].
 
==Életpályája==
 
A [[Mosel]]-menti Kues-benKuesben született Henne Krebs hajós kereskedő gyermekeként. Később szülővárosának latinosított nevét (Cusa) vette fel. A [[deventer]]i kolostori iskola elvégzése után, [[Heidelbergi Egyetem|heidelbergi egyetem]]en filozófiát, [[Padova|Páduában]] kánonjogot, fizikát, és matematikát tanult. [[Ramon Llull|Raimundus Lullus]]t tekintette mesterének. Rövid ideig [[Mainz]]ban volt ügyvéd, majd az egyházi pályára lépett. A [[trier]]i érsekség képviselőjeként részt vett a [[Bázel–ferrara–firenzei zsinat|bázeli zsinaton]] (1431-1438), ahol az egyetemes zsinat elsőbbségét hangsúlyozta a pápával szemben ([[konciliarizmus]]), de a klérus és a szerzetesség fegyelmének lazulását látva megváltoztatta nézetét, és [[IV. Jenő pápa]] mellé állt. Síkra szállt a keresztény egyházak újraegyesítésének és az egyházi fegyelem megszilárdításának gondolata mellett. Vezetője volt 1438-ban a [[Bizánci Birodalom|bizánc]]i udvarba küldött pápai követségnek, majd [[VIII. Jóannész bizánci császár|VIII. János bizánci császár]] követeit is ő kísérte Bizáncból Itáliába. Az elkövetkező években apostoli vizitátor, majd pápai legátus a német birodalmi gyűléseken. 1448-ban [[V. Miklós pápa]] bíborossá kreáljaemelte, majd 1450-től [[Bressanone|Brixen]] püspöke. IV. Jenő pápa és V. Miklós pápa törekvéseit támogatva egyházi reformokat szorgalmazott, és a német egyházmegyékben sikerült is ezeket bevezetnie. 1458-ban lemondott püspökségéről és Rómába ment, ahol fontos diplomáciai feladatokat teljesített és terveket dolgozott ki az Egyház megújítására. Reformtörekvései miatt 1460-ban [[Zsigmond osztrák főherceg|Zsigmond, tiroli herceg]] fogságba veti, amiért [[II. Piusz pápa]] kiközösíti a herceget. 1464-ben halt meg az [[umbria]]i Todiban. Kérésére testét Rómában, szívét pedig Kues-ben, az általa alapított „Cusanusstift” (Szent Miklós-kórház) [[kápolna|kápolnájának]] oltárában helyezték el. Ez a karitatív intézmény máig fennáll, és Cusanus bíboros céljait igyekszik megvalósítani.
 
==Filozófiája==
 
Filozófiai rendszere szigorú platonizmusában [[William Ockham|Ockham]], [[Duns Scotus]] és [[Eckhart mester]] gondolatait is beleépítette. Minden területen az ellentétek kiegyenlítésének magasabb elvét kereste. Filozófiai műveiben [[matematika]]i [[fogalom|fogalmak]] is előfordulnak, de vannak matematikai témájú [[írás]]aiírásai is.
 
{{quote| ... Amikor visszatért Konstantinápolyból, ahol pápai követként tartózkodott 1438-ban, ráeszmélt filozófiájának alapelvére: a '''''coincidentia oppositorum'''''-ra. Minden, ami létezik, azáltal él és hat, hogy két ellentét keresztezési pontja. Ilyen coincidentia oppositorum Isten, aki maga az abszolút maximum, mert ő az átfogó végtelenség, s egyúttal maga az abszolút minimum, mert benne van mindenben, a legkisebb dologban is. Coincidentia oppositorum a világ, amely az egyes lényekben mérhetetlen sokaságot, mint egész azonban egységet alkot. Coincidentia oppositorum minden egyéniség, mert nemcsak benne foglaltatik a mindenségben, hanem az egész mindenség is benne foglaltatik.'' In omibus partibus relucet totum.'' Coincidentia oppositorum az ember, aki mint mikrokozmosz, ''parvus mundus'', magában egyesít minden elképzelhető ellentétet: a halandóságot és istenséget, s még hozzá tud erről az összekapcsolódásról. Coincidentia oppositorum végül maga Cusanus, aki összebékítette a vallást és a természettudományt, az egyházatyákat és a misztikát, a gondos megőrzője a réginek, és lángoló hirdetője az újnak, világfi és istenkereső, eretnek és bíboros, az utolsó skolasztikus és az első modern. ...|Egon Friedell: Az újkori kultúra története - (1928) - ford. Vas István}}