„Ózonréteg” változatai közötti eltérés

[[Fájl:TOMS Global Ozone 65N-65S.png|bélyegkép|350px|A Dobson-egységben mért teljes ózonmennyiség (az [[Északi sarkkör|északi]] és a [[déli sarkkör]] között) havi átlaga 1979 és 2002 között. A zöld vonal a Nimbus-7 TOMS műszer, a vörös és a kék vonal a Nimbus-3 ill. az Earth Probe TOMS műszerek mérési eredményei.]]

Az ózonréteget egy francia fizikus, [[Charles Fabry]] fedezte fel 1913-ban. Tulajdonságait egy brit meteorológus, [[G. M. B. Dobson]] fedezte fel, aki egy egyszerű [[spektrométer]]rel mérte meg a sztratoszférabeli ózonmennyiséget. Elsőként az 1970-es években tapasztaltak ózonkoncentráció -csökkenést az [[Antarktisz]] feletti sztratoszférában. A mérések gyors ütemű csökkenést jeleztek, míg 1955-ben 320 Dobson-egységet mértek, addig 1975-re ez 280-ra, majd 1995-ben 90-re süllyedt. Mivel más régiókban a mérések folyamán nem tapasztaltak csökkenést, ezért közel egy évtizedig mérési hibaként könyvelték el az antarktiszi eredményeket. 1974-ben három tudós, [[Paul Crutzen]], [[F. Sherwood Rowland]] és [[Mario Molina]] kimutatta, hogy a fogyatkozás valóságos jelenség, és rámutattak, hogy az okozóit a mesterséges eredetű vegyszerek körében kell keresni. A felfedezésért a három tudóst megosztott [[Kémiai Nobel-díj]]jal jutalmazták 1995-ben.