„Montanizmus” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
A '''montanizmus''' egy [[ókor]]i [[karizmatikus]] [[Kereszténység|keresztény]] mozgalom volt, mely egyik vezetőjéről, Montanoszról nyerte nevét. A katolikus egyház [[Eretnekség|eretnek]] mozgalommá nyilvánította.
 
A [[160-as évek]] tájékán, [[Kis-Ázsia|Kis-Ázsiá]]ban, [[Phrügia|Phrügiá]]ban keletkezett a markionitáknál[[Markión|markion]]itáknál egy talán kisebb jelentőségű, de a világgal megbarátkozó, önmagával megelégedett kereszténységet elítélő mozgalom, a montanizmus.
 
Montanosz (Montanus) és követői vidéki idealisták voltak, akik a kereszténységben az eszményi tisztaság állapotát szerették volna látni. A kereszténység lényege szerintük az e világ végére való beállítottság. A világ utolsó órája nemsokára üt. Az idő tehát nem arra való, hogy az emberek házasodásra és szórakozásokra gondoljanak, hogy boldogan élvezzék az élet örömeit, inkább bűnbánattal, böjttel és önmegtartóztatással kell törődniük. Montanosz prófétaként lépett fel, mint akiben az isteni lélek nyilatkozik meg, és nemcsak ő, hanem két próféta társnője, Priszka (néha Priscilla) és Maximilla is a világ végét prédikálta. A hagyomány alapján így prófétáltak: „''Én vagyok Paraklétosz! (Jézus/Szent Lélek szószólója)''” <ref name="ReferenceK">http://lexikon.katolikus.hu/M/montanizmus.html</ref>