„Tamariánok” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
9. sor:
== A kapcsolatfelvétel ==
 
Az elkövetkezendő száz évben minden kommunikációs kísérlet a tamarianokkal hasonlóan kudarcba fulladt. Végül a tamariánok drasztikus lépésre szánták el magukat. 2368-ban egy tamarian hajó elment az El Adrel rendszerbe és egy jelet (egy elvont matematikai mintát) kezdett sugározni a Föderáció felé. AzA Föderáció vezérkara levonta a nyilvánvaló következtetést, miszerint egy újabb kapcsolatfelvételi kísérletről van szó, és az Enterprise-D-nek kellett válaszolnia. Mikor megérkeztek a rendszerbe, lesugározták a sajáthajók hívták kapitányukategymást, Dathantazonban ésa orvulpárbeszédkísérlet [[Jean-Luckudarcot Picard|Picardvallott, kapitányt]] isugyanis a négyesfelek számúcsak bolygóegymás felszínéreszavait voltak képesek megérteni, csapdábade ejtveaz őketüzenetek valódi tartalma érthetetlennek bizonyult. DathanAz rögtön kiderült, hogy a tamarián kommunikáció rengeteg személy- és Picardhelynévre egyépül, naprade aezek bolygónismerete maradthiányában csak találgatni lehetett, hogy miféle üzenet, amit ezek hordoznak. A helyzetet nehezítette, hogy a tamarián hajókapitány pediga mindenpárbeszéd kísérletetegy megakadályozottrészét mindkét kezével kést rántva folytatta le, hogyamit akár fenyegetésnek is lehetett értelmezni, bár Troi, az Enterprise legénységeempata visszahozzatanácsadója biztos volt benne, egészenhogy aaz fegyveresidegenekben konfliktusigtovábbra szítvasincsenek negatív érzelmek, és nem akarnak bántani senkit. Worf hadnagy azonban biztos volt benne, hogy a helyzetetgesztus rituális párbajra hívást jelent.
 
Látva a kudarcot, a tamarián kapitány a „Darmok és Jalad az Óceánon” ill. „Darmok és Jalad Tanagránál” szavakkal utasította valamire az elsőtisztet, amitől az láthatóan nagyon megrémült, és sikertelenül próbálta lebeszélni felettesét róla. Miután ez nem sikerült, a tamariánok lesugározták a saját kapitányukat, Dathant és orvul [[Jean-Luc Picard|Picard kapitányt]] is a négyes számú, lakható bolygó felszínére, csapdába ejtve őket. Dathan és Picard egy napra a bolygón maradt, a tamarián hajó pedig minden kísérletet megakadályozott, hogy az Enterprise legénysége visszahozza, pl. működésképtelenné tette a mentőcsapatot szállító űrkompot, ezzel egészen a fegyveres konfliktusig szítva a helyzetet.
A felszínen a tamarián állandóan egy kést akart Picardnak ajándékozni. Picard azt hitte, rituális élet-halál küzdelmet akar, és nem volt hajlandó ebbe belemenni. Sikertelenül próbálta megmagyarázni Dathannak, hogy a Föderáció nem szeretne egy tamariánt sem megölni, csak békés kapcsolatot akar. A tamarián kapitány jobbára egyetlen mondattöredéket ismételgetett: "Darmok és Jalad Tanagránál".
 
A felszínen a tamarián állandóan egya korábban már feltűnt egyik kést akartakarta Picardnak ajándékozni. Picard azt hitte, rituális élet-halál küzdelmet akar, és nem volt hajlandó ebbe belemenni. Sikertelenül próbálta megmagyarázni Dathannak, hogy a Föderáció nem szeretne egy tamariánt sem megölni, csak békés kapcsolatot akar. A tamarián kapitány jobbára egyetlen mondattöredéket ismételgetett: "Darmok és Jalad Tanagránál". Estefelé a tamarián kapitány tüzet gyújtott, ami Picardnak nem sikerült. Dathan a „Temba, az ő karjai szélesek” kijelentés kíséretében egy égő hasábot ajándékozott Picardnak. Picard ebből értette meg, hogy a tamarián személy- és helynevek sztereotíp szituációkra hivatkoznak, amelyeket megnevezve az aktuális eseményeket és érzelmeket leírják.
A nap során kiderült, hogy a felszínen egy ragadozó szörnyeteg várja őket. A szörnyeteg támadása után, melynek során a tamarián kapitány súlyosan megsebesült, Picard felismerte, hogy a tamariánok idézetekkel kommunikálnak. Megértette, hogy Darmok és Jalad szövetségesek voltak, és egy közös ellenséget győztek le egy Tanagra nevű szigeten. Azt is felfogta, hogy a tamariánok szándékosan egy hasonló szituációba hozták kettejüket, nem pedig azt akarják, hogy a kapitányok küzdjenek egymással. Azonban a tamariánok nem szolgálhattak magyarázattal, mivel ilyesmi az ő kultúrájukban nem létezik. Számukra a kommunikáció alapja és egyetlen formája a közismert történetek szituációhoz illő, közös felidézése. Balszerencsére Dathan kapitány a nap végére életét vesztette a bolygón.
 
Közben az Enterprise legénysége lázasan elemezte a párbeszédről készült felvételeket, és nagyjából rájöttek ugyanarra, amire Picard is. Azonban az adatbázisban nagyon kevés adat állt rendelkezésre a tamarián történetek értelmezéséhez (pusztán annyi derült ki, hogy Darmok egy legendás vadász volt, és Tanagra egy helynév ugyanazon a távoli, de ismert bolygón). Deanna Troi tanácsadó ennek alapján lehetetlennek ítélte az érdemi kommunikációt az idegenekkel.
Riker elsőtiszt, miután a békés próbálkozásokat a tamarián űrhajó megakadályozta, mégis sikeresen visszahozta Picard-t az Enterprise-ra, azon az áron, hogy a két hajó lőni kezdte egymást. Picard azonnal kapcsolatba lépett a tamarián hajó elsőtisztjével, egyetlen metaforát mondva neki: "Picard és Dathan az El Adrel IV-nél." A tamarián parancsnok ebből megértette, hogy a kapcsolatfelvételi kísérlet során mindkét fél szintet lépett a megértésben, és a kapitányuk nem hiába áldozta fel az életét.
 
AAz napéj soránelmúltával kiderült, hogy a felszínen egy ragadozó szörnyeteg várja őketa kapitányokat. A szörnyeteg támadása után, melynek során a tamarián kapitány súlyosan megsebesült, Picard felismerte, hogy a tamariánok idézetekkel kommunikálnak. Megértettemegértette, hogy Darmok és Jalad szövetségesek voltak, és egy közös ellenséget győztek le egy Tanagra nevű szigeten. Azt is felfogta, hogy a tamariánok szándékosan egy hasonló szituációba hozták kettejüket, nem pedig azt akarják, hogy a kapitányok küzdjenek egymással. Azonban a tamariánok nem szolgálhattak magyarázattal, mivel ilyesmi az ő kultúrájukban nem létezik. Számukra a kommunikáció alapja és egyetlen formája a közismert történetek szituációhoz illő, közös felidézése. Balszerencsére Dathan kapitány a nap végére életét vesztette a bolygón, de előtte még több metaforát sikerült megértetnie Picarddal.
Ezután a [[Bolygók Egyesült Föderációja|Föderációnak]] volt pár kapcsolata a tamariánokkal. Egy csoport történész és nyelvspecialista ment tanulmányozni ezt a népet, megkezdve egy évtizedekig tartó munkát.
 
Riker elsőtiszt, miután a békés próbálkozásokat a tamarián űrhajó megakadályozta, mégis sikeresen visszahozta Picard-t az Enterprise-ra, azon az áron, hogy a két hajó lőni kezdte egymást. Picard azonnal kapcsolatba lépett a tamarián hajó elsőtisztjével, egyetlenés a Dathantól tanult metaforátkifejezésekkel mondvaelmondta neki:, "Picardhogy ésszövetségesek Dathanlettek, azde Ela Adrelszörnyeteg IV-nélmegölte a kapitányukat." A tamarián parancsnok ebbőla „Picard és Dathan az El Adrel IV-nél” kifejezéssel megértettenyugtázta, hogy a kapcsolatfelvételi kísérlet során mindkét fél szintet lépett a megértésben, és a kapitányuk nem hiába áldozta fel az életét.
 
Ezután a [[Bolygók Egyesült Föderációja|Föderációnak]] volt pár kapcsolata a tamariánokkal. Egy csoport történész és nyelvspecialista ment tanulmányozni ezt a népet, megkezdve egy évtizedekig tartó munkát. A tamariánok több epizódban nem szerepeltek, azonban a "The Sky is the Limit" c. novelláskötet egyik fejezetében újra felbukkantak. Innen kiderül, hogy a tamariánok agya jelentősen különbözik a többi humanoid fajétól, s teljesen másképp fogják fel mind az idő, mind az én fogalmát, mint az emberek. Metaforáik árnyalásában nagy szerepet játszanak olyan metakommunikatív elemek, mint pl. a hanglejtés, de a különbségek annyira finomak, hogy ezt az általános fordító nem képes érzékelni. Az absztrakt viszonyok leírására (pl. a matematika, általában a tudományok, vagy az űrhajók építése) a tamariánok nem is a beszélt nyelvüket használják, hanem ilyenkor zenével kommunikálnak.
 
{{Portál|Sci-fi| }}