„VII. Piusz pápa” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→Élete: jav, kieg. |
|||
21. sor:
==Élete==
Családi néven ''Luigi Barnaba Chiaramonti, gróf''. 1758-ban a [[bencések|Benedek-rendiek]] szerzetébe lépett, [[1775]]-ben apát,
[[Fájl:Sir Thomas Lawrence - Pope Pius VII (1742-1823) - Google Art Project.jpg|right|bélyegkép|200px|[[Thomas Lawrence]]: VII. Piusz pápa]]
1804. december 2-án a pápa [[Párizs]]ban császárrá kente fel Napóleont; de a szertartás alatt Napóleon maga tette fejére a császári koronát. Később a pápa nem akarta megsemmisíteni a császár öccsének, [[Jérôme Bonaparte|Jérôme-nak]] házasságát, amelyet egy angol protestáns nővel, [[Elizabeth Patterson]]nal kötött, és vonakodott védő- és támadó-szövetségre lépni a császárral, ezért Napóleon megszállta a [[pápai állam]] területét, majd magát Rómát is. A pápa 1809. június 11-én kiközösítéssel válaszolt, mire Napóleon Radet tábornok által elfogatta és [[Savona|Savonába]] vitette, a pápai államot pedig 1810. február 2-án kelt határozattal a francia birodalomba bekebelezte. A császár a fogoly pápának új konkordátumot ajánlott, hogy államfői jogairól mondjon le, Párizsba tegye át székhelyét és hogy tőle fizetést fogadjon el. A pápa az ajánlatokat visszautasította, mire [[Fontainebleau]]-ba hurcolták. Itt egy színleg ideiglenes konkordátumot írattak vele alá, de megtudván a pápa, hogy ez állandó intézkedés akar lenni, visszavonta. Napóleon a [[lipcsei csata]]vesztés után 1814. január 23-án szabadon bocsátotta a pápát, aki a nép örömujjongása közt vonult be Rómába. Amikor Napóleon ismét kezeibe ragadta a hatalmat, [[Joachim Murat]] marsall betört a [[pápai állam]] területére. Piusz [[Genova|Genovába]] menekült, de Napóleon és Murat bukása után visszatérhetett és haláláig békében kormányozhatta az egyházat. Ő állította vissza a [[Jézus Társasága|jezsuita rend]]et.<ref>V. ö. Storia del pontificato di Pio VII. (Velence, 1815).</ref>
{{csonk-Olasz életrajz}}
|