„Kenya” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
129. sor:
Az első megválasztott feketék a Törvényhozó Tanácsban 1957-ben foglaltak helyet. Bár a britek remélték, hogy mérsékeltebbek lesznek, mint afrikai riválisaik, a [[Jomo Kenyatta]] által vezetett Kenyai Afrikai Nemzeti Unió (KANU) által alakított kormány röviddel később, 1963 december 12-én kikiáltotta a függetlenséget.
 
1964-ben Kenyatta lett Kenya első elnöke. Kenyatta meghalt 1978-ban és [[Daniel arap Moi]] lett az elnök. Az egypárti alkotmánynak megfelelően Daniel Arap Moi egyetlen induló volt 1979-ben, az 1983-as előrehozott választáson és 1988-ban. Az 1988-as választásokon vezették be a ''mlolongo'' rendszert, amikor a választók titkos körülmények között sorba állítják az általuk kedvelt jelölteket. Ezt követte a távolról sem demokratikus rezsim hanyatlása. Széles körű agitáció kezdődött alkotmányos reformért. A következő években több ponton megváltoztatták az alkotmányt. Megszűnt az egypártrendszer. Demokratikus többpárti választásokon 1992-ben és 1997-ben újraválasztották Daniel arap Moit.
=== 21. század ===
2002-ben az alkotmány szerint Moi már nem indulhatott, és az ellenzéki koalíció (Nemzeti Szivárványkoalíció - NARC) jelöltje lett az elnök. Ez a választás, amit helyi és nemzetközi megfigyelők szabadnak és tisztességesnek minősítettek - fordulópont Kenya demokratikus fejlődésében. Kenya Afrika politikailag legstabilabb országai közé tartozik.
 
A 2008-as elnökválasztás után etnikai összecsapások robbantak ki Kenyában, számos halott és sebesült volt, nagy anyagi károk keletkeztek. De a kenyai politikai rendszer végső soron alkalmasnak bizonyult a helyzet kezelésére.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Kenya