„Skagerraki csata” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Skagerrak 100
a meghírdetése javítva meghirdetése-re
34. sor:
A csata '''harmadik szakasz'''ában az éjszaka folyamán a ''Hochseeflotte'' harmadszor is keresztezte a brit flotta csatavonalát. Ezúttal az annak végén biztosításul elhelyezett cirkálókkal valamint rombolókkal csaptak össze és azok vonalain áttörve sikerült kitörniük a csapdából, így biztonságosan térhettek haza a honi kikötőkbe. Június 1-én a korai órákban a súlyosan sérült [[SMS Lützow|''Lützow'']] csatacirkálót a németek maguk kényszerültek elsüllyeszteni, mely az egyetlen kapitális hajóveszteségük volt a csata során a három hasonló brit egységgel szemben.
 
A britek veszteségei jóval magasabbak voltak emberéletben és elveszített hajókban egyaránt, annak ellenére, hogy másfélszeres számbeli fölényben voltak és kedvező körülmények között olyan csatára tudták kényszeríteni a németeket, amelyet azok kerülni igyekeztek. A britek nem tudtak megsemmisítő csapást mérni a németekre és így a Balti-tenger blokádját sem tudták feltörni, mint ahogy azt a csata előtt remélték. Stratégiai szempontból az összecsapás nem hozott változást. A németek az év folyamán még több alkalommal kísérletet tettek a brit flotta kisebb részeinek elszigetelésére és megsemmisítésére, de a hadműveletekről a britek mindig időben értesültek és vagy kihajóztak a teljes ''Grand Fleet''tel, vagy visszavonták a veszélyeztetett kötelékeiket. Ennek eredményeképpen 1917 tavaszától – a korlátlan tengeralattjáró-háború ismételt meghírdetésemeghirdetése után – a nagyobb felszíni hajók bevetését a németek nem forszírozták és a háború hátralévő részében már nem került sor nagyobb tengeri összecsapásra az Északi-tengeren.
 
== Előzmények ==