„Fasizmus” változatai közötti eltérés

[[File:EnricoCorradini.jpg|thumb|120px|Enrico Corradini]]

===Előzmények – „századvégi hangulat” a 19. század végén, Charles Maurras és George Sorel elméletei (1880–1914)===

 

A „századvégi hangulat” egy sor tudományos eredmény közvetett hatását is mutatta. Ilyen volt a [[darwinizmus]], [[Richard Wagner (zeneszerző)|Richard Wagner]] [[esztétika|esztétikája]]; [[Arthur de Gobineau]] fajelmélete, [[Gustave Le Bon]] [[pszichológia|pszichológiája]] és [[Friedrich Nietzsche]], [[Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij|Dosztojevszkij]] és [[Henri Bergson]] [[filozófia]]i munkássága. Széles körben elfogadásra talált a [[szociáldarwinizmus]]. ami nem tett különbséget a biológia és a társadalom között, és az emberek között is érvényesnek tartotta a létért való küzdelem elméletét. A szociáldarwinizmus tagadta a pozitivizmus állítását arról, hogy az emberek viselkedése saját racionális választásuk eredménye, ehelyett az öröklésre, a fajra és a környezeti hatásokra helyezte a hangsúlyt. Az emberek biológiai hovatartozásának jelentőségét kiemelve ez az elmélet táptalaja volt a szélsőséges nacionalizmusnak.{{refhely|Payne|29. oldal}} Az új társadalom- és politikai pszichológiai elméletek elvetették azt a gondolatot, hogy az emberi viselkedést a racionális döntések irányítják, szerintük az érzelmek nagyobb szerepet játszanak a politikában mint a racionalitás. Nietzsche kijelentése, miszerint „Isten halott” egybeesett a kereszténység, a demokrácia és a modern kollektivizmus „nyájszelleme” elleni támadással; a felsőbbrendű emberről, az ''Übermensch''-ről alkotott koncepciója, a hatalom akarásának ősi ösztönként való ábrázolása nagy hatással voltak a századvég generációjának sok tagjára.{{refhely|Payne|24-25. oldal}} Bergson tana az életerőről, az életösztönről a [[marxizmus|marxista]] materializmus és determinizmus ellen irányult.{{refhely|Payne|25. oldal}}

[[Georges Sorel]], a francia forradalmi szindikalista munkássága is nagy hatással volt a fasizmus elméletének kialakulására. Ő egyesítette az anarchista és a szindikalista tanokat az [[anarchoszindikalizmus]] áramlatába. Sorel támogatta a politikai erőszak legitimálását a „Gondolatok az erőszakról” című (1908) és más munkáiban. Hangoztatta egy „politikai vallás” megteremtésének szükségességét. „A haladás illúziója” című könyvében a demokráciát reakciósnak bélyegezte, kijelentve, hogy semmi sem arisztokratikusabb, mint a demokrácia. 1909-re, a francia szindikalisták kudarcot vallott általános sztrájkja után Sorel és követői elhagyták a radikális baloldalt és a radikális jobboldalhoz csatlakoztak, ahol megpróbálták nézeteiket egyesíteni a militáns katolicizmussal és a köztársaság-ellenes francia patriotizmus híveivel, akiket az ideális forradalmároknak tekintettek.{{refhely|Antliff|75-82. oldal}} A marxistaként indult Sorel 1910-re végleg szakított a marxizmussal és 1914-ben kijelentette, hogy „a szocializmus halott” a „marxizmus felbomlása miatt”. Sorel maga is Maurras nacionalizmusának híve lett 1909-ben.{{refhely|Sternhell et al|78. olda}} Maurras a maga részéről érdekelt volt abban, hogy egyesítse nacionalista eszméit Sorel szindikalizmusával a demokrácia ellenében. Maurras híres kijelentése szerint "a demokrata és kozmopolita elemektől megszabadított szocializmus olyan jól illeszkedik a nacionalizmushoz, mint egy jó kesztyű egy gyönyörű kézre.{{refhely|Holmes}}

 

[[File:Manifesto of Futurism.jpg|bélyegkép|200px|jobbra|Marinetti, a Futurista kiáltvány (1908) szerzője és a Fasiszta kiáltvány (1919) társszerzője]]

Az olasz nemzeti szindikalisták elutasították a polgári értékeket, a demokráciát, a liberalizmust, a marxizmust, az internacionalizmust és pacifizmust; síkra szálltak a hősiesség, a vitalizmus, azaz a filozófiai értelemben vett életerő és az erőszak mellett. Az ANI szerint a liberális demokrácia már nem volt összeegyeztethető a modern világgal, helyette erős, imperialista államot szorgalmazott, mivel az ember természettől fogva ragadozó természetű, ezért a nemzetek folyamatos harcban állnak, amiben csak az erősebb biztosíthatja a túlélését.<ref>Gentile, Emilio, The Struggle for Modernity: Nationalism, Futurism, and Fascism (Westport, Connecticut: Praeger Publishers, 2003) p. 6.</ref>