„A tiszta ész kritikája” változatai közötti eltérés

Az értelem alapvető tevékenysége az ítéletalkotás, ami nem más, mint a gondolkodóképesség. Kant az ítéletalkotás fajtái alapján határozza meg a kategóriákat.

Kant itt azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy az értelem fogalmai hogyan vonatkoznak az érzékelésben adott végtelen sokféleségre. A sokféleséget az érzékelés felfogja, de az értelem visz bele kapcsolatokat, vagyis az értelem végzi el a szintézist. Mivel Kant a kategóriákat az ítéletekből vezeti le, a fogalmak már eleve feltételezik a kapcsolatot, hiszen az ítéletek kapcsolatokat jelentenek. Az ítélet tehát a különböző fogalmak egységének alapja, és mivel az értelem alapvető tevékenysége az ítéletalkotás, a dedukció lényegében az értelem létének lényegére kérdez rá.

* A mennyiség kategóriáira úgy vonatkozik az idő, hogy mivel ennek az alapja a szám, ami egymásutániságot feltételez, amit el lehet gondolni az idő struktúrájaként.

* A minőség kategóriái a realitás és a negáció (nemlét) közti ellentét az időbeli átmenetet jelenti mint valaminek a semmivé válását vagy létrejövését.

Kant itt a természet megismerésének, a tapasztalat létrejöttének értelembeli alapjaival foglalkozik.

* A tapasztalat analógiái. A tapasztalat nem más, mint olyan empirikus megismerés, ami az észleletek kapcsolataiból áll. Az észleletek azonban önmagukban csupán véleltlenszerűenvéletlenszerűen, esetlegesen kapcsolódnak egymáshoz, a szükségszerű kapcsolatot az értelem tartalmazza. Ezt a kapcsolatot pedig az idő teremti meg, amelynek három módusza van, ezeknek felelnek meg az analógiák: Kant szerint ez a három módusz az állandóság, az egymásutániság és az egyidejűség.

Első analógia: a szubsztancia állandósága. Minden, ami létezik, az az időben létezik, de maga az idő önmagában nem érzékelhető, csakis egy olyan dolgon, aminek viszont állandónak kell lennie ahhoz, hogy érzékeljük rajta az időt. A szubsztancia tehát állandó, a változás szubsztrátumaként mindig ugyanaz marad, ebből viszont az következik, hogy a szubsztancia menyiségemennyisége sem változhat a létezésben.

Második analógia: Az időbeli egymásutániság alaptétele, a kauzalitás elve alapján. Az észleletek összekapcsolódnak az időben: vagy az egyik, vagy a másik van előbb, észleletünk az egyiket előbbre, a másikat későbbre teszi. Az első a másodikat olyan módon határozza meg, mint a maga folyományát, de ez a rend természetesen nem a tárgyakban, hanem az elme szintézisében van. Kant ezzel párhuzamosan beszél arról is, hogy maga az észlelés is időbeli folyamat: egy adott térbeli létezőt is szukcesszív módon érzékelünk, egy ház esetében először megnézzük a falakat, a tetőt stb.