„Gottfried Wilhelm Leibniz” változatai közötti eltérés

[[1646]]. [[július 1.|július 1-jén]] született Lipcsében. Apja [[ügyvéd]], egyetemi tanár (erkölcstanprofesszor) volt a lipcsei egyetemen, és így fiába már korán beleoltotta a tudomány szeretetét. A fiatal Leibniz iskolai tanulmányai mellett magánszorgalomból megtanulta a [[latin nyelv]]et, úgyhogy már 12 éves korában egész folyékonyan tudta olvasni a régi latin klasszikusokat. Ekkortájt kezdett el a [[görög nyelv]]vel is foglalkozni, majd a logika tanulmányozásábatanulmányozásában merült és már iskolásfiúiskolás korában megszületett agyában az a nagy gondolat, hogy a tudomány számára egy olyan általános nyelvet kellene megállapítani, amely az egész tudós világ előtt érthető legyen. Már ilyen zsenge korában belátta, hogy ezen eszme megvalósításának első feltétele az volna, hogy az összes létező fogalmat bizonyos meghatározott, egymástól szigorúan elkülönített osztályokba kell osztani és így a „Globus intelectualis”-on őket elhelyezni. A logika tanulmányozása után főképp skolasztikával foglalkozott. 15 éves korában ment a lipcsei egyetemre, ahol az olasz filozófusokat, majd pedig az újabb kor filozófusait, Descartes-ot és [[Francis Bacon|Bacont]] tanulmányozta.

Miután tanulmányait befejezte, a jogdoktori címért folyamodott, azonban a lipcsei egyetem ezt tőle ifjúságára való tekintettel megtagadta tőle. Erre az [[Altdorf bei Nürnberg|altdorfi]] egyetemhez fordult, ahol 1666. november 5-én tartott fényes disputációja után a jogi doktori címet elnyerte. Tudományos jártassága és ügyessége oly nagy hatással volt, hogy az altdorfi egyetemhez tanári állásra kapott meghívást, amit azonban nem fogadott el.

Ezután [[Nürnberg]]be ment, ahol a [[Rózsakeresztesek|Rózsakeresztesek rendjébe]] állt be, sőt, ott titkárrá is lett. Nürnbergi tartózkodása alatt főeseménynek tekintendő Boineburggal, a mainzi[[mainz]]i választófejedelemség miniszterével kötött ismeretsége, melyami nemsokára barátsággá fejlődött. E barátságEz nagy befolyással volt életére; ezugyanis alkalmat adott ugyanis neki alkalmat a nagyvilág viszonyaiba való betekintésre és arra, hogy a politikai pályán is működjék. Boineburg ajánlásával mutatkozott be [[Mainz]]banMainzban, ahol az akkor uralkodó nagyherceg [[János Fülöp mainzi érsek|Johann Phillipp von Schönborn]] bíboros mindjárt szolgálatába fogadta (1670). 1672-ben diplomáciai küldetés keretében ment [[Párizs]]ba és ittott hazájának nagy szolgálatokat tett. Párizsi tartózkodása által lett Leibniz francia író és ezzel a világirodalom tagja. Ezen tartózkodása még azért is fontos volt reá nézve, mert itt sok tudóssal, többek között [[Christiaan Huygens|Huygens-szelHuygensszel]] ismerkedett meg, aki neki matematikai tanulmányaiban nagy segítője volt. Az e korban tett fölfedezései közül legnevezetesebb a számológépe, amely a Pascal-félét fölülmúlja, mert vele nemcsak összeadni és kivonni, hanem szorozni és osztani is lehet. E fölfedezésének köszönhette Leibniz, hogy 1673-ban a londoni akadémia tagjai közé választotta. De az erre következő évek legnagyobb felfedezése mégis csak a [[differenciálszámítás]], melyetamit 1676-ban talált föl. [[Isaac Newton]] 11 évvel előbb geometriai úton találta föl a fluxió számítását, és igy Newtoné a feltalálás elsőbbsége; de az is igaz, hogy Leibniz nagyobb eredménnyel is foglalkozott e tárggyal, úgyhogy a jelenleg használt módszer a Leibniz-féle. A két tudós azonban a prioritásért elkeseredett küzdelmet kezdett, amelyami egész Leibniz haláláig folyt, amikor a kérdést pártatlan tudósok, mint Euler stb. döntötték el. Leibniz ebben a harcban nem úgy viselte magátviselkedett, amint tőle várnák, sőt, elkeseredésében Newtont egyszer plagizálónak mondta.

[[1676]]-ban visszatért a [[Német-római Birodalom]]ba és János Frigyes [[braunschweig]]-[[lüneburg]]i és hannoveri herceg mellett volt könyvtáros és tanácsadó. [[1691]]-től kezdve a [[wolfenbüttel]]i könyvtár is az ő felügyelete alá került. Nemsokára hercegi udvari tanácsos, később igazságügyi tanácsos lett. 1687-től 1690-ig nagy utazásokat tett: beutazta [[Németország]]ot és [[Olaszország történelme|Itáliát]]ot. Ez időben történeti munkákat adott ki, amelyek főképpen a Welf-házzal foglalkoznak.

[[Ernő Ágost hannoveri választófejedelem|Ernő Ágost választófejedelem]] herceg halála (1698) után örököse, Georg Ludwig mellett folytatta munkáját, aki később [[Nagy-Britannia Egyesült Királysága]] uralkodója lett, [[I. György brit király|I. György]] néven. Ezt az állását Leibniz élete végig megtartotta.

Leibniz, Newtontól függetlenül, felfedezte a [[differenciálszámítás|differenciál-]] és [[Riemann-integrálás|integrálszámítást]]. A mai jelölések többnyire Leibniztől származnak (1686). A ma használatos matematikai jelek közül tőle származik az egyenlő (=), a szorzás (.·), a hasonlóság (<math>\sim</math>), az egybevágóság (<math>\cong</math>), a differenciálhányados (dy/dx), az integrál (∫) jele. Ő használta először a „függvény”, a „koordináta”, a „calculus differentialis” (differenciálszámítás), a „calculus integralis” (integrálszámítás) elnevezéseket.

SzerintSzerinte a valóság nemcsak kiterjedés és -– Locke nyomán -– áthatolhatatlanság, hanem erő és tevékenység is: „nincs test mozgás nélkül, sem [[szubsztancia]] erőkifejtés nélkül” -– vallja. A szubsztancia „tevékenységre képes létező” (''etre capable d'action''). Lehet összetett vagy egyszerű, de az összetettek nem lehetnek egyszerűek nélkül, hiszen azok aggregátuma (tömörülése). Az egyszerű szubsztanciák a monaszok. A gondolatbeli matematikai és a kiterjedt fizikai pontoktól eltérően a monaszok oszthatatlan, egyszerű, nem anyagi „erőegységek” (''forces primitives''), metafizikai pontok (''points metaphysiques'').<ref name="Nyíri">Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése. Szent István Társulat, Budapest, 2001, 223-231. o.</ref>

Minden monász egy kis univerzum („nincs ablaka” a másikra); a mindenség élő tükre, tevékeny és szabad, a tökéletességre tör. Mivel a monászok „gondolkodó metafizikai pontok”, ezért minden monász elgondolja, vagyis fogalmilag reprezentálja a teljes univerzumot.<ref name="Boros">[http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=278&tip=0 Szabadbölcsészet]</ref>

A kiterjedt anyag a monasz tevékenységének eredménye. Mindegyik kapcsolatban áll a többivel. Üres tér nincs: a monászok mindent betöltenek. „A természetben soha nincs ugrás” -– vallja. A legalacsonyabb rendű és a magasrendű monaszok között az átmeneti fokozatok végtelen sorát találjuk — hasonlóan az infinitezimális számításhoz. Az élőlényekben a központi monasz (lélek) köré csoportosulnak az alacsonyabb rendűek (test). A test és a lélek változásai azért felelnek meg egymásnak, mivel Isten -– mint két órát -– szinkronizálja őket. A világegyetem összhangjának távolabbi oka is Isten.<ref name="Nyíri"/>

Leibniz szerint a [[kartezianizmus|karteziánusok]] abban tévedtek, hogy nem vették figyelembe a percepciókat, amiknek nem vagyunk tudatában: a lélek nem különül el a testtől, és nem is halhatatlan. A gondolkodás két elven alapul: az ellentmondás elve és az elégséges alap elve.

* ''Neuen Abhandlungen über den menschlichen Verstand'', (megjelentmegjelenése posztumusz [[1765]]-ben)

* Turay Alfréd: Filozófiatörténeti vázlatok. Szent István Társulat., Budapest. ISBN 963 360 843 0 [http://mek.oszk.hu/08700/08784/html/filozofia.htm]