Főmenü megnyitása

Módosítások

 
A 8 fokozatból négy ''induló'' volt, ami azt jelenti, hogy a terep adottságaitól függően az egyes és négyes fokozatok között választhatott a vezető a harckocsi megindításához. Csak 1600 1/min fordulatszám felett lehetett elindulni, és e fordulatszám alá nem lehetett engedni, mert a fogaskerékház olajnyomása ekkor oly mértékben lecsökkent, hogy nem lehetett sebességet váltani. A tengelykapcsolót csak az elindulásnál kellett alkalmazni. A váltó működtetése mégis meglehetősen bonyolult szabályok szerint történt: az 5-8 sebességi fokozatokból nem lehetett közvetlenül üresbe tenni, és csak a tengelykapcsoló oldásával lehetett fékezni, az 1-4 fokozatoknál viszont nemcsak a visszakapcsolás, de szimpla fékezés esetén is először üres állásba kellett váltani.
 
A harckocsi terepen nem volt képes egy harcnapot utántöltés nélkül eltölteni, mivel 40 km (nagyjából két és fél óra) után kifogyott az üzemanyaga. A hivatalos adat szerint a terepi fogyasztás 7,8 l/km, de a valóságban ez elérhette a 10 l/km-t is, harcban ehhez hozzá kell számítani, hogy a torony forgatásához álló helyzetben is magas fordulatszámon kellett üzemeltetni a motort.
 
=== Kormánymű ===
95 982

szerkesztés